Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 1. szám
9 99 2©LD .A© „Minden év május elsején a falvakban, városokban sok épület előtt lehet leszúrva látni virító zöld levelű, ágas-bogas, karcsú, magas fákat, melyeken virágok, szalagok, déligyümölcsök, italok, füzérek stb. díszelegnek. Falvakon nőtlen ifjak kedveseik ablaka előtt állítják fel május első napján virradóra a májusfát.” Réső Ensel Sándor 1867-ben kiadott Magyarországi népszokások című gyűjteményében így kezdődik a májusfa-állításról szóló beszámoló. Mindmáig kétféle májusfát ismerünk Magyarországon: a közösség számára együtt felállítottat és az egyetlen leánynak szólót. A székelyeknél hajnalfának, Jakab-fának, Jakab-ágnak hívják, május elseje ugyanis Jakab napja. Kalotaszeg környékén zöldellésről, zöldágazásról beszélnek. Bácstopolyán még e század elején is a munkások és cselédek ott állították fel a májusfát, ahol dolgoztak vagy szolgáltak. A nagyobb tanyákon, útkereszteződésekben, kocsmáknál, de még az épülő új házak mellett is lehetett látni feldíszített fiatal, sudár fákat. Itt és az ország más vidékein is a közös májusfák körül vigalmak, táncmulatágok szerveződtek az életöröm kifejezéseként. Ez a fajta ünneplés volt az előzménye a munka ünnepévé vált május elsejének is, amelyek tavaszi örömünnep jellegüket sem veszítették el. A magyar hagyományban a lánynak állított májusfa is megtalálható. A legény, jobbára társai kíséretében, május elsejére virradó éjjel titokban állította fel a májusfát egy eladósorban lévő lány háza előtt. A kalotaszegi Bogártelkén az utóbbi évtizedekben minden legény minden lánynak ad néhány ágat, akkor is, ha nem udvarol neki. Újabban már arra is van példa, hogy kisfiúk szüleik segítségével kislányoknak visznek zöld ágakat, s a kerítésre erősítik, fieves megye egyik-másik községében a legények több csoportot alkotva úgy osztották fel egymás között a falut, hogy mindegyik annyi májusfát állított fel, ahány hétvége esett abban az évben májusra, így minden vasárnapra jutott egy olyan mulatság, amelynek keretében eltávolították, „kitáncolták” a májusfát. Másutt csak akkor kapott a lány májusfát, ha mátkasága már biztos volt. A májusfák fajtájának nem mindenütt van jelentése. A kalotaszegi Inak- telkéről tudjuk, hogy nyírfát csak a kiválasztott lányok kaptak, a többieknek bükkfával kellett megelégedniük. Tasnádon és környékén fehér virágú gyümölcsfát, főleg cseresznye-, meggy- vagy vadkörtefát választottak, ami a lány szüzességét jelképezte. Az Alföldön az akác- vagy a nyárfa, de még a bodzafa is megfelelt. A baranyai Várdarócon tíz-tizenöt méter magas gyertyánfát vágtak ki a közeli erdőben a legények. A lányos ház kerítését ezen kívül még kisebb ágakkal is feldíszítették. Másutt nem állítottak ilyen nagy méretű fákat, de például Csík megyében ki is faragták. Általános szokás volt az országban, hogy a fáknak csak a lombkoronáját hagyták meg, egyébként lehántották a kérgét. A fa díszeiért versengőknek ügyesnek kellett lenniük, hogy elérjék az ágakra függesztett almát, narancsot, esetleg pálinkás- vagy borosüveget. Ecséden a legény egyedül díszítette fel a fát, s arra léggömböt, cipőt és harisnyát is akasztott. Erdélyben, Tasnád környékén a gyűrűs menyasszonyhoz még komolyabb ajándék, ruha, blúz, szoknya illett. Másutt csak a lányok dekorálták a fát anyjuk segítségével, a hajnali órákban. Egy lány több fát is kaphatott, s ha nem lapult levél a fa tövében, törhette a fejét, kitől származik. Ezért s talán a lánytestvérek versengését megelőzendő, Széken nevének kezdőbetűit is rávéste a fára állítója. A fát éjjel rendszerint Awv, . “ív i HP Xv w * ■m'. w 4k'W'Y iTÍ1 * b A május megszemélyesítése, Görögország, 1970 k. 3
