Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)
1982 / 3. szám
A váci céhek korai kialakulását a város kedvező földrajzi fekvése is elősegítette, hiszen kereskedelmi utak szelték át, a megyében Budát és Pestet leszámítva az egyetlen nagyobb város, és nem utolsósorban egyházmegyei székhely volt. A város története szorosan összefonódott a püspökség történetével. Fejlődését befolyásolta, sőt meghatározta a mindenkori püspök személye. Mátyás király uralkodása idején Vác püspöke Báthori Miklós, aki korának nagy műveltségű, széles látókörű egyénisége. Megrendeléseivel fellendítette a kőműves-, kőfaragó- és ötvösipart. Reneszánsz stílusban átépíttette, felújíttatta a püspöki palotát és a székesegyházat. A fejlődés a másfél százados török uralom alatt megtört. A város többször cserélt gazdát, hol a törökök, hol a magyarok kezén volt. A birtoklásáért folytatott állandó harcok végül a kereskedelem és a kézművesipar hanyatlásához is vezettek. Újbóli fellendülése csak a törökök kiűzése után indult meg. Ekkor olyan püspökök váltották egymást, akik sokat tettek a város felvirágoztatásáért. A század első felében Althann Mihály Frigyes, majd Althann Mihály Károly volt a püspök, a század második felében pedig Migazzi Kristóf. Püspökségük ideje alatt épült a legtöbb, még ma is látható egyházi és világi épület. Ezeket a kor ízlésének megfelelően barokk vagy klasszicista stílusban emelték. A legtöbb céh is ebben az időszakban jött létre, noha a korábbi századokban is voltak céhszervezetek Vácott. Ezt bizonyítja az ötvöscéh Csizmadiatermékek 1423-ban keletkezett egyházi szerkönyve és a magyar vargacéh pecsétje 1503-ból. A céhek zöme azonban a XVII. század végén és a XVIII, században alakult vagy szerveződött újjá. A magyar vargák 1695-ben, a kádárok 1696-ban, a fazekasok 1698-ban, a magyar szabók és a szűcsök 1699- ben, a csizmadiák 1714-ben, a gombkötők 1718-ban, a kerékgyártók és a kovácsok 1725-ben, a kőművesek és kőfaragók 1731- ben, a mészárosok 1763-ban, az ácsok és asztalosok 1770-ben, a német szabók 1781-ben hoztak létre önálló szervezetet. A XIX. században alakult meg a henteseké (1828) és a mofnároké (1838). Külön céhet alkottak még a kötelesek, kalaposok és a szitások. A felsoroltakon kívül 28 számos más mesterember is dolgozott a városban. Számuk azonban kevés volt ahhoz, hogy önálló céhet alakítsanak, ezért vagy valamelyik helybeli céhnek, vagy más városbelinek voltak tagjai, mint például a mézeskalócsosok, fésűsök, késesek, harangöntők, orgonakészítők. A váci céheknek mintegy százhúsz helyről voltak vidéki tagjai, akiket „filialis"- oknak neveztek. A céh érdekvédelmi szervezet volt, legfontosabb feladatának a szakma védelmét tekintette. Létük biztosítására kiváltság- levelet kértek és kaptak leggyakrabban a királytól, de kérhettek más városbeli céhtől, vagy a földesúrtól is. A céhek életét és működését a céhlevelek szabályozták. RészleteCéhládák Csizmadia és cipészműhely sen felsorolták a tisztségviselők, a mesterek, a legények, az inasok és a családtagok jogait és kötelességeit, egymáshoz való viszonyukat. Ennek ismeretét mindenkitől megkövetelték, ezért kezdetben minden céhgyűlésen felolvasták. Ha valaki a gyűlésen kívül kívánta olvastatni, akkor ezért fizetnie kellett. A mesterséget kitanulni akaró ifjú tíz-tizenkét éves korában szegődött el inasnak valamelyik mesterhez. A tanulóévek mesterségenként változtak. A csizmadiáknál először négy év volt, az 1780-as céhlevél már csak hármat követelt. A kőműveseknek három, a kőfaragóknak pedig öt. A gombkötők, szíjgyártók, nyereg- gyártók az inas életkorát is figyelembe vették. Ha fiatalabb volt a
