Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 4. szám
ANTALFFY GYULA Lent a Dunánál még álmos eső vert, itt fenn, a Nagymarost övező hegyek peremén, ahol a gyümölcsösök, szőlők és szelídgesztenyések tölgyesbe mennek át, már havazik. A Kövesmező kopár pereme máskor széles kilátást nyit a Dunára, most halvány árnyék csak Nagymaros kőtornya, de csodálatos tisztasággal, mély kondu- lásokkal száll fel harangja szava, s szinte szárnyán hozza Berda József verse dallamát: „Téli álmukat alvó hegyek és erdők éneke zeng a Dunán át: a Börzsöny küldi üdvözletét a Pilisnek Nagymarosról Viseg- rádra állandó harangzúgások által. Szinte szünet nélkül zeng mindkét oldalról már e tájba markoló zene, s mint a madarak májusi énekének: ennek sincs se vége, se hossza, bár alszik e vén vidék . . Dermedt, halott világot mutat a táj, pedig tele van élettel. A fák fehér csontvázak, de élnek, s még a zöld szín sem hiányzik a hóbamerült erdőből. A fákra kapaszkodó borostyán lombja oly üdén virít, mintha enyhe tavaszban élne máris. A gyertyánok és tölgyek koronáján hatalmas vadmadár-fészkekként ülnek a sárgászöld fagyöngycsomók, nyáron sem lehetne elevenebb ez a fatetőn kuporgó, üdezöld levelű élősdi kis cserje. A szederindák is tele vannak zölden maradt levelekkel, s a vén ^törzseken most tenyésznek legbujábban a mohák. A téli erdő hűséges madárkái is meg-megszólalnak. Az irtások körül a hegyoldalakat s a tetőket érett bükkösök, tölgyesek fedik. Terebélyes koronájukkal összenőtt, cserepes kérgű öreg fák. De mindenik tövében ott van már a jövő nemzedék is. A kitermelésre megérett erdőrészeket évekkel a vágás előtt alátelepítik az erdészek, s amikor felzúg a motorfűrész vagy meglendülnek a fejszék, a ledöntött vén törzsek mellett már ott állnak az utódok. Kóspallagon túl, a Hálásbérc elnyúlt gerincén nyílegyenes erdőnyílás vezet a Nagyinóc csúcsa felé. Jobbról, balról mind mélyebbre vágódnak a völgyek, s akárha gleccserek dermedt folyamai ereszkednének alá, úgy torlódik össze bennük a lecsúszott hótömeg. Mindig fehér és hideg, pedig tűzi eredetű hegység hátát tapossuk: megfagyott láva pihen a hó mélyén. Az Északi-középhegység legnyugatibb tagja, a Börzsöny akkor született, amikor a Kárpátok ívének feltüremlésével és az Alföld lesüllyedésével járó kéregmozgások, törések és szakadások az izzó magmaövig hatoltak, s a földkéreg megnyílt hasadékain át lávatömegek tódultak ki. Vízgőz, hamu és kőzetpor tört fel, majd hullt le, s takart be mindent: így keletkezett a vulkáni tufa. A kráterekből aztán kibuggyant az izzó lávafolyam, feltornyosodott és szétfolyt, útjában lassan megkeményedett, s az olvadt kőzeteknek ebből a szilárddá vált tömegéből jött létre a hegység fő építőanyaga, a sötétszürke andezit. Az egymást követő kitörések során a lávára ismét tufa, arra újra andezit kőzet halmozódott, s ez a folyamat tartott a tűzhányók egész működése alatt. Az ilyen váltakozó jellegű lerakódások alakították ki a rétegvulkánokat; így formálódott a Börzsöny is. Vele egyidőben született az a vulkánkoszorú, amely a Cserháton, a Mátrán, a Bükkalján át a Zempléni-hegységig félkörívben öleli körül az Alföldet. Az eredeti vulkáni hegyformáknak persze a Börzsönyben is csak lepusztult tönkjei, csonkjai maradtak ránk. A roppant tömegű lávafelhalmozódást a későbbi hegyképző mozgások feldarabolták, a víz, a jég s a szél közös munkája pedig letarolta. Az év- százezredek eltüntették a jellegzetes vulkáni alakzatokat, de talán éppen a pusztulás formái kölcsönöznek különösen vad szépséget a Börzsönynek, össze-vissza töredezett felszíne, kúp alakú vulkánroncsai, legömbölyödött gerincei, széles hátai, besüppedt medencéi folyton változó, sokszínű tájképet tárnak elénk. Az egyik legnagyszerűbb gerincúton, a Nagyinóc—Nagyhideghegy—Csóványos zor- donan szép vonulatán emelkedünk egyre feljebb. Jobbról vad mélységben folyik a Nagyvasfazék-patak, fölötte hatalmasan domborodik a Magas Tax csúcsa. Elhaladunk