Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 3. szám
Alanyai várfalak Az olajfákkal, ciprusokkal és szétterülő fügebokrokkal borított, tengerre ereszkedő lejtőt halkuló-erő- södő zümmögés zengi be. A sajátos cirpelést, amely egységes hangsátrat terít a Földközi-tenger partvidékének cserjéseire, a bőrnemű levelek sűrűjében megbúvó kabócák hallatják. Hangjuk olyannyira hozzátartozik a mediterrán táj hangulatához, hogy jóformán csak kórusuk szünetei válnak „hallhatóvá". A kabócacirpelésre a parti település felől a müezzin érdes hívójele válaszol. Törökország déli, földközitengeri partvidéke azonban korántsem kéthangú táj. E két, egymásnak feleselő hang, a mediterrán és a török-mohamedán elem mellett meglelhető itt Levante megannyi emléke. Római császárok és keresztény vértanúk, Ázsia belsejéből érkező hódítók és Európa közepéből jövő keresztes lovagok, arab kereskedők és örmény fejedelmek egyaránt hozzáadtak valamit a táj arculatához. Ezen a parton húzódik az isszoszi síkság, ahol Nagy Sándor, akinek nevét törökösített formában máig őrzi Iskenderun városa, legyőzte a perzsákat, itt fekszik Tarsus, a partvidéket később térítőútjain is többször felkereső Szent Pál szülővárosa, és itt ömlik a tengerbe maga építette deltáján ágakra szakadozva a Göksu-folyó, amelynek akkor még Kalükadnoszként ismert vizében lelte halálát 1190-ben a harmadik keresztes hadjárat vezére, Barbarossa Frigyes. Ez a délszaki partvidék, ahol a forró nyarakon termést bont a gyapot, mazsolává aszalódik a szőlő, beérik a banán, mégis csak néhány helyen tette lehetővé az emberek megtelepedését. A Torosz a parttal párhuzamosan húzódó, télen, tavasszal havas gerincű, nyaranta párás hegyei legtöbbször még útépítésre sem hagytak helyet, a homokturzá- sokkal elrekesztett kicsiny öblökben pedig vizenyős, mocsaras, ma- láriás síkok töltődtek fel. A néhány nagyobb folyó torkolati síkságán, illetve csápként a tengerbe nyúló félszigetek lejtőin kialakult településeket sokfelé, még fél évszázada is legföljebb öszvérekkel, tevékkel járható ösvények kötötték össze. A helybéliek sokáig azokat a parti sziklákba mélyített csapásokat használSokhanqú táj. Kizkalei várak ták, amelyek ókori ősein Nagy Sándor katonái Sztrabón leírása szerint „köldökig a vízben meneteltek" A zegzugos, sziklás partszakaszok annál kedvezőbb rejteket biztosítottak századokon át a levantei kereskedelemből sápot húzó kalózoknak. Az ókorban éppen az itteni kalózfészkek felszámolása, ezerháromszáznál is több hajó felégetése szerzett hírnevet és népszerűséget Pompeiusnak. Kalózok a későbbi korokban is feltűntek e partokon, csak pompeiuszokban mutatkozott hiány. A Torosz láncai még a tengerpart kedvező adottságú pontjain felépült ókori városok lakóit is elzárták a hegyek mögött fekvő belső területektől. A görögök, majd a rómaiak befolyása így tulajdonképpen az utolsó megművelt parcellánál véget is ért. A Pamfíliai-alföldön alapított Perge, Aspendos és Side polgárainak azonban a tengeri kereskedelem, a hajóépítés, a rabszolgapiac így is biztosította a jólétet. Ezeket a városokat lakóik az ókor utolsó századaiban fokozatosan elhagyták, és a mohamedán középkor idejére nevük is jótékony feledésbe merült, így a mintegy száz éve kezdődött feltárások során sértetlen szentélyeket, félköríves nézőterű színházakat bontottak ki a Toroszból lefutó patakok görgetege és a dűnék homokja alól. Pamfília legnagyobb, tizenötezer nézőt befogadó színházát az a Side mondhatta magáénak, amelynek lakói, miután kikötőjük el- homokosodott, feltöltődött, a per- gamoni királyról, Attaloszról elnevezett Attaleiában leltek új otthonra. Attaleia, a mai Antalya egyike e tengerpart évezredek óta folyamatosan lakott városainak. A meredek sziklafal tövében meghúzódó, védett, mélyvizű kikötőjét sohasem fenyegette a feltöltődés veszélye, a helybéli szivacshalászok napjainkra mégis kiszorultak a mólók mellől, ahol lassanként csupán az előkelő jachtoknak jut hely. A kikötő és az egész város fölött Antalya jelképe, a téglából rakott, bordázott felületű Yivli minaret uralkodik. A XIII. századból származó, minaretként használatos, de a kikötőbe tartó hajóknak messziről feltűnő partjelként is
