Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 4. szám
mentek éjjel nappal, mikor odaértek mentek házról házra, de senki nem fogadta be őket — az emberek olyan hitetlenek voltak —, hanem gúnyolták ókét, azt mondták Szent Józsefnek, hogy mert el- gyünni, mert Szűz Mária nagyon állapotos volt, minden órára való. Nem adtak neki szállást sehun se. A kovácsnak volt egy vak, kezetlen lánya, oszt az mondta neki, hogy menjék a városon kívül, ott van egy istálló, oszt abba szoktak meghálni a vándorok. Akkor elment Mária meg Szent József. Kisöpörték mindenfélétől szépen, akkor megcsinálták a jászolt. Amikor tizenkét óra volt, akkor megszületett Jézus. Oszt akkor az angyal megjelent a pásztoroknak, mert még akkor a legelőn őrzötték a birkákat. Azt mondta a pásztoroknak, hogy menjenek, mert megszületett a Jézus. A pásztorok nagyon megijedtek. Ollan fényesség támadt akkor, hogy az egész város nagyon fényes volt, mikor Jézus megszületett. A pásztorok nagyon megijedtek, oszt elmentek, mindnyájan elmentek. Ahogy mentek, úgy mind a csillag után mentek ... Akkor elmentek a napkeleti bölcsek is: Gáspár, Boldizsár, Menyhért. Ezek vittek neki ajándékot. Egyik vitt aranyat, másik tömjént, harmadik meg mirhát.. Az első ábrázolások a bibliára és az épületesnek tartott irodalmi alkotásokra támaszkodva mutatták be a jelenetet. A szent iratokban előforduló Görög kézirat-illusztráció jászol kifejezés lehetővé tette, hogy a színhely istálló legyen. Jézus születését a bizánci vagy bizánci ihletésű képek csaknem kizárólag barlangban helyezik el. Korábban találkozhatunk olyan megoldásokkal, amelyek az istállót, illetve barlangot jelképes templomként, igazi szent helyként igyekeznek bemutatni. A középkortól kezdve már más eszközökkel jelölik ugyanezt a mondanivalót: például úgy, hogy az istálló lyukas tetején át hatol be az égi fény az istálló belsejébe, hogy megvilágítsa az újszülöttet és édesanyját. A csecse- mo-Jézus a karácsonyi képek korai változatain keleti módra szoros, csíkokból álló pólyába tekerve, jászolban fekszik. A jászol itt oltárszerúen kiképzett, a keresztény vallás alapgondolatára utal: Jézus önmagát áldozza fel az emberiség megváltásáért. Az oltár-jászol mindig a kép leghangsúlyosabb részébe, a képsík felső és középső harmadába kerül, míg a jelenet többi szereplője a szabadon maradt elülső, illetve alsó térben helyezkedik el. A jászol néha már-már trónus is. A jászol különleges tisztelete az V. században alakult ki. Központja a mai római Santa Maria Maggiore templom helyén egykor állott Basilica Liberii volt. A karácsonyi jászol felállítása később általános szokássá vált templomi és profán környezetben egyaránt, így a betlehemes játékokban is. Szent Ferenc először 1223-ban, a Rieti völgyében, Greccio erdejében állította fel karácsonykor a betlehemi istálló hü mását. A ferences rend terjedésével e szokás is egyre ismertebbé vált, és hatással volt a téma képzőművészeti megformálására is. A ferences ideológia egyébként is sok vonásában emberközelibbé tette a vallást, annak gyakorlását pedig meghitté, bensőségessé és élményszerűvé. Ez a szemléletbeli változás a karácsonyi képek ikonográfiái motívumai között is változást idézett elő a XIII—XIV. század táján. A Kisjézus már nem a jászolban, hanem anyja mellett, illetve a földön fekszik. Arca nem kicsinyített férfiarc, hanem a meztelenül, fázósan síró csecsemő arca. A péduai Arena kápolna Giotto-képe mutatja az átmenetet a régebbi és újabb felfogások között: Szúz Mária maga mellé vette a gyermeket, a jászol üres. A XVI. századtól kezdve a jászlakat mint a jószág etetőhelyét ábrázolják. Régi, de maradandó motívum az ökör és a szamár szerepeltetése a jászol körül. Minden irodalmi említésnél korábbi egy 343-ból származó szarkofág-töredék, amelyen a bepólyált és fonott kosárba helyezett Kisjézus lábánál e két állat látható. A népi értelmezés mellett a késő középkor óta ismert az a magyarázat is, mely szerint az ökör a zsidóságot, a szamár pedig a pogányságot jelképezi. A hivatalos egyház a szentírásban nem szereplő, de Jézust az egyszerű ember számára is jól elképzelhető, mindennapi környezetbe helyező ábrázolások közül némelyeket elfogadott, másokat pedig — akár évszázadokon át - makacsul tiltott. Hiába küzdött például az ellen, hogy a születésnél két bába, Zelomi és Salome segédkezzen. A ra- vennai katedrálisban őrzik Maximian püspök VI. századból származó főpapi székét, amelynek elefántcsont faragású lapjai közül az egyiken a szüSpanyolországi román oszlopfő, XII. sz. léstől elfáradt, félig fekvő Máriának egy bába kendót nyújt. A születési jelenet minden jelképi- sége ellenére ugyanis a festők, rajzolók, szobrászok igyekeztek a Szűzanya testi-lelki állapotát is érzékeltetni a nagy esemény alkalmával. Eleinte úgy tűnt, mintha Mária a gondolataiba mé- lyedne, szinte átszellemülne, és tudomást se venne arról, ami vele történt. Éppen a két bába szereplése biztosítja, hogy az Ige testté válása születéssel valósult meg. A bábák nemcsak Máriát ápolják, a kisdedet is ők fürdetik. Ez a motívum nem irodalmi forrásból származik, hanem minden valószínűség szerint antik hagyományból átértelmezve került a keresztény ikonográfiába a Vili. században. A XIV. századig nem egy olyan születés-kép ismert, amelyen két Jézuska szerepel: az egyik a jászolban fekszik (fent, középen), a másikat éppen fürdetik és pólyázzák (lent, középen). A bába-motívum a XV. századi misztériumjátékokban is felbukkan, a képzőművészeti párhuzamokénál is erősebben hangsúlyozva. A Máriát fekvőhelyén félig ülve, félig fekve vagy könyökre támaszkodva bemutató, úgynevezett Szíriái forma mellett a kora középkorban az ülő Mária képtípusa is elterjedt. Míg az előbbi inkább Európa nyugati részein, az utóbbi inkább a keleti országokban szolgált mintaként. Szűz Mária testtartásának ki kellett fejezni azt a gondolatot, hogy a Megváltó születése nem járt fájdalommal — ezt 431-ben az Ephesusban tartott ökumenikus zsinat dogmaként fogadta el. E nézetnek a későbbiekben, főleg a nyugati művészetben jobban megfelelt, ha az Istenanya gyermeke mellett áll, esetleg oszlophoz támaszkodik vagy térdepelve imádja őt. A férjnek, Józsefnek nem 4