Múzsák - Múzeumi Magazin 1984 (Budapest, 1984)

1984 / 4. szám

Franyeczky János: Ember a Síriusról, 1890 lyek bámulatos gyorsasággal készülnek — meny­nyire egyöntetűek és például a két különböző na­pon készült rajz mégis mennyire elütő." A ké­pek láttán az a későbbiekben is visszatérő gon­dolatunk támad, hogy ezek a motívumok a szür­realista Max Ernst „dzsungel-képein” szereplő húsos növények, egymásba fonódó indák végle­tesen leegyszerűsített sémáira emlékeztetnek. Ugyanebben a hónapban, 1899 áprilisában „lépett a nyilvánosság elé” a legnagyobb feltűnést keltő hazai rajzoló médium — bár rajzait jobbára csak leírásokból ismerjük —, az osztrák származású, 36 éves Fruhmann Teréz (férje az asztronómiá­ban és a matematikában jártas Vallent Mátyás volt, az Operaház zenekarának tagja). Az első napon, március 9-én (az egyes rajzok keletkezé­sének időpontját és pontos elnevezését a tudó­sítások folyamatosan közölték) „sűrű, gömbölyű, egymásból folyó vonalakból képződő felhőzetes alakzatokat formált”, a másodikon „arabeszk vi­rágalakokat”, a harmadikon „egy egyenes vona­lakból alakult holdtájkép" következett, majd a negyedik napon egy „holdvirág” képe jelent meg a papíron. A sorozat további darabjai közt szere­peltek fantasztikus állatrajzok is, különleges ala­kú lepkék, „egy kivi-kazuár strucc hibridumhoz U»(>nnlÁ p anu (avmóin kaniiQC 1909-ben a Művészet című lap L. jelzésű szer­zője (valószínűleg Lyka Károly, a lap akkori szer­kesztője) különös írással lepte meg olvasóit. „A Magyar Képzőművészeti Főiskola egy rendkívüli képzettségű tanáránál (Nádler Róbert lehetett) láttunk egy köteg sajátságos rajzot — így kez­dődik a cikk —, amely minden tekintetben eltért attól, mit nyelvszokásunk művészi rajznak szo­kott mondani, viszont lebilincselte mindazoknak a szakértőknek a figyelmét, akik e rajzokat átta­nulmányozták.” A rajzok úgynevezett médium­rajzok voltak, tehát olyanok, melyeket spiritiszta médiumok készítettek. A cikkíró megszólaltatja a rajzolót is, egy fiatal- asszonyt, aki korábban sohasem vett rajzeszközt a kezébe: „A rajzolás kétféle módon ment végbe. Az egyik gépies, gyors kézmozdulatú, szinte el­vont (ti. kevéssé tudatos) állapotban, a másik ön­tudatos, élesen a munkára figyelő. A gépies raj­zolás eredményezte az alapokat, a nagyobb rész­leteket, míg az öntudatos rajzolás a finom kidol­gozást. A rajzok nem egyszerre, egy ültömben készültek. Különös módon jöttem arra a tapasz­talatra, hogy a munkában levő rajznak egy ideig pihennie kell. Feltűnt nekem például, hogy olyan rajzon, amelyen előzőleg dolgozva azt hittem, hogy készen van, másnap hajszálnál vékonyabb vonalakban mintát láttam. Nem hagyhatom emlí­tés nélkül azt sem, hogy lelki szemeimmel cso­dás dolgokat látok. A művészetnek minden ágá­ból gyakran oly remekműveket, amelyeket eléggé nem csodálhatok. Gyakran oly zsúfolt tömegben és oly gyors váltakozásban, hogy alig győzöm te­kintetemmel követni. És ez a forrás kiapadhatat­lan.” L. megjegyzi: „Próbálgatásnak nyoma sincs. Naivság sincs magában az előadásban. Biztos, világos, erélyes minden rész. Aki nem tanult rendszeresen rajzolni, azt csakugyan az egzaltá- ció valamely neme vezetheti erre a határozott, tétovázást nem ismerő kézírásra." A cikkhez mellékelt rajzok absztrakt mintázatúak, erősen dekoratív, mondhatni szecessziós jelle­gűek, kígyózó vonalkötegekból, örvényló voná­sokból állnak. Kivéve egyet, amely hasonló vo­násokkal megrajzolt, szinte csak fejből álló dé-v monikus figurát jelenít meg. Ha nem tudnánk, hogy 1909-ben készült, a reprodukció alapján két- három évtizeddel későbbi szürrealista munkának gondolnánk. 