Múzsák - Múzeumi Magazin 1979 (Budapest, 1979)
1979 / 1. szám
A ruházkodást nemcsak az időjárás változékonysága tette szükségessé, hanem a munka, az ember tevékenysége, társadalmi helyzete, személyiségének kifejezési vágya, továbbá a kor állandóan változó ízlése, a divat, a konvenciók is befolyásolták a ruhadarabok kialakulását és változását. „Ruha teszi az embert" — hangzik a szólás, s az öltözék valóban árulkodik viselője társadalmi helyzetéről, tulajdonságairól, jelleméről. Tájegységenként, illetve foglalkozásonként is különbözik az öltözködés. A népviseletben járó ember, a csikós, a gulyás ruházkodásában még tág tere nyílik személyisége kifejezésére. A hasonló ruházkodás még nem jelent uniformist. Estélyen például a vendégek fekete frakkot viselnek, fehér nyakkendővel, a pincérek pedig a fekete frakkhoz fekete nyakkendőt. így a fekete nyakkendő munkaruhává, a fehér nyakkendő ünneplőruhává teszi a frakkot. Más a helyzet a szerzeteknél, ahol a testület munkája, rendeltetése, eszméje, célja nyomja rá bélyegét a tagok ruházatára. Minél erősebb a testület szervezettsége, annál kötöttebb a tagság magatartása, viselkedése és ruházkodása. A viselkedést és a viseletét egyaránt rögzíti a „Szabályzat”. A szerzetesrendek és a katonaság szabályzata a teljes öltözetet meghatározza, de a lazább szervezetben csak jelzések, vagy egyes ruhadarabok utalnak a tagságra — például a parkőr csak karszalagot visel. A ruházatban a megegyező forma, az uni-formis csak akkor válik igazi uniformissá, ha viselője személyisége beolvad a testületbe, a testület eleme, a testület erejének, hatalmának részese lesz. Az egyén személyisége a testület személyiségével ötvöződik, tekintélye a testület tekintélyével bővül. Az átmeneti formákban a ruházat csak bizonyos alkalomra, tevékenységre szolgál. Egyenruhának tekinthetjük az ápolónők kórházi viseletét is, a közlekedési vállalatok alkalmazottainak ruházatát, amelyet munkájuk végeztével levetnek. Uniformisnak mondható valamely embercsoport közös, ritmikus tevékenysége: mint például a menetelük együtt lépése. A csoportos azonos tevékenység ilyenkor azonos ruházatot is követel. A legelső uniformis talán a szakrális eredetű énekkar vagy tánckar ruházata volt. Az egyiptomiak sokszor egyformának ábrázolták a harcosokat, vagy a táncosnőket, a zenészeket és a rabszolgákat. A görög színpadon a kórus tagjai kothornus nélkül voltak, de álarcoson és egyformán öltözve. Egyes főurak udvarukat, fegyveres kíséretüket, szolgáikat címerük színeibe öltöztették; a szabad városok által kiállított bandériumok tagjai egyforma ruhát viseltek, Mátyás királynak fekete serege volt, és esküvőjére káprázatos egyenruhájú testőrség kísérte. A rajnai választófejedelemnek 1459-ben 1300 lovasa díszelgett kék-fehérben, Rákóczi saját költségén öltöztette kurucait. A magyar huszárság sujtásos egyenruháját a XVIII, században egész Európa könnyülovassága átvette, és a debreceni kálvinista kollégisták olyan ruhát viseltek, amelyet Csokonai atyja tervezett 1778-ban. A pápa svájci testörségének máig is viselt egyenruháját Michelangelo tervezte, és az ünnepélyeken, amelyeket az olasz városok, fejedelmek rendeztek, a felvonuló diszkíséret ruházatát is neves művészek alkották. 1400-ban a velencei aranyifjúság egyik csoportja a Compagna Della Calza: az Egyforma Harisnyá- sok Társasága volt. Az egyenruhák nem máról holnapra születtek, hanem a szervezetek kifejlődésével, alkalmak keletkezésével alakultak, módosultak vagy tűntek el. A londoni Tower őrei ma is a XVI. század óta változatlan Részlet a Bayeux-i szőnyegből A német lovagrend egyenruhája Az Egyforma Harisnyások Társasága Zsinóros atilla
