Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 2. szám
DANKÓ IMRE A mozgó- és utcai árusok a századfordulón és az azt követő évtizedekben élénk forgalmat bonyolítottak le, hozzátartoztak a mindennapi élethez. Mindig ritka, egyéni, vagy az üzletekben nem kapható árukat kínáltak. Vevőikkel igen közvetlen volt a kapcsolatuk, tudták kinek, mikor, mire van igénye, és igyekeztek azzal rendelkezésére állni. A mozgó- és utcai árusok egy- egy csoportja más és más vidékre való volt. A monokultúrás helyek (Pest környéken például) Csány, Soroksár, Ve- csés, nagy háziiparral rendelkező vidékek (Gömör megye), a sűrű népességű, de kevés megélhetési lehetőséget nyújtó területek (általában a Felvidék) lakosai közül került ki a legtöbb ilyen árus és vándoriparos. A mozgóárusok rangsorában az első helyet foglalták el a bazárosok, az olajkárok, a ku- cséberek. Valóságos kis boltot hordtak a nyakukba akasztott ládikában. A bazáros leginkább fezes, bugyogós bosnyák volt, ezért általában csak bosnyákoknak nevezték őket. Az olajkár felvidéki, leginkább szlovák mozgóárus volt, a kucséber a kávéházakból, vendéglőkből, fogadókból, szállókból volt ismeretes. Áruik felölelték az akkori kozmetika teljes választékát. Árultok beretvát. baiuszoedrőt, arcpirosítót, arcolajat és kézkenőcsöt, dióolajat hajra, szagos szappant, szagosvizet, cipőpertlit, biztosítótűt, gombot, cérnát, zsineget, plaj- bászt, bakancsszíjat, pántlikát, gyufát, öngyújtót, zsebkést, pénztárcát, bajuszkötőt, hajkötőt, parafadugót, varrótűt, hajtűt, sütővasat, préselt virágot, labdacsot szárazbetegség ellen, és ki tudja még mi mindent. Lehetett velük alkudni is. A kucséber kávéhó- zakban, vendéglőkben, nagy közönség előtt megpróbálta értékesíteni áruját tombolatárgyként is — sorsolással. Ezzel a közönség szórakoztatásához is hozzájárult. A tűzifaárusok szekérszámra hordták a szálfát, a hasábfát, a vágott fát. A faszenes ugyancsak ismert és várt figurája volt a háziasszonyoknak. A virágárus leányka szerény alakja az irodalomba is bekerült, ugyanúgy, mint a lotté- riás, akiknek utódaik a mai lottó- és totószelvényárusok. A lottériaárus mellett, vele majdnem együvé tartozóan tevékenykedett a plánétás, a jövendőmondó. A plánétás már teljesen eltűnt. Mozgóárus a rikkancs is, aki hangos ajánlással kínálja az újságot. A vásárokon, nevesebb hetivásárokon mindenütt ott voltak, de házalva is árultak, jól ismert, egyes helyeken várva várt mozgókereskedők voltak a felvidéki vásznas, gyolcsos, patyolatos tótok. A stafírung legtöbbször tőlük telt ki, megrendelésre is hozták az árut. A csipkárok csipkét árultak, a szőnyegesek szőnyeget. Míg a csipkárok eltűntek, a szőnyegesek még nem. Még ma is fel-feltűnnek házról házra járva szőnyeget áruló vagy cserélő cigányok. A pántlikások is eltűntek. Igaz, hogy az árujuk, a sok-sokféle, különböző színű, szélességű szalag, a pántlika is kiment a divatból. Hasonlóan a gombosok is. Régen a gomb értékes volt. Nehézkes készítési módja drágává tette, sokfélesége pedig keresetté. Városok, jelentősebb termelőhelyek környékének gyümölcstermését, tejét, tejtermékeit többnyire mozgóvagy utcai árusításban adták el a termelők. Akkoriban azt mondták, hogy „olcsószerrel", mert vámot, helypénzt, sok esetben még útiköltséget sem kellett fizetniök. A kereskedők összevásárolták a termelőktől az árut, és maguk értékesítették járkálva vagy a standon. A sáfrányos a Felvidék sáfránytermő községeiből származó, a századfordulón még általánosan használt, kiváló fűszert, a jóféle sáfrányt árusította. Az olajos kis cserépkorsókban hordta az olajat azokhoz, akik olajjal főztek, sütöttek vagy olajmécsessel világítottak. A legtöbb mozgóárus élelmiszert árult. Többségük olyan helyen tevékenykedett, ahol sokan fordultak meg; vásárokon, piacokon, búcsúkon, de mindig az odavezető utak mentén, mindenképpen a vásáron, piacon vagy búcsún kívül. A gesztenyesütő nem annyira mozgó-, mint inkább utcai árus volt. Bár sok gesztenyesütő a gyerekeivel, feleségével széthordatta a frissen sült, zacskóba csomagolt, forró gesztenyét. Inkább mozgóárus volt s maradt a pereces. Nemcsak a ma ismert sós pék- perecet árulták, hanem az apró, vajas, kenderkócra felfűzött parasztperecet is. Nagy keletje volt mindenütt, árusították is minden lehető helyen. Sok más péksüteményt: kiflit (vajas, sós, mákos), zsemlét (vizes, vajas, tejes), fonott kalácsot is árusítottak a mozgóárusok. Nagyobb városokban általános volt a friss péksütemény kihordása, azaz házhoz szállítása. A századforduló virsliárusát is inkább a mozgóárusokhoz sorolhatjuk. Nálunk a fagylalt a század- fordulón terjedt el, és a mozgó fagylaltárusok révén vált általánossá. A fagylalt kezdetben kizárólag idényáru volt. Télen, ősszel, tavasszal a fagylaltos mást árult: sült tököt, pirított tökmagot, napraforgómagot, főtt tengerit, pattogatott kukoricát, vattacukrot vagy csak cukorkát. A cukorkaárus áruját papírzacskókban árulta. Nagy volt a választék: mézes és töltött cukor, savanyú cukor, promincli, Felvidéki vándor kereskedők. A Vasárnapi Újság, 1869. Abroncsot áruló mócok. 1901. Morelli Gusztáv rajzi Üvegholmit áruló tót, Pesten. 1672. 3
