Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 3. szám
AÍF/ÍV Hrá „A nagyon zárkózott, magába mélyedő, komor nézésű, kevés beszédű, lassan fontolgató”, magáról nem szívesen beszélő Tömörkény István sohasem tett említést a kámáni szőlőjükről. Egyetlen, 1913-ban keletkezett önéletrajzában így ír: „Ez az életrajz kissé zavaros, de nem én zavartam össze, hanem az élet. Ott kezdődik, hogy 1866. december 23-'án születtem Cegléden, a vasúti állomáson. Édesapám abban az időben pár évig bérben bírta az osztrák államvasúttársaságtól a ceglédi vasúti vendéglőt, így esett meg, hogy a szegedi születésű többi öt testvéremmel szemben nem a szűkebb haza homokján láttam napvilágot... Két év múlva hazakövetkeztünk onnan s azóta nem állván módomban Ceglédre ellátogatni, azzal a zavaros ténnyel kezdődik ez az egész élet, hogy még sohasem voltam abban a városban, amelyben — a keresztlevél szerint — születtem. .. hatvanhat karácsonyán irgalmatlan nagy hideg lévén, nem vittek be a városba keresztelni, hanem kihozták a papot a vasútra." A ceglédi Óplébánia anyakönyvében a keresztelési bejegyzés szerint azonban 1866. december 21-én született, két nappal korábban, mint állítja. Emil bátyja Zsombolyán született és csak Józsefről tudjuk bizonyosan, hogy Szegeden látta meg a napvilágot, Gyula, Béla és Zsigmond szülőhelye nem ismert. A fiúkon kívül szólnia kellett volna két nővéréről is, Máriáról és Ételről. Etel is Cegléden született 1865-ben. Azt írja, hogy születése után két évre „következtek haza" Szegedre. Nem kétévesen, hanem négyévesen. Ami a tájhoz való ragaszkodást illeti, akkor még nem szilárdult meg. Apja mint pincér és kocsmabérlő Szeged és Cegléd előtt többfelé is lakott, az otthon, a haza csak később jelentette Szegedet. A ceglédi levéltári oklevelekből legkevesebbet hat esztendő mutatható ki a Steingassner (Tömörkény) família itteni életéről. A présház verandája A ceglédi pusztabokor hatalmas határa a tatárdúlás után harminc pusztafaluból alakult ki a XIII. század második felében. Kámán a gödöllői dombság legmagasabban fekvő faluja volt az Árpád-korban, az utolsó nyúlványon. A történelem folyamán írták nevét Kármánnak, Kámánnak, Kálmánnak, minden valószínűség szerint eredetileg Karaman volt, a hajdan betelepült török telepesekről. Templomának alapfalait 1987-ben tárta föl Tari Edit ceglédi régész. Kámánt az egész középkoron át erdő borította, az őstölgyest éppen Tömörkényék idejében irtották ki a ma is zöldellő negyven hold kivételével. Innen ered a térképen és dokumentumokban olvasható Irtvány elnevezés. Az Irtványt a ceglédiek parcellánként vásárolták meg az uradalomtól, és jó bort adó szőlőfajtákat-telepítettek. Steingassner József is vásárolt három hold irtványföldet a meghagyott erdő szélében. Utóda, a világutazó író, Gubányi Károly apja, Gubányi Mihály a már termő szőlőskert mellé újabb három hold homokot vásárolt, s vételi szándékát így indokolta: „Czegléd határában létező Kármán hegyen Steingassner József volt czeglédi lakosnak szellőjét azért vettem meg, mivel tulajdonos elődöm abban a nemesebb bortermesztésre nagyobb szerű beruházásokat tévén, időközbeni Czeglédről történt eltávozása miatt a haza érdekében megkezdett művét folytatni képtelen volt." A család anyagi okokból hagyta el Ceglédet. Negyvennyolc után a nemességnek megmaradtak a kisebb haszonvételi jogai, s a régi birtokosok később is gyakorolták azokat, főleg az italmérési jogot, melyet minden ceglédi fogadós és kocsmáros fizetett a nemesi jogú közalapítványi uradalomnak, csak a vasúti vendéglős nem, ma már kiderítetlen okok miatt. A restis a vasúttársaságnak csak helyi- ségbér,t fizetett, így aztán jelentős jövedelme volt, s a bort egy két krajcárral olcsóbban is mérhette. A vasúti vendéglő és a hozzá tartozó lakás Az 1868-ban telepített szőlő
