Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)
1982 / 1. szám
Szeged városa főterén két szobrot állítottak a Tiszának. Az egyiket a „rombolónak”, amely gátakat szaggatva, hömpölygő áradattal zúdult a városra, a másikat az „áldáshozónak”, amely termékeny iszapot teregetett szét, vizet és Halat adott, vízi országutat kínált. Az egymást feltételező rombolás és áldáshozás, pusztítás és építés végigkíséri a folyókat a felszínre fakadástól a befogadóba ömlésig. A hegységek testét szabdaló mély szurdokvölgyek alján csobogó patokot szemlélve szinte hihetetlennek tűnik, hogy ezeket a völgyeket ilyen kicsiny vízfolyások vésték ki. Sokáig a természetbúvárok is csupán óriási hasadásokkal magyarázták e völgyek létrejöttét. A folyóvíz völgymélyitő erejét csak a múlt században ismerték fel. Hiszen a folyóvízi erózió nem dolgozik látványosan. Szívós, kitartó munkájára, amelynek hosszú időn át a kemény közét sem képes ellenállni, illik a Charles Lyell angol geológus által kimondott elv: kis erő - sok idő. Ehhez a munkához egész hadsereg áll a folyóviz rendelkezésére. A harc kimenetelét a folyó eséséből és viz tömegéből származó erő határozza meg, a legütöképesebb hadtest azonban az általuk mozgatott hordalék, amellyel a folyó vési, koptatja, mélyiti medrét, s végső fokon a völgyet. Amíg a nagy esésű hegyi szakaszokon a völgymélyítés, a pusztítás a döntő, ott ahol a folyó Város a szirten: Toledo esése lelassul, a magával sodort hordalékot lerakja, völgyét feltölti. Síkságra érve lomhán kanyarog vagy ágakra bomlik. A folyók létrehozta formák, a szűk szurdokok és a tágas, feltöltött síkok egyaránt fontos szerepet játszottak az emberiség életében. Az előbbi a hegyeken, sőt hegységeken keresztül nyitott átjárót, az utóbbi a letelepedésre csábított. A folyópartok nyújtotta áldások mellett szinte eltörpült a ritkán vagy gyakrabban fellépő árvizek rombolása. A rombadölt házak helyén újból és újból felépült a település. Hiszen a folyó ivóvizet és élelmet adott, az ártér nedvdús füvére kihajthatták az állatokat, a folyótól távolabb lévő, ármentes területeket pedig művelés alá foghatták. A folyó sokszor a település életéhez szükséges védelmet is biztosította. Alföldi szakaszokon a szerteágazó vízrendszer védelmezett, máshol a települést övező ásott árkot a folyó medréből vezetett vízzel tölthették fel. Nem véletlen, hogy Párizs ősi magja is a Szajna „természetes vizesárkával” övezett szigetén alakult ki. Volt ahol mélyre vágódott, meredek lejtőjű folyóvölgy fölé magasodó térszín nyújtott természetes védelmet. Ezt használták ki Veszprém, a bulgáriai Jantra folyó mentén Tirno- vo, a Tajo spanyol szakaszán Toledo épitői. A folyó menti tájak mégis inkább a nyitottság, a kapcsolatteremtés, mintsem az elzárkózás területei. Az átkelésre alkalmas folyószakaszok forgalmas kerskedelmi központok kialakításának leFolyó-éltette világváros: London hetöségét hordozták magukban. Különös jelentőségre tettek szert azok a települések, amelyek a tengerhez közeli, torkolati szakaszokon fekszenek, s igy kapcsolatot teremtettek a mögöttes szárazföld és a nyilt tenger felé. Az árapály öblítette tölcsértorkolatok közelében fekvő városokból így válhattak földünk legforgalmasabb kikötői, mint Hamburg az Elba, London pedig a Temze partján. Ahol az árapály mértéke elenyésző, és a folyó sok hordalékot szállit, ez virágzó települések hanyatlásához vezethet. A folyó itt torkolatát, deltáját egyre messzebb tolja befelé, a tenger rovására, s torkolati szakasza elmocsarasodik, feltöltődik. Az itáliai Adria városa, amely az ókorban a nevét viselő tenger kikötője volt, ma több mint 35 km-re fekszik partjától: ennyit növekedett azóta a Pó deltája. A kisázsiai Ephesus, a római kor 300 ezer lakosú „világvárosa” a Kaisztrosz folyó áldozata lett. Az egykori kikötőbe vezető, márványlapokkal fedett Arcadius út végétől ma jó tiz km- re kéklik az Égei-tenger vize. Maga a tenger is pusztítja és építi, formálja partját. Hullámaival dühödten és eredményesen ostromolja a magas sziklapartokat. Féktelen erejével fülkét mélyit a partfal aljába, amely támaszát vesztve leomlik és hátrál. A kőzetek ellenállóképességének megfelelően tagoltra csipkézi a partot, mélyre nyúló öblöt formál, vagy kevés, kiugró szirtfokot hagy hátra, ahol erős ellenállásba ütközik. A tenger pusztítására, az abrázió mértékére érdekes adatot szolgáltat a Hóditó Vilmos korá42
