Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 1. szám
illusztrátor dolgozott. Münchenben ismerte meg Dalcroze, Mensendieck és Bode új mozgásmódszereit, de egyik sem elégítette ki igazán. Felhagyott a festéssel, és műtermében mozgásművészetet kezdett oktatni. Tanítványai egy részével 1913 nyarán az Ascona melletti Monte Veri- tán lévő művésztelepre ment, ahol állandó magból álló csoportot alakított ki. Itt több különböző művészeti ágat képviselő csoport dolgozott nyaranta. Kis faházakban éltek és a szabadban próbáltak. Lábán és tanítványai alkalmazkodtak ugyan az itt élő művészek és tudósok szokásaihoz, akik mezítláb vagy félmeztelenül járkáltak, hosszú hajat növesztettek, vegetáriánus módon táplálkoztak és a szabad szerelemnek is hódoltak, számukra legfontosabb mégis a tánc maradt. A Monte Veritán töltött időszak Lábán életének egyik legfontosabb állomásává vált, hiszen ebben az időben fejlesztette ki az úgynevezett Lábán-tech- nikát. Évről évre egyre többen keresték itt fel, Isadora Duncan és Hans Brandenburg is meglátogatta a társaságot, egyre több tanítványa lett, akik innen távozva, a világ különböző pontjain terjesztették a Lábán- technikát. 1918-ban Stuttgartban megalapította a Tanzbühne Laban nevű táncszínpadot, a legjobb táncosok és táncosnők részvételével, és létrehozta az első mozgáskórusokat is. „A mozgáskórus a mindennapok embere mozgásművészetének megvalósulása. Feladata, hogy közvetítő legyen a táncművészet és a tömegek mozgásigénye között" — írja egyik cikkében. 1921-ben a mannheimi Nemzeti Színház balettigazgatója lett. A meglévő húsz klasszikus balett-táncos mellé, saját tanítványaiból húsz, úgynevezett modern táncost is szerződtethetett. Izgalmas feladat volt számára a kétféle képzettségű táncosok mozgásának összehangolása. 1923-ben Táncszínpadát és a mellette működő iskolát Hamburgba költöztette. Anyagi okokból a Táncszínpadot nem tudta tovább fenntartani, ezért 1924- ben vendégjátékok sorozatát szervezte meg Ausztriába, Olaszországba és Jugoszláviába. Azonban így is csak egy kamara-táncszínpadot tudott továbbra is életben tartani, melynek repertoárján harmincöt, saját maga által koreografált, kisebb táncdarab szerepelt. 1926-ban Amerikába utazott, azzal a céllal, hogy táncetnográfiai kutatásokat végezzen. Fél évet töltött el itt, az indiánok és a négerek táncait, San Franciscóban pedig a kínai színházat tanulmányozta. Majd ugyanebben az évben Würzburgban megalapította a Lábán-féle koreográfiái intézetet, és itt alkotta meg a Titán, a Nacht és a Ritterbalett című műveit, melyeket az I. német tánckongresszus alkalmával adtak elő Magdeburgban, 1927 júniusában. A Nacht lett az egyik legszenvedélyesebb hatásokat kiváltó rendezése. Egy táncszínház terve A bolond és a halál Lábán úgy jellemezte a darabot, hogy a modern embert gyötrő feszültségeket és ellentmondásokat akarta megjeleníteni. Sikerült elérnie, hogy a modern táncosokat szövetségbe tömörítse, és hogy ezt a szervezetet a klasszikus balettszövetség is elismerje. így a továbbiakban a modern táncosokat ugyanazok a jogok illették meg Németországban, mint a klasszikus balett-táncosokat. Azt az álmát viszont nem sikerült megvalósítania, hogy állandó társulattal folyamatosan dolgozhasson. A húszas évek végén Bayreuth- ba hívták, a Tannhäuser Bacchanália-jelenetét koreografálta a Siegfried Wagner által rendezett produkcióban. 1930-ban felajánlották neki a berlini Operaház balettigazgatói tisztét, és az elkövetkező három évben itt dolgozott. Többek között ő koreografálta a Csipkeró- zsikát, az Igor herceg, az Éjszaka Velencében, a Rienzi, a Tannhäuser, a Nürnbergi mesterdalnokok és a Salome táncbetéteit. 1937-ben a hitlerizmus elől Párizsba menekült, majd Londonba költözött. Főleg gondolatai rendszerezésével, könyvei megírásával foglalkozott, továbbá megalapította a Lábán Intézetet. Részletesen kidolgozta a térés mozgásharmónia tanát, a tánc- írást, ezt ma Labanotation néven a világ kilencven egyetemén oktatják. New Yorkban egy táncírás intézetet is alapítottak, ahol a kinetográfusok úgynevezett táncpartitúrákat készítenek a balett- és a táncházi előadásokról. Az első ilyen partitúra 1927- ben a Lábán koreografálta Titán című előadásról készült. Sajnos Lábán előadásairól kevés archív felvétel maradt, mert a mester lehetetlennek tartotta az élő mozdulatok filmszalagra rögzítését. 1927-ben mégis készült hangosfilm A sárkönyölő című tündérmese koreográfiájáról. Lábán Rudolf hatása Magyarországra csak áttételesen, tanítványa, Milos Aurél segítségével jutott el. Az Állami Balettintézetben pedig bevezették a táncírás oktatását, Lugossy Emma vezetésével. Németországban Kurt Joos, Pa- lucca, Mary Wigman és mások folytatták a Lábán által megkezdett utat. Egon Vietta német író és dramaturg 1954-ben a következőképpen jellemezte Lábán munkásságát: „Amikor Lábán Rudolf az első világháború után az antik drámákat teljesen új módon közelítette meg, kitalálta a mozgáskórusokat a színpadon, és amikor forradalmasította a koreográfiát — mindezzel messze megelőzte korát, s bár szenvedélyesen fogadták, gondolatait mégis csak később értették meg igazán.” LÁBÁN KATALIN