Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)

1990 / 1. szám

éveikkel később az Emberfia kiűzte a pénzváltókat és galambárusokat. A keresztút stációit felfűző Via Dolorosa mentén és a Golgota alacsony szirtjét s az üres sírboltot magába foglaló Szent- sír-bazilika környékén napjainkban is elkelne a kiűzető harag. Aki a stációkat cégérként fel­használó, giccses kegytárgyakat kínáló árusok hangzavarából kiszabadulva csöndre áhítozik, in­duljon el a római idők észak—déli és kelet—nyu­gati főútvonala mentén a négy, keresztény és mohamedán, örmény és zsidó negyedre osztott óváros délnyugati szegletébe, az örmények vá­rosrészébe. A kétezer örmény lakta, külön fa­iakkal övezett negyedből szinte kiszorult a kül­világ. A belső udvarokból templomok, könyvtá­rak, közösségi termek nyílnak, kimondatlanul is egyetlen cél: a diaszpóra fennmaradásának szol­gálatában. Az örményekéhez kelet felől a meg­újult zsidó negyed csatlakozik. Az 1948-as arab- izraeli háborúban lerombolt házakba csak a hat­vanhetes újraegyesítést követően költöztek visz- sza régi-új lakói. A negyedet, megőrizvén a jeru- zsálemi óváros hagyományos, sikátoros utcaké­pét, a terméskővel burkolt homlokzatokat, hosz- szú évek alatt állították helyre. Az árkádos át­járókkal egybenyitott, kis üzletekkel szegélyezett terek, miközben feloldják a sikátorok zsúfoltsá­gát, zsibongó élettel töltik meg a negyedet. A zsidó negyedből széles lépcsősorok kígyóznak a Nyugati-fal előtti térséghez. A Siratófal a ró­maiak által Krisztus után 70-ben lerombolt zsidó templom támfala, amelynek teljes elbontása a részben mesterségesen feltöltött Templom-hegy beomlását okozta volna. Mind ez ideig rejtély, s részben éppen a szent hely bolygatását ellenző vallásos erők ellenállása miatt az, vajon megma­radt-e valami a felszín alatt abból a salamoni templomból, amelyet századokkal korábban, ám ugyancsak a zsidó Av hónap kilencedik napján romboltak le a babiloniak. A Siratófal előtti ben­sőséges rítusok láttán a szemlélődőt könnyen hatalmába kerítheti az érzés: illetéktelenül tar­A Szentsír-bazilika homlokzata tózkodik, sőt leselkedik ott. Am így a három vallás szent városában valaki valahol mindig il­letéktelennek érezhetné magát. Évezredeken keresztül Jeruzsálem csupán a fa­lakkal övezett óváros mindössze egy négyzetki­lométernyi területére korlátozódott. A mai for­májukban Szulejmán szultán idejéből származó falak szerencsére átvészelték a város terjeszke­dését, és napjainkban épp az óváros keleties hangulatának megőrzését szavatolják. A város­kapuk közül tán a keleti oldalon nyíló Szent Ist- ván-kapu szerepelt legtöbbször a település tör­ténelmében. 1099-ben ezen keresztül özönlöttek be Jeruzsálembe a keresztesek, ajkukon az „Úr akarta ígyl” kiáltással, lelkűkben többnyire egé­szen másra sarkalló vágyakkal, s a hatnapos há­ború harmadik napján itt hatoltak be 1967-ben a jordán fennhatóságú óvárosba az első izraeli egy­ségek, hogy útjuk azonnal a Siratófalhoz vezessen. A hagyomány szerint ennél a kapunál kövezték halálra a kereszténység első vértanúját, Szent Istvánt, akinek ruháit arra a tarzoszi születésű Saulra bízták hóhérai, aki nemsokára az észak­nak nyíló Damaszkuszi-kapun hagyta el a várost, hogy legközelebb már Pálként térjen oda vissza. Jeruzsálem már a múlt században túlnőtt a fa­Az Ecce homo-ív a Via Dolorosán lakon, s a környező magaslatok beépítése után napjainkra már felkúsztak házai a távolabbi, ter­mékenyebb nyugati hegyoldalak és a kelet felé nyújtózó, kopár sivatagperemi ormok lejtőire is. A falakon kívül ma modern nagyváros lüktet, ahol mint a sétálóutcává alakított Ben Yehuda Streeten csak a feliratok meg a fel-feltűnő bom­bakereső robotok emlékeztetnek arra, merre is járunk. A Ben Yehuda utca a héber nyelv meg- újítójának nevét viseli, aki az ősi szertartások nyelvéből megalkotta a ma Izraelben köznyelv­ként használatos újhébert. Alig pár háztömbre a világvárosi sétálóutcától olyan negyedbe érke­zünk, ahol a Ben Yehuda alkotta nyelv helyett ma is a Közép-Európából magukkal hozott jiddist vagy éppen a magyart beszélik. Ez az ortodox zsidó közösség lakta Mea Shearim városrész. Az elnevezés — Százszoros — a Genezis egyik részletére utal: „Izsák vetett a földbe és abban az esztendőben százszorosán aratott". A negyed­be még 1875-ben letelepedő közép-európai be­vándorlók leszármazottai úgy tartják, hogy a hé­ber a Tóra nyelve, s azt mindennapi használattal megszentségtelenítenék. De nem ismerik el Iz­rael állam létét sem, hiszen ezt hitük szerint csak majdan, a Messiás eljövetelekor alapítják meg. Az evilági Izrael gondjaival a hatvanhetes hat­napos háború során Jordániától elfoglalt Kelet- Jeruzsálemben járva óhatatlanul is szembesül­hetünk. Amikor felhangzik déltájban a müezzinek imára hívó éneke, az óvárosi arab kereskedők leengedik boltjaik redőnyét, és a polgári enge­detlenség jeleként az ima után már nem is nyit­nak ki. A Damaszkuszi-kapu ablakából naphosz- szat izraeli őrszem figyeli a kapu előtti arab piac nyüzsgését, s a Siratófalhoz vezető utcákon ellenőrzik csomagjainkat. Az esti harangszót pe­dig nem lehet nem meghallani, durva dörgések tördelik szét. A zsoltárok szavai a mai Jeruzsá­lemre is vonatkoznak: „Béke lakozzék falaid kö­zött és biztonság házaidban!” NEMERKÉNYI ANTAL Utca a zsidónegyedben 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom