Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 3. szám
utat mutató tornyot azok a szel- dzsuk-törökök emelték, akik elsőként kapcsolták be Kisázsia déli partvidékét az egész félsziget életének vérkeringésébe. A tengermellék városait karavánszerájokra felfűzött utak láncolata kapcsolta a Toroszon túli fennsík szeldzsuk településeihez, szultánjaik pedig az enyhe telű Alanyában feledkeztek el belső-anatóliai székvárosaik már ősszel zordra forduló időjárásáról. Téli rezidenciájuk megválasztásában szerepet játszhatott az is, ami a XIV. század Marokkó és India között majd' mindenfelé megforduló arab utazóját, Ibn Battutát is elragadtatott kijelentésre sarkallja, partra szállván Alanyában: „úgy látszik, Allah ide gyűjtötte a világ minden szépségét”. Alanya kardpengeként a tengerbe hasító, keskeny tarajú, függőleges falú félsziget lejtőjére kapaszkodik házaival. Amikor Ibn Battuta hajója 1333-ban horgonyt vetett az öbölben, már több mint száz éve a kikötőt ma is uraló, harminc méter magas Vörös-torony őrizte a város tengeri bejáratát. Az 1226-ban alep- pói mesterek építette tornyot a sziklalejtőből kisarjadó falak csatolják a hegytetőn lévő Fellegvárhoz, s gyilokjárós falrendszer kapcsolja össze a kikötő legkülönösebb építményével, a Terszánéval. A Terszá- ne a szeldzsuk flotta hajóépítő műhelye. Terméskőből rakott homlokzatán öt boltíves alagút-bejárat sö- tétlik. A dongaboltozatos alagutak negyven méter mélyen vezetnek a sziklafal belsejébe. Itt ácsolták a szeldzsuk, majd később az oszmán idők hadihajóit is. Alanya kikötője békeidőkben is jelentős forgalmat bonyolított le. Itt rakták az egyiptomi Alexandria és Damiette felé tartó hajókra a partvidék legértékesebb árucikkét, a cédruserdők hajóépítésre kiválóan alkalmas fáit. Azon cédruserdők kései utódait, Kizkale romjai 42
