Múzsák - Múzeumi Magazin 1979 (Budapest, 1979)
1979 / 1. szám
egyenruhát viselnek, és az angol bíró a törvényszéken, fehér parókával és talárban jelenik meg, míg régen az orvosnak, tudósnak, diáknak is volt hivatását jelölő ruhája. Sokszor a munkaruha vált egyenruha félévé (például az utcaseprő ruhája). Az uniformizálás legkövetkezetesebben a vallási és katonai szervezetekben valósult meg. A kegyes életet, a vezeklést választó remete még nem hordott egyenruhát, hanem minden hívságtál mentes ruhadarabokat öltött, de amikor a szerzetes- rendek alakultak, rendenként különböző egyenruhát is kaptak a szerzetesek. Elsők voltak a bencések, akiknek a rendházát mursiai Szt. Benedek alapította a Monte Casinón. A szerzetesek viselték az első uniformist. A barátok és a számtalan apácarend egyenruhája alapításuk korának divatjára utal, és az idők folyamán nagyon kevéssé változott. A jezsuiták például fekete, a ciszterciták fehér-fekete, a ferencrendiek barna csuhában járnak ma is. A katonát elsősorban a láthatóan viselt fegyverzet különbözteti meg a civiltől. Kezdetben még nem volt katonai uniformis; Achillesnek remekmívű egyéni pajzsot kovácsolt Héphaisztosz; a pelaszgok egyenruha nélkül vívták meg Tróját. De már a legrégibb csoportos harcoknál is szükség volt valamilyen jelre, amelynek alapján a harcos felismerte bajtársát és megkülönböztette ellenségétől. E célt szolgálta a primitiv népek törzsi jellegű tetoválása is. A harcászat fejlődésével először a fegyverzet uniformizálódott. Macedóniai Fülöp nem tudta volna gyalogságát ékben mozgó ércfallá változtatni, ha a pajzsok és lándzsák nem pontosan egyformák. A harcosok már egyformán öltözködtek, amikor a vezetők még diszes ruházatban és teljes pompával vonultak a harctérre. Magukkal vitték káprázatos sátraikat és társzekereken a vagyonukat. Az ókori egyiptomi harcosok, egészségi okból borotvált fejükön, a hajvonalat követő filcsapkát, derekukon bőrrel szegett merev háromszögletű kötényt és nagy földre állítható, kémlelő lyukkal ellátott pajzsot viseltek. Fegyverzetük főként lándzsa, parittya, tör, ij, harcibárd. A görögök vállát könnyű, rövid köpeny borította, fejükön diszes, tarajos fémsisak, bal karjukon kerek pajzs, bal oldalukon szíjon, vagy láncon lógó rövid, egyenes kétélű kard, lábszárukon olykor vért volt. Később törzsükre bőr vagy fém mell- és hátvért került. A lófarokban vagy sörényben végződő sisaktaraj a nyakszirtet is védte, az orrot, arcot a sisaknyúlványok takarták, de voltak az egész fejet beburkoló sisakok is - a harcos csak a szemréseken tekinthetett ki. A római fegyverzet az etruszkból és a görögből fejlődött ki. A légionáriusok rozsdavörös tunikát és fölötte gyakran fémlemezekkel borított bőr- vértet viseltek. Lábvértjük nem volt, csizmaszerü sarut vagy szöges lábbelit hordtak. A sisak egyszerűbb volt a görögökénél, a mai rohamsisakra emlékeztet, s csak a tisztek sisakjának a tetején volt díszítés. A légiók magas rúdra illesztett jelvények alatt meneteltek, amelyek a különböző alakú pajzsokon megismétlődtek. A nadrág viselete Róma falain belül tilos volt, a hideg ellen lábszárukat bepólyálták. Csak a galliai háborúk után, barbár befolyásra vált általánossá a féllábszárig érő nadrág. A népvándorlás összeroppantotta a római birodalmat és vele megszűnt a római hadsereg is. Ettől kezdve már a fegyverzet uniformizáltságá- ról sem lehet szó; mindenki olyan ruhában és olyan fegyverrel harcolt, amilyen volt. Ez időben jelent meg Egyiptomi gyalogság Római katonák
