Múzsák - Múzeumi Magazin 1983 (Budapest, 1983)
1983 / 1. szám
caxcAaojA A városi könyvtár Az Avenida Sao Joao 1949-beri Sao Paulonak két és félmillió lakosa volt, 1970-ben már elérte a hétmilliót, a hivatalos adatok szerint Nagy S3o Paulonak (mely magában foglalja a három nagy ipari elővárost, az úgynevezett ABC- városokat: Santo Andrét, Sao Ber- nardot és Sao Caetanot) lakossága most tizenkét millió körül van. Nagyobb, mint New York vagy London. Ügy mondják, Sao Paulo olyan, mint a vízfejű gyerek: csak a feje nő. A roppant gyors ütemben növekvő város nem tudta utolérni saját magát. Nem fejlődött párhuzamosan a csatornázás, az áram- és vízszolgáltatás, a közlekedés, a köztisztaság, a rendőrség, a posta. Az ötvenes években a város lakói azzal büszkélkedtek, hogy városuk gyorsabban nő, mint a század eleji Chicago, mely tudvalévőén igen gyors ütemben növekvő város volt. Ezzel vigasztalták magukat, ha a fürdőszobában a csap csak szörcsögött, ha áramkorlátozás miatt nem járt a lift, ha nagy nyári esők után a belvárosi utcákon szennyes folyóként hömpölygött a víz, ha az autóbusz- megállónál órákat kellett állni a sorban, ha két hét alatt kapták kézhez a helyben feladott levelet. .. Sâo Paulo nem szép város, és korántsem annyira „brazil’’, mint Rio de Janeiro vagy különösen Bahia de Todos os Santos. Nemzetközi ipari metropolisz, amerikai életritmussal — ebben is hasonló Chicagóhoz. Amikor a XVI. század első felében a portugál Joao Ramalho kis csapatával a tengerparti Sao Vicentéből elindulva felkapaszkodott az indiánok ösvényén a Serra do Mar ma is sűrű őserdővel borított meredek oldalán a fennsíkra, Tibirica nagyfőnök falujába, Piratininga festői település lehetett. A mai Sao Bento kolostor és a Patio de Collegio helyén volt ez az indián falu, az Anhangabau folyó völgye felett. A folyóhoz jártak az indiánok őzre vadászni. A völgy neve tupi-guarani nyelven azt jelenti „az őzek folyója”. De hol vannak már az őzek s a folyó? És hová lettek az indiánok? Az egykori Piratininga helyén a Banco de Sao Paulo negyvenöt emeletes toronyháza magaslik; a New York-i Empire State Building-re emlékeztet, noha csak kisöccse lehetne, hisz legfeljebb a derekáig ér. Mellette a nem sokkal alacsonyabb Banco do Brasil és az Edificio Martinelli. Az utóbbi Sao Paulo első felhőkarcolója, a harmincas évek elején épült, a század eleji amerikai felhőkarcolók stílusában. A hetvenes évek elején le akarták bontani az épületet, de végül is korszerűsítették, hisz egy kicsit már műemlék. Éppúgy hozzátartozik Sao Paulohoz, mint az a néhány négyzetméteres falmaradvány, a Patio de Collegioban, mely az első jezsuita kolostor emlékét őrzi. A hatvanas évek végén Sao Paulo épp csak átnyúlt a Tieté és a Pin- heiros folyón, felkapaszkodva a dombhátakra, zegzugos, szűk utcákkal, apró házakkal, kisebb üzemekkel. Az utcák azóta kiegyenesedtek, kiszélesedtek, az apró házak helyén toronyházak, a kis üzemek helyén gyárak nőttek. A Tieté partján olyan épületsor magaslik, mint Rióban a Copacabanán, csak lakóik nem az Atlanti-óceán végtelen tükrére látnak, hanem a Tietére, amely nem is folyó, inkább sárgás, bűzlő szennycsatorna. A folyóparti dombok némelyikét, a „mórokat" birtokba vették a „favelák", a jellegzetes brazil nyomornegyedek. A deszkákból, bádogból összerótt kalyibák között nincs ivóvíz, csatornázás, de a „fave- ladok” vidáman lopják a villanyt, számos kunyhó tetején tv-antenna ágaskodik, s némelyik előtt autó is áll. Hétszázezren lakhatnak a Sao Paulo-i favelákban, számuk egyre nő, mert az Interiorból áramlanak az emberek a városba. Az elmúlt tíz évben sokat változott Dél-Amerika Chicagója. Jószerivel csak a belváros néhány részletére ismerhetünk rá. A szép, szecessziós Városi Színház, a Teatro Municipal körül magasabbra nőttek a félkaréjban álló karcsú királypálmák. Az Anhangabaut átívelő híd, a Viaduto de Chá épp oly forgalmas, mint harminc évvel ezelőtt volt. A Rua da Itapetininga — Sffo Paulo Váci utcája — néhány szomszédos utcával együtt sétáló utca lett. A Praca da Republicát vasárnaponként nyüzsgő sokadalom lepi el. A zenepavilonban térzenét adnak. Festők, szobrászok, keramikusok, bőrdíszművesek, ékszerkészítők állítják ki munkáikat. A szép bahiai nők, a „baianák” kínálják a különleges afrikai eredetű édességeket. Az ide vetődő tengerparti indiánoktól íjat-nyilat, meg far- kasfog-nyakláncot, tollal ékesített majomkoponyát lehet venni. Itt sorakoznak a hivatásos és alkalmi ci- pőpucolók trónusai, faládái, mert a ragyogó cipő még mindig elsőrendű követelmény. Az új sugárutak a közelmúlt elnökeinek, politikusainak nevét viselik, mint az Avenida Presi- dente Juscelino Kubitschek, melyet a Brasiliát építő, nemrég elhunyt elnökről neveztek el. A város körül olyan úthálózat épült ki, melynek csak Amerikában látni párját. Óriási város Sao Paulo, s azt jósolják, az ezredfordulóra lakossága eléri a 25 milliót. Noha a hetvenes évek „gazdasági csodája" véget ért, a város ritmusa nem lassult le. A Metró-hálózat megoldotta a tömegközlekedés gondját. Az autóknak mintegy negyede már alkohol-meghajtású, Soío Paulo levegője mégis erősen szennyezett. A Morumbi-i dombokról nézve épp oly sűrű ködfelhő terül el a város felett, mint Los Angelesben. A betondzsungel zöld szigete az Ibirapuera Park. A város negyedik centenáriumára, 1954-ben létesítették. A különböző kiállítási épületekben kapott otthont a városi adminisztráció, hatalmas kiállítási csarnokban rendezik meg a nemzetközi képzőművészeti biennálét. Vasbeton félgömbben, a repülő múzeumban láthatni Santos Dumont első repülőgépeit. Mesterséges tó partján, a Planetárium szomszédságában a japán pavilont öleli körül egy színes japánkert. Az Ibirapuera Park bejáratánál, az Avenida Brasil torkolatában áll a Brazíliát birtokba vevő csapatok, a bandeirák emlékműve. Victor Brecheret, neves brazil szobrászművész monumentális alkotása. Két kőlovas mögött sorakozó kőemberek egy roppant csónakot húznak-tolnak. A távoli múltból a jövő felé halad a kőből kivésett csapat, szakállas európaiak, gyapjashajú négerek, mongol arcú indiánok, a brazil etnikum jelképei. KUTASI KOVÁCS LAJOS