1933-ban André Breton a Minotaure című szürrealista folyóiratban közölt is egy „szel­lemrajzot" ahogyan a médiumrajzot a századfor­dulón nevezték, — Victorien Sardou-nak, az egy időben nálunk is népszerű francia drámaírónak 1857-ból származó rajzát, amely ezt a fantaszti­kusan hangzó címet viselte: „Mozart háza a Jupi­teren”. (A spiritiszták elképzelése szerint az em­ber földi létével egyidőben vagy korábban, „szel­lem alakban”, más bolygón is létezhetett.) Sardou rézkarcokat is készített, Breton kifejezését alkal­mazva „pszichikai automatizmussal", úgy, hogy a papírlapot előre előkészített lemezzel helyette­sítették, s ceruza helyett rézkarcolótút adtak a kezébe. A médiumrajzok Magyarországon sem 1909-ben keltettek első ízben feltűnést, még csak nem is RflelZQbÓ MÉDIUMOK — amint a szóban forgó cikkben olvasható — az Iparművészeti Múzeum néhány évvel korábbi ki­állításán, hanem 1899-ben, a hazai gyakorlati spi- ritizmus hirtelen fellendülése idején. A Rejtelmes Világ című spiritiszta lap, amelynek fómunkatársa Madách Imre fia, Madách Aladár volt, az évi hús­véti számában beszámol a néhány tagból álló új­pesti kör tevékenységéről. A női médiumok, a Szerényi-lányok automatikus írással (úgy mond­ták: „közvetett írással”) kezdtek kísérletezni, s néhány hét alatt odáig jutottak, hogy a betűk vi­rág alakot vettek föl, majd stilizált díszítésekké fejlődtek. „Eleinte — olvassuk a beszámolóban — óriási íveket vetett papírra az Írón, amiknek bá­mulatos szabályossága első pillanatra feltűnt. Ké­sőbb az ívek mind sűrűbbek és sűrűbbek lettek s lassacskán óriási pálmalevelekké idomultak. Né­ha oly nagy volt a levél, hogy felsó végét kinyúj­tott kézzel sem érhette volna el (ti. a rajzoló mé­dium), úgyhogy, mint mondja, ilyenkor egész tes­tét előre hajlította a láthatatlan erő. Később a levelek kisebbek lettek és sajátságos, az összes ismert díszítésektől elütő stílust mutatnak. Kü­lönösen csodálatos, hogy az egyes rajzok — me­fogazott csőrű kétlábú állat” képe, a legtöbb, ál­latok és növények egyaránt, latin névvel ellátva. Vallentné eleinte kis méretű lapokon dolgozott, de nem telt bele egy hónap és a másfél négyzet- méteres nagyságú lapok sem számítottak ritka­ságnak, a nagyobb méretű rajzoknál a papírt me­net közben meg kellett toldania férjének. Erede­tileg puha ceruzával dolgozott, ezt később — miu­tán a keményebb színes ceruza nem hozta meg a várt eredményt — puha színes krétával válto­gatta. Az elején naponta csak egy rajz került ki a keze alól, majd három, négy, sőt öt is, képes volt fél napokat is dolgozni, hajszálnyi javítás, igazítás nélkül, mindvégig teljesen éber állapot­ban, a nap bármelyik szakában. „Karja, keze so­hasem nyugszik az asztalon — írja az egyik tu­dósító —, hanem szabadon, mintegy 10—15 cm magasságban lebeg.” A folyamatos tudósítások annyira felhívták rá a figyelmet, hogy egy főrendiházi tagokból, ország­gyűlési képviselőkből álló küldöttség kereste fel a házaspárt Hunyadi téri lakásán. Vallentné a sze­mük láttára boszorkányos gyorsasággal, öt perc alatt „varázsolt” a papírra egy általános megle­petést keltó fantasztikus rajzot. A neves művé­szek közül a sejtelmes hangulatú tájképeiről, vá­rosképeiről ismert Kacziány Ödön mutatott ér­deklődést Vallentné rajzai iránt. Munkáival — tu­domásunk szerint — csak külföldön, Bécsben és Berlinben szerepelt. Londoni bemutatkozása, amelyre a Nobel-díjas fizikus, a spiritizmus köré­be vágó fizikai kísérleteivel nagy port kavart Wil­liam Crookes lakásán került volna sor, valamilyen oknál fogva elmaradt. Alighogy visszatért kül­földi körútjáról, idehaza máris iskolája támadt. Felkereste egy Ilona nevű médium, aki addig látó-médiumként volt ismeretes (álmai voltak, melyek „szóról-szóra beteljesedtek”), megnézte 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom