Múzsák - Múzeumi Magazin 1974 (Budapest, 1974)

1974 / 4. szám

dasági-társadaimi viszonyok, különösen a közlekedés és a kereskedelem fejlődésével a vásárok nagy változáson mentek át. Több vásár elvesztette jelentőségét és meg is szűnt. Sok pedig átalakult. A legnagyobbak árumintavásárokká, árubemutatókká, nemzetközi vásárokká fejlődtek. Jelentős részük azonban dacolva az idővel, többé-kevésbé alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez, ma is él. Sőt, új vásárfajták is alakultak ki a közelmúltban, de még a szemünk előtt is (például az autóvásárok). De ezek már nem a régi vásárok I

A régi vásárok ősi intézmények voltak, amelyek magukban hordozták évezredek társadalmi, gazdasági és kulturális vívmányait. Megtestesült bennük - már a legkezdetlegesebb körülmények között is —, hogy az ember társadalmi lény, hogy nem önellátó, hogy az egyik legrégibb emberi kapcsolat a kereskedelem, ami azonban a puszta árucserén túl sok minden mást, az emberi élet sok más nélkülözhetetlen összetevőjét is tartalmazza.

A vásárok ott alakultak ki, ahol különböző földrajzi tájak találkoztak egymással, biztonságos kikötővel bíró tengerpartokon, folyótorkolatoknál, vízi átkelőhelyeknél, fontos szárazföldi utak kereszteződésénél, földrajzi egységek (medencék, fennsíkok, folyóközök stb.) középpontjában.

A középkorban, amikorra a vásártartás fontos feudális joggá fejlődött, a gyors egymásutánban kiadott vásárszabadalmak már régóta tartó állapotokat szentesítettek. Egyébként a vásárok virágkora a feudalizmus világa volt, amikor a rendiség korlátáit tágítva, a feudális megkötöttségeket lazítva, a polgári fejlődés előhírnökei, a korai urbanizáció legjelentősebb tényezői voltak. A vásárok ilyen szerepére utal szabadság, nagyszabadság elnevezésük, de ezzel a társadalmi-politikai szereppel függ össze sokadalom nevük is.

A piacok ugyancsak árucsere-alkalmak; a város és a falu közötti munkamegosztásból fejlődtek ki. Kiindulópontjuk az, hogy az inkább iparral, kereskedelemmel foglalkozó, nem önellátó városi lakosságot az élelmiszert termelő falusiak rajta keresztül látták el. Természetesen ilyen „tiszta” piacok nem voltak, mert ott a falusi, kisvárosi kézművesek is árultak, sőt olykor-olykor a kereskedők is megjelentek. A legkorábbi időkben sem lehetett ez a helyzet,

amikor még nem alakultak ki és nem is különülhettek el a földművesek, kézművesek, kereskedők csoportjai, viszont piacok és vásárok voltak. A piacok, amelyeken a közvetlen és legszükségesebb tárgyak gyakori cseréje — eleinte szó szerinti cseréje — folyt, ősibb intézményeknek látszanak, mint a ritkább és nem feltétlenül közvetlen és nem is a legszükségesebb javak cseréjét lebonyolító vásárok. Mindenesetre a továbbiakban, amikor vásárokról beszélünk, a piacokra is gondolunk. A korai időkben való egységükre mi sem jellemzőbb, minthogy nem voltak külön piac- és vásárterek, hanem a vásárokat is a piactereken tartották.

V

ásáraink, piacaink jelentőségét mutatja, hogy számos településünket vásáráról nevezték el (Hódmezővásárhely, Vásárosnamény, Somlóvásárhely, Va- sárosdombó stb.). A vásárok fontosságának megfelelően, a vásárterek eredetileg a települések központjaiban alakultak ki. A középkori város jellegzetessége a központi tér, ami eredetileg vásár-piactér volt (Hajdú- böszörmény, Kecskemét stb.). A magyar települési viszonyokra viszont jellemzőbb, hogy a település főutcája kiszélesedett és vásár-, illetve piacutcává alakult (Debrecen, Pécs, Miskolc). De más összefüggésekre is rámutathatunk. A Szombathely elnevezés például azt jelenti, hogy azon a helyen szombatonként tartottak piacot, illetve vásárt. Hasonló helynévalakulás Csütörtökhely, Csíkszereda stb. is. A vasárnap eredeti formája pedig vásárnap volt, azaz a hét első napja, amelyen vásárt tartottak. A vásárok idejét a vásárjog határozta meg. Ez általában igazodott a vásárhely és környéke időjárási, közlekedési és nem utolsósorban termelési viszonyaihoz (meggyérési vásár, aratási vásár, juh nyírási vásár stb.).

A vásártartás jogát a királyok adományozták a szabad királyi városoknak, a királyi bányavárosoknak és a szabad városoknak, valamint a földesuraknak mezővárosaik és falvaik részére. A vásárjogot nem mindig gyakorolták közvetlenül, hanem bérbe adták, 1878 óta a vásárjogot a kereskedelmi miniszter adta.

A vásárok — ahogy már említettük — eredetileg egységesek voltak. Azonban a gazdasági és társadalmi fejlődés, de különösen a városiasodás folyamán differenciálódtak. Különvált az állatvásár (ezt az úgyDISZNÖVETEL HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN - 1922. A DEBRECENI PIAC-UTCA HETIVÁSÁRKOR - 1867.

6