Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 2. szám
A kölcsönös figyelmességek egyengették a szerelem útját a házasság felé. Az ajándék elfogadása, használatba vétele, megmutatása másoknak, majd viszonzása - erősítette a kapcsolatot. Ezt az ajándék-jelbe- szédet azonban visszájára is lehetett fordítani. Május elsején a lány háza előtt kitűzött májusfa a legnagyobb megbecsülésnek számított, a haragos, elhagyott legény pedig rongyokkal, döggel teleaggatott tüskés ágat tűzött ki egykori kedvesének háza elé - megcsúfolásként. A jegyajándékok cseréje erősítette meg a házassági ígéretet. A régebbi megnevezések: jegyváltás, kendőlakás, kendözés is kifejezik ezt. A házasságra készülők jegykendőt cseréltek. A leány a legénynek jegyinget, olykor gatyát is ajándékozott. Kiegészítésül, anyagi módjától függően pipát, díszes gombot, sőt még órát is adhatott. A legény pénzt, gyűrűt adott, de még sokfelé emlékeznek jegycsizma, jegycipő ajándékozására is. A jegyajándékokból eljegyzéskor a pénzt, a kendőt, a gyűrűt váltották, a többit lakodalomkor. Ha az eljegyzés felbomlott, az ajándékokat kölcsönösen visszaadták. A bosszúálló legény azonban úgy ment végig a falun, hogy kapcának viselte a jegykendőt, s hogy mindenki lássa, annak rojtjait a csizmából kilógni engedte. A házasságkötés ünnepe, a lakodalom mindennek a legjavát nyújtotta. Nemcsak ételből, italból került a család tehetsége szerint a legjobb az asztalra, hanem az öltözetek, díszítések, a dal, a zene, a tánc terén is. Ilyenkor az egész falu figyelme a lakodalmas családok felé fordult, sokak bíráló szeme előtt kellett helytállnia a menyasszonynak és kelengyéjének, amelyet az anya és leánya éveken keresztül font, szőtt, varrt. Néhol csengőszóval hordozták végig a falun a kelengyét, és még a szekeret, lovat is feldíszítették. Kalotaszegen például a hozománnyal megrakott szekér elé különlegesen faragott járomba fogták az ökröket. A vőlegényes háznál aztán valóságos kiállítást rendeztek belőle, amit „terített ház"-nak neveztek. A jómódú családok ilyenkor hivalkodó szemlére tették egész gazdagságukat, a kevésbé tehetősek pedig, gyakran erejüket meghaladóan, törekedtek a jó mód látszatát kelteni. A szegényebbek között azonban gyakran megesett, hogy az ünnepélyes hozományvitelt elkerülendő, lakodalom előtt vagy után, hajnali derengésben vagy esti szürkületben szállították át a lány hozományát csendben, feltűnés - zeneszó - nélkül, hiszen nem volt mivel dicsekedni. Az alakuló új család felszereléséhez, életútja kezdetének megkönnyítéséhez a szülőkön kívül mások is hozzájárultak. A lakodalmi vendégek, elsősorban a közelebbi Mángorló. Menyasszonyi koszorú rokonok ajándékot vittek. Az ajándék lehetett használati tárgy, vagy akár háziállat is. Ilyenkor a lakodalmi asztalnál egymás után bemondták, ki mit hozott, ki mit ad. Az ajándék lehetett persze pénz is, amit többnyire a menyasszonytánckor fizettek. A vőfély felkiáltott: „Eladó a menyasszony!" — s aki egy táncra „megvette", a tálba vagy rostába helyezte a pénzt. A menyasszonyi és vőlegényi öltözék a házasulandó fiatalokat még az ünnepre kiöltözött társaságnak is valósággal fölébe emelte. A menyasszony legjellemzőbb dísze a koronára emlékeztető koszorú volt. A vőlegényt bokrétája, szalagjai tették megkülönböztetően ékessé. Szokás volt, hogy a szülők az esküvőre ajándékozzák meg gyermeküket élete — s gyakran egy életre szóló - legszebb felsőruhájával: a menyasszonyt mentével, bundával, a vőlegényt szűrrel. A lakodalom menetét násznagyok, vőfélyek irányították. Tisztségüket díszeik jelezték. Elsősorban a vőfély látta el a lakodalmas ház képviseletét. Ö hívta meg a vendégeket, ő üdvözölte őket a lakodalomban, ő mondta a beszédeket menyasszony-kikérésnél, esküvői menetnél, hozományvitelkor. Rangját bokrétáján kívül feldíszített kulacsa és botja is jelezte. Sok helyütt minden lakodalmi vendég kapott valamilyen díszt, kis kendőt, zsebkendőt, vagy legalább egy rozmaringágacskát. A néha több napig is tartó menyegzőkön jól kellett tartani a vendégeket, s a család tartozott a jó hírének azzal, hogy kitegyen magáért. A vendégek is hozzájárultak ételajándékaikkal a lakodalmas asztal gazdagításához, amiért viszonzás járt nekik: kóstolót vihettek haza a lakodalmi maradékból. A lakodalmi ebéd, vacsora alkalmával legalább négy-öt fogás került az ünnepi asztalra, köztük szerepelt a töltött káposzta, a kakas - mint a termékenység jelképe — és a kása. A menyasszony elé szokás volt a termékenységre, a gyermekáldásra utaló ételt tenni. Régebben fontosnak tartották, hogy egy tányérból egyenek. A lakodalmi kalácsnak — amit sokfelé a menyasszony hozzátartozói vittek, díszes menetben, a vőlegényes házhoz — nagy jelentőséget tulajdonítottak, s a lakodalom minden résztvevőjének ennie kellett belőle. A leggazdagabb, a legpompásabb lakodalom is véget ért egyszer, a menyasszonynak „felrakták a kontyot, alája a gondot”, menyecske vált belőle. Az élet körforgása tovább folytatódott, évek múltával már csak a bekeretezett, falra akasztott menyasszonyi koszorú, a szekrény mélyén, a ládafiában őrzött csipkék, szalagok, bokréták, egykori jegyajándékok emlékeztettek a díszes lakodalomra. A Néprajzi Múzeum az egykori magyar paraszti lakodalmak tárgyi emlékeiből — a népművészet sajátos remekeiből — nyitott kiállítást. Sárközi életfa
