Múzsák - Múzeumi Magazin 1984 (Budapest, 1984)
1984 / 1. szám
Jóllehet a Szovjetunió csaknem egynyolcadát alkotó Kazah SZSZK-t nagyrészt sivatagra és sztyeppére utaló sárga színnel jelölik a domborzati térképeken, a látogató kellemes meglepetéssel tapasztalja, hogy a világ legzöldebb fővárosába érkezett. Az Alma-Atát övező zöldellő völgy ősidők óta lakott terület. Erre utalnak azok a primitív földműves szerszámok is, amelyek egy építkezésnél több mint kétezer év múltán kerültek napvilágra. Almati (kazah jelentése: almás, almafás) az első város jellegű település ezen a helyen. Egyike volt azoknak a jobbára jurtákból álló erődített lakóhelyeknek, amelyek a Tiensan északi vonulatát képező Zailijszkij Alatau hegység lábainál épültek a Mongóliába és Kínába vivő forgalmas karavánét mentén. A mai Alma-Atának nem sok köze van a XIII. századi mongol invázió alatt elpusztult (igaz, később átmenetileg ismét újjáéledő) ősi kazah településhez. Alma-Ata ugyanis lényegében kezdettől fogva orosz város, még akkor is, ha időközben (1929-ben) Kazahsztán fővárosa lett. A város megalapítása egybeesik annak a több mint egy évszázados folyamatnak a lezáródásával, melynek során a török— tatár nyelvű, mongolos arcú kazahok fokról fokra önként behódoltak az orosz cárnak, hogy cserébe védelmet nyerjenek a keletről fenyegető militarista Dzsungáriával szemben. 1853-ban Peremislszkij őrnagy katonai erőd építésére alkalmas helyet keresett csapata számára az immár Oroszország határát képező Tiensan hegység északi lábainál. A Malaja Almatyinkának keresztelt folyócska mentén 700—1000 méter tengerszint feletti magasságban elterülő enyhe lejtésű terep úgy látszik, megnyerte a tetszését, mert már a következő évben megjelentek itt az első katonai barakkok, melyek építéséhez a közelben kitermelt faanyagot használták fel. A város egykori katonai telep jellegét ma is őrzi az egyszerű utcahálózat: a 120 méterenként nyíló É—D irányú utcákat, egy-egy keskenyebb utca közbeszúrása mellett, pontosan 150 méterenként keresztezik a K—Ny irányú proszpektek. A város határőrszerepére utalhatott 1921-ig viselt neve, Vernij is, ami magyarul hűségeset jelent. A település helyének kiválasztásában szerepet játszhatott az is, hogy a félkörívben magasodó három- négyezres hegyvonulatok, Kazahsztán más területeihez viszonyítva szokatlanul szélcsendessé teszik e vidéket. Ki gondolta volna a száz éve csupán húszezer lelket számláló közösségben, hogy a rossz légkeringés milyen sok bosszúságot okoz majd, főleg télidőben, az időközben egymillióssá duzzadt nagyváros szmoggal viaskodó lakóinak. Pedig a város üde zöld még szeptember végén is. A városatyák ugyanis már a XIX. század hetvenes éveiben arra kötelezték a polgárokat, hogy házuk elé két sor fát ültessenek. Minden jel arra vall, hogy a mai építők is tiszteletben tartják ezt az alapelvet. A sok fa mellett kellemes színfoltja a városnak az emeletes házak erkélyein mindenfelé látható, ősszel élénk vörös színben pompázó vadszőlő. A város névadó gyümölcsét, az almát körülbelül száz éve termesztik ezen a tájon. Egy betelepült orosz paraszt csodálkozva tapasztalta, hogy a Voronyezs környékéről magával hozott facsemeték nagyobb gyümölcsöt teremnek a havas csúcsok alatt, mint odahaza. Később, ezeknek a fáknak az utódaiból hozták létre, a bennszülött vad fajtákkal való keresztezéssel az aport nevű almafajtát, a helybéliek büszkeségét. Alma-Ata klímáját, eddigi s talán további sorsát is jórészt a nagy tengerszint feletti magasság és a magas hegyek szomszédsága határozza meg. A Malaja Almatyinka mentén, a Medeo-völgyben felfelé haladva akár egyetlen nap alatt is bejárhatjuk a Kazahsztán területén előforduló éghajlati zónák csaknem mindegyikét, a sztyeppétől (500—1000 m), a lomboserdők (1000—1400 m), a tiensanfenyő (1400—2700 m) és a havasi rétek (2700—3500 m) övén keresztül egészen a glecs- cserek és az örök hó birodalmáig (3500 m felett). A hegyek közelsége és a földrengések gyakorisága olyan állandó veszélyforrás, amit a város lakói nem hagyhatnak figyelmen kívül. A város újkori története vagy féltucat 9-es vagy annál is erősebb földrengésről tudósít, melyek közül az 1887-es teljesen, az 1911-es pedig szinte teljesen lerombolta a települést. A földrengésbiztos épületek megjelenése óta azonban az igazi nagy veszélyt a gleccserzóna alsó tartományából időről időre lezúduló hatalmas sár- és kőtömegből álló zagyár (arab eredetű szóval: a szel) megújuló támadásai jelentik. A szel létrejöttének általában az az oka, hogy a jégkorszak után zsugorodni kezdő gleccserek vize csupán kétharmad részben jutott le a völgyekbe. A gleccserekben felhalmo16