a Nagyinóc sziklafala alatt, s a távolban feltűnik a Nagyhideghegy méltóságteli tömege. A gyephavasszerű kopár tetőre alig hagy felkapaszkodni a szél. A tetőn a meteorológiai mérőállás vaslábába kapaszkodva tudjuk csak tartani magunkat. A tájat az egyik percben gomoly- gó fehér füst takarja, a másikban hirtelen elénk sorakoznak a kék legsötétebb szín- árnyalataiba öltözött távoli hegysorok is. A hófúvás ködszerűen porzó közegéből szellemalakokként bukkannak elő a sízők, ahogy a gerincről lefelé siklónak a völgyekbe. A tetőn pedig úgy áll elénk szürkéskék lávakőből rakott falaival a nagy- hideghegyi turistahóz, mintha egy alpesi képeslap elevenedett volna meg. A Nagyhideghegy 865 méter magas tető- jéről minden égtáj felé vezetnek síutak, s állandó lejtéssel 10—12 kilométeres távolságok lefutásának az örömét szerzik meg. A Börzsöny hatalmas tömbje körül Árpád- kori falvak sorakoznak nagy körívben. Hont, Bernece, Perőcsény, Tölgyes, Szob az első magyar századok óta lakott hely. Bernece lőrésablakú, támpilléres temploma 1158-ban már állott, s a nagybörzsönyi román stílusú Szent István templom is a XII. század elején épült. Egyéb Árpád-kori emlék nem maradt meg a tájon, amely történelmünk leghevesebb viharainak esett az útjába. A török időkben végvidék volt, állandó csatározások, dúlások, prédálások színhelye. Három nyugodalmas évszázada volt csak a tájnak, az Árpád-kor legvégén és a vegyesházi királyok idején. Ekkor épített, gyarapodott a nép. A völgyekben szaporodtak az irtások, nőtt a földművelés alá vont terület, a déli fekvésű hegyoldalakra szőlő és gyümölcs került. Nagybörzsönyben az 1200-as évektől kezdve századokon át aranyat, ezüstöt, rezet fejtenek a hegyből, Szokolyán vassrcbányászat virágzik a középkorban, olvasztókemencék maradványai őrzik a hajdani bányászélet nyomait. A hegység föld alatti vagyona rég kimerült, a Börzsöny legnagyobb kincse ma a fa, a 60 000 holdnyi erdő. A hegyi falvak népének az erdő ad kenyeret; famunkás itt majd minden ember ma is. Századok óta irtják és telepítik az erdőt a szokolyaiak, a kemenceiek, a márianosztraiak. Nemzedékek adják át egymásnak az erdőlés mesterfogásait. A fa megmunkálásához is majd mindenki ért. Valamikor a házaikat is maguk építették, félbe vágott fenyőgerendákból, boronafalakkal, mogyoróvesz- szőből font kéménnyel. Ennek az ősi faépítkezésnek az emlékét már csak néhány roskadozó csűr őrzi, de a széles ereszpár- kányos, fa pille rés tornácé, magas zsúpo- lású parasztházak barokkos díszítésű oromfalaikkal ma is valóságos népi műemléki jelleget adnak az utcaképnek, például Drégelypalánkon. A Börzsöny északi és nyugati lábánál elhelyezkedő községeknek termékeny szántóföldjeik is vannak az Ipoly völgyében. A gabonatermelés és az állattenyésztés mellett egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a kertgazdálkodás, elsősorban a bogyósgyümölcsök meghonosítása révén. A falvak körül kiterjedt málnásokat, epreskerteket, szántóföldi szamó- cásokat létesítettek a társasgazdaságok. A Börzsönynek ebből a központi részéből hazánk egyik legszebb tájvédelmi körzetét alakítják ki. A magyar hegységek közül a Börzsöny maradt meg leginkább természetes állapotban, mivel a legmagasabb, leg- elzártabb részein soha nem folyt letaroló jellegű erdőkitermelés, s a felszíni formákat jóvátehetetlenül romboló kőbányászat is elkerülte. A tájvédelmi körzet a Börzsöny egykori leghatalmasabb vulkánjának a kalderája, az úgynevezett perőcsé- nyi katlan. Kalderának nevezi a földtan a kráterek helyén keletkező üstszerű behor- padást. A források, patakok sokasága, az összefüggő nagy erdőrengeteg bükkösei, a tetők s a hűvös völgyek kárpáti jellegű ritka növényfajtái csak fokozzák a Magas- Börzsöny hazánkban egyedülálló szépségét és értékét. A védettséggel biztosítják a terület ősi állapotának a megőrzését. Hegygerincek fodrozódnak alattunk, ahogy széttekintünk a védett táj legmagasabb A BÖRZSÖNY FEHÉRBEN
