Múzsák - Múzeumi Magazin 1979 (Budapest, 1979)

1979 / 3. szám

>ld Kan

.FHiTTTni

Hűvös a reggel. Az útra hosszan elnyúló árnyéF kokat rajzolnak a fák és csak a közéjük furakodó napcsíkok sejtetik a déli órák melegét. A felszálló pára és a kéményekből gomolygó füst áttetsző hártyát von Altamira falu völgyben megbúvó házai fölé. Fel kell kapaszkodni a faluból induló, középkori kápolna mellett kanyargó ös- I vényen, hogy a hegyhát bukkanójóról kitáruljon

1 előttünk az Atlanti-óceán. Innen, az altamírai

barlanghoz vezető útról nem látni ugyan a vég- télén vizet, de ennek a tájnak láthatatlanul is -------------------------------------- meghatározója az óceán. Közelségét érezni a

r friss, sós levegőben. A környező völgyeket, mezőket a part felől érkező, egész évben bőségesen öntöző esők viruló zöldre festik.

Az óceán termékenyítő hatását a parttal párhuzamosan futó zord Kantábriai-hegység azonban keskeny sávra korlátozza. így a zöld Kantábria kicsiny sziget csupán Spanyolország sokszínű tájai sorában. S egyben az egyik legismeretlenebb is. Hiszen az egzotikus tájakat kereső utazók a zöldellő atlanti vidék helyett inkább a fehérfalvas Andalúziát és a nyári nap hevétől felperzselt földű, rőtszínű Kasztiliát keresik fel. A Pireneusok hágóin keresztül Spanyolhont évente elárasztó turista-folyamból csak keskeny ér válik le, hogy meglátogassa ezt a tájat.

Az ide érkezőket viszont megállásra készteti, maradásra csábítja az óceáni partvidék. Amely itt, Altamira környékén már vagy tizenöt évezrede lakott terület. A dúsfüvű völgyek, vadban gazdag erdőségek közelében a hegység mészkőgyomrának barlangjai a kőkorszak emberének is lakhelyül szolgáltak. A kantábriai parton mintegy harminc, egykor emberlakta barlangot, sziklaodút tártak fel. Közülük a legnagyobb hírnévre az altamirai tett szert, amely a falain talált festmények révén az embeiség őskori művészetének talán leghíresebb múzeuma - volt. Volt, mert az éppen száz évvel ezelőtt, 1879-ben felfedezett és addig a beomlott barlangi bejárat mögötti egyenletes hőmérsékleten konzerválódott festmények az utóbbi időben pusztulásnak indultak. Az állandóan áramló turista csoportok miatt ugyanis a barlang hőmérséklete eltért az optimális tizennégy foktól. S a festmények a fényszórók kévéjében is tovább fakultak. A képek megóvása érdekében előbb tíz percre szűkítették egy-egy csoport benntartózkodását, majd korlátozták az egy-egy napon beengedhető látogatók számát, s végül pedig 1978 elején bezárták a barlangot.

A ma Altamirába zarándoklók csupán a barlang melletti bemutató teremben ismerkedhetnek meg a feltárás történetével, és csak fényképek alapján a festményekkel. De még a többé-kevésbé sikeres reprodukciók is meggyőznek arról, hogy kőkorszak- beli ősünk alkotásai nem csupán a művek ,,magas kora" miatt értékesek. A mintegy tizenötezer éves sziklafestmények rászolgálnak a művészi jelzőre. Nem véletlen, hogy amikor 1879-ben Marcelino de Santuola, műkedvelő régész a világon először adott hírt az általa kökorszakinak tartott altamirai festményekről, a szakemberek azokat egyszerűen hamisítványoknak vélték. A Santuola fáklyáinak lobogó fényében kirajzolódó állatalakokról csak húsz évvel később, franciaországi hasonló leletek felfedezése után bizo-