Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 1. szám
K ZSQLRHY SZTQR3 ■■■■■■■■■■1 V ilmos utca, Miklós utca, György utca. Ki tudná, hogy e pécsi utcanevek névadója a Zsolnay-család? Az a család, amelyikről a porcelángyárat máig Zsolnay-gyárnak nevezik a régi hagyományhoz ragaszkodók. Igaz, hogy Györgyöt már nem emlegeti a művészetek története, de az alapító Zsolnay Miklóst és fiait, Ignácot és Vilmost, meg az anyai ág utódját: az impresszionista festőt, Mattyasovszky- Zsolnay Lászlót annál sűrűbben. (S ha már a neveknél megálltunk, Wartha Vince kémikus professzort ne hagyjuk ki, hiszen nemcsak a nevezetes pécsi eozin máz egyik kísérletezője, de ajándéka, a mintegy ezer darab Zsolnay-kerámia, az Ipar- művészeti Múzeum kincse.) Petrovics Elek műtörténész a „legnagyobj^magyar keramikusnak" mondta ZsoLnay Vilmost. Hetvenöt éve halt meg, 1900. március 23-án. A valójában több mint százéves gyárat pedig 1968-ban ünnepelte tudományos ülésszak Pécsett. Alapjait már 1851-ben megvetette Zsolnay Miklós, de 1852-t tekintjük a gyár alapítási évének, amikor is Zsolnay Miklós kereskedő keménycserépgyár felállításához kért engedélyt Pécs városától. Zsolnay Miklósnak a pécsi Széchenyi téren volt jól menő bazárja, s szőlője, háza, telke — többek között a mai porcelángyár helyén is egy kataszt- rólis holdnyi. A gyár ekkor még nem állt a helyén, s Zsolnay Miklós is csak azon gondolkodott, hogyan oldhatná meg romantikus lelkű Ignác fia jövőjét, aki lapot szerkeszt, s színésznőt vesz feleségül, míg apja el nem küldi a Szigetvár melletti Lukafára, hogy kitanulja az edénygyártás mesterségét. Zsolnay Miklós megvette Ignác számára a lukafai keménycserépgyárat s ennek a manufaktúrának nagyobb részét áttelepítette Pécsre, a pécsi „budai” városrészbe, téglaégetők és agyagbányák közelébe. így született a Pécsi Porcelángyár. S míg az apa rövidárui, játékai, bazárholmija mellett feltűntek a keménycserépből készült tányérok, korsók, tálak, a pécsi török korból való vízvezetékek pótlását szolgáló csövek — a fiú belebukott lapjába, világmegváltó terveibe s maga vigasztalására kárpótlásul zenedélutánokat rendezett. A gyár működött ugyan, de a lukafai színvonalat sem érte el. 1854-ben nyolc munkásról tudunk, tíz évre rá egyről. Ahogy Ruzsás Lajos a pécsi Zsolnay-gyár történetében írja, Zsolnay Ignác jószándéka, bölcs és korszerű elképzelése helyén volt, de hiányzott belőle az „üzleti szellem és a szívós akarat", a kapitalista vállalkozások két alapja. Már 1863-ban Zsolnay Vilmos, Ignác testvérének kölcsöne mentette meg a gyárat az eladósodástól. Zsolnay Vilmos 1828. április 19-én született Pécsett. Apja kereskedőnek szánta, s ő bécsi, frankfurti, drezdai, müncheni kereskedők mellett a festőművészet titkait tanulmányozta. Attól kezdve azonban, hogy Zsolnay Miklós ráíratta pécsi üzletét, felhagyott ábrándjaival s minden erejét az apai örökség fejlesztésére fordította. A Bazárházban, a pécsi Kossuth Lajos utcán, melyet már ő építtetett, Európa legnevesebb ipari termékeit árusította: a Thonet-bútort és Hardtmuth-ceruzát, prágai porcelánt és berndorfi acélt, birminghami tollat és lüttichi vattát. S míg arról panaszkodott, felismerve a hazai iparfejlesztés szükségét, hogy „mindent drága pénzen idegenektől kell vásárolnunk", ellátta Pécs környékét külföldi, hazai ipari termékek százával, szőlőt telepített, s a pécs— üszögi vasút építésekor feltörő forrás tulajdonjogát is megszerezte. A vasútból és forrásokból jött haszonnal indult el újabb vállalkozásai elébe. Nagy a vágta, de ne felejtsük, hogy „a nagy vállalkozások korát” éljük. 1868-ban a fazekas műhely helyébe „a műipar igényeinek tökéletesen megfelelő és a mostani műipar színvonalán álló gyárat" kíván felállítani. S míg a környék apraja-nagyja megfordul a Zsolnay-bazárban, míg tulajdonosa szőlőiben szüretel és gyümölcseivel díjakat nyer, másutt kaolint, szenet termel, üveghutát, téglagyárat, mészégetőt épít. Legtöbbet mégis a cukorgyártáshoz szükséges csontszén-előállítással ér el, míg a ke12
