Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 1. szám
porcelán-fajanszból készült dísztárgyak azonban nem elégítették ki Zsolnay kísérletező kedvét. Már Zsolnay Ignác próbálkozott épületkerámiával (Pécs, Párizsi utca), mégis Vilmos neve forrott össze a századforduló szecessziójával. Ybl Miklós 1874-ben készítteti el Péccsel a Várkert mázas terrakottáit, melyet a Műegyetem ornamentikái követnek, majd a Mátyás-templom, a kassai dóm, a Parlament, a Műcsarnok, az Iparművészeti Múzeum, a földalatti vasút megállóinak falburkolata, a kecskeméti Cifra Palota, a szegedi, szabadkai városháza, a Földtani Intézet, a kőbányai plébániatemplom, a Postatakarékpénztár, a debreceni volt megyeháza, hogy csak néhány s ismert középületet nevezzünk meg — ezeket követték az alföldi mezővárosaink lakóházaira (Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Hódmezővásárhely) oly jellemző paraszt-szecesszió meghonosítói. Amennyire jellemző a feudális országra a barokk, olyannyira a polgárosodó parasztságra a szecesszió. Pirogránitnak nevezzük ezeknek az épületeknek messzire csillogó, ragyogó fedeleit, ornamentális faldíszeit. A pirogránit máz nélküli, szemcsés felületű, 1300 fok körül égetett sárgás-vörhenyes színű kerámia. Majolika mázzal bevonva újra égetik 1000 fok körül. Lechner Ödön, Alpár Ignác alkalmazta a színes-mázas pirogránitot elterjedtem De Zsolnay elevenen benne élt korában, s amikor a monarchia hozzáfogott a telefon- és távíróhálózat kiépítéséhez, felajánlotta Baross Gábor közlekedésügyi miniszternek, hogy majd ő készíti a szükséges szigetelőket. Zsolnay maga írta a szigetelők receptkönyvét. De Zsolnay itt sem állt meg. Hétéves munkával kikísérletezte: hogyan lehet a kerámiára olajfestményhez hasonlóan festeni. Tüzes színei még az olajnál is elevenebbek, színtartóbbak. A Vár Szent István- termének királyportréi készültek ezzel az eljárással, s mikor 1892-ben bemutatták őket Bécsben, egy francia építész az épülő romániai sinajai és constancai templomok számára rendelt 382 db, egyenként csaknem két négyzetméternyi képet. A köztudatban azonban, mint a fémes fényű eozin- máz feltalálója él Zsolnay Vilmos. Szinte hihetetlen, hogy milyen kitartással látta el a piacot újdonságokkal. De újdonság volt-e az eozin? A fémes fényű mázat ismerték már az arabok is, ismerték a reneszánsz olasz mesterei (gubbiói edények), de előállítását titok fedte s mestereikkel együtt technikájuk is kihalt. A XIX. században újra feltűnik. Zsolnay eozinja más, mint elődei mázai. Az ő „bikavér” máza, és zöldes-sárga rézfényű máza különleges égetési eljárással kapta tompa fényét, az agyagot bevonó egységes fémhatású felületét, sajátos ragyogását. Figyeljük csak meg a budai vár Tóth Árpád sétányának s ÚJ GYÁRTMÁNY A KERÁMIA SZIGETELŐ Pécs városának Zsolnay díszkútján: milyen ünnepélyes, milyen erőt sugárzó ez a selymes fényű csillogás. Mire az 1900-as párizsi világkiállításon Zsolnay eredményei világsikert arattak, mesterüket a halál is utolérte. Miklós fia vette át a gyár vezetését, s bár növelte a termelést, művészi előjellel újat nem alkotott. Budapesti fürdőink (Gellért, Széchenyi) kerámia burkolataira s a debreceni nagyerdei uszodára, a galyatetői kórházra — többek között — mégis felfigyelhetünk. S ha Zsolnay idejében Rippl-Rónai Józsefet tudhatta a gyár tervező művészei között, napjainkban Martyn Ferencet és Gádor Istvánt, a rendszeresen foglalkoztatott tervező művészek mellett, összefoglalhatnánk-e egyetlen lexikonnyi bekezdésben Zsolnay Vilmos jelentőségét? Mit mond a Művészeti Lexikon? „Némely újításával a modern kerámika alapját vetette meg s munkássága a művészkeramikusok élvonalába emelte . . . Tehetsége, szorgalma, művészi készsége, szaktudása, szervezőképessége első helyet biztosított számára a magyar kerámiagyárosok között." Mit mond a Zsolnay-gyár történésze? „A Zsolnay-gyár a volt Osztrák-Magyar Monarchia első és legnagyobb kerámiagyárává fejlődött. Történetéből következtetni lehet a magyarországi kerámiaipar fejlődésére és némileg az egész kapitalizmus korabeli magyar ipar fejlődésére . . . Története külön típust képvisel: e gyár a találmányok egész sora segítségével külföldi tőke nélkül fejlődött, és az imperializmus korában sem került valamilyen bank, tehát a finánctőke kezébe.” Mit mondhatunk mi is, ezek után? Hazai tárgyművészetünknek, környezetkultúránknak, s ezen belül kerámiaművészetünknek páratlan letéteményese a pécsi Zsolnay-gyár. Még távolról sem mértük fel, nem mérlegeltük igazán, hogy mit jelent számunkra Zsolnay Vilmos. De, ha a budapesti Postapalotától a kecskeméti Cifra Palotáig, ha a budapesti fürdőktől alföldi városaink magánépítkezéséig áttekintünk századunk elejének épületein, házépítkezésein, s körülnézünk a mai díszítőkerámiák sokaságán, a pécsi Zsolnay-név előtt meg kell álla- nunk. Nagyobb meghajlással, mint bármely lexikon, mint eddig bármily értékelés tette. KOCZOGH ÁKOS 14
