Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 3. szám
»FÉL3Q rffiffîKH, FÉL3G äRREP...« SZÜRETI NÉPSZOKÁSAINKBÓL Aratási népszokásaink bőségének ismeretében meglepő, hogy a szüreti népszokások már közel sem kínálnak ekkora bőséget. Kétségtelen viszont, hogy a kenyér maga az élet, míg a szőlő leve csupán az élet derűsebbé, hangulatosabbá tételét szolgálja. Feltehetően ezért kap nagyobb szerepet a nép szokásaiban is az aratás, mint a szüret. A szüret kezdetét valamikor meghatározott naphoz kötötték. Terézia napján (október 15.) a balatoni, Orsolya napján (október 21.) a somlói, Simon Júdás napján pedig (október 28.) a tokajhegyaljai szüretek kezdődtek. A modern szőlőgazdasági irányelvek a szüretet olyan munkafolyamatnak tekintik, amely nagy gondosságot, körültekintést — nem utolsósorban csendet igényel; nem tűr lármát, tréfát, mulatozást, így aztán a mai ember nem is igen tud már fogalmat alkotni az egykor volt szüretek ízéről, hangulatáról, mert hiszen azokat éppen a nagy harsányság, hangoskodás, vidámság jellemezte. Már a nyitány is milyen harsányan szólt. A szüret, ugyanis, „rikogatással" kezdődött, azaz a munkába álló legények teli torokkal elrikkantották magukat, ezt aztán átvették a közeli szőlőszedők, majd azoktól is a szomszédaik, és a sok tarka, sok színű-fekvésű hang végigvonult a szőlőföldeken, visszhangzott az egész hegyoldalon. A rikogatásba itt-ott pisztollyal is beledurrogattak, ahol pedig a lányok, menyecskék már hajlongtak a szőlőtőkék dús tövére, nagyokat pukkantak a „békák” és a legsikeresebben időzítettek be is ugráltak a szoknyák alá. Követte is ezt nagy riadalom, sikongás, belekeveredve a vidám hangzavarba. A XVI—XVII. században még any- nyira ünnepszámba ment a szüret, hogy ennek idején a törvénykezés is szünetelt. Akik viszont ilyenkor vétkeztek, azoknak sokszorosan kellett lakolniuk vétkeikért. Ezt nagyon komolyan vették akkoriban, s bizony nemegyszer előfordult, hogy a más időszakban jelentéktelennek tűnő vétség elkövetőit könnyedén „Ábrahám kebelébe" küldték, ami mai nyelvre lefordítva, kivégzést jelent. Vidámság és jókedv költözött a szőlőskertekbe, a hegyek oldalára. Vendégek jöttek és mentek, jó ideig vége-hossza nem volt a dínom-dá- nomnak. Az egykori szüretek ízét, hangulatát nagyszerűen érzékelteti Baksay Sándor a magyar népszokásokról írott tanulmányában: „Félig munka, félig ünnep a szüret. Munka: mert Nagy-Uramnak is, holott a gömbölyű keze már rég nem érintette az eke szarvát, Nemzetes Uramnak is, aki csak béresei által munkálkodik és Nagyságos Uramnak is, akinek nevében gazdatiszt parancsol — fel van gyűrve két karján az ingujj; doctor medicinae és juris uraknak, sőt még a Főtisztelendőnek csókhoz szokott kezei is megmarkolják a cseberhordó rudat, és űzik a szüreti sportot, ünnep: mert a szedők háta mögött nem ispánkodik senki: annyit végeznek, amennyit akarnak; holnap is nap lesz. Délben MULATSÁG A VÁRALJAI SZÜRET UTÁN VEGORSÓS SZÖLŐPRÉS (1835. MENCSHELY) ebéd, de nem négy fal között, hanem a hajlék előtti zöld gyepen, vagy a nagy diófa alatt, nem is ezüstre terítve; bádog kanál, vas- nyelű kések járják itt. Sánta lábú asztalok körül hordókon végignyújtott deszkaszálakra telepszik a hívott vagy magától jött, de egyformán szívesen látott vendég; juh-húsos kása, szüreti káposzta, pörkölt hús, — minden kitelik a bárány korától fogva e célra hizlalt ürüből és néhány hüvely egészben befőzött édes pirospaprikából. Akinek az egészsége megkívánja, feketekávét is kap, de itt nem porceláncsészékben, hanem apró borospoharakban; köszönje meg, ha nem evőkanalat kap hozzá, hanem a régi asztalfiókból kerül valami ős-időbeli pakfong, öreganyáink kávéskanala. A cigány jár hajlékról-hajlékra; ahova délben érkezik, ott ragad. Naphosszat pattognak a békák, ezek az apró pokolgépek, ijesztgetve a fehércselédet, alkonyat után kigyulladnak a rakéták, a csőszök vaspuskái dörögnek, hegy és erdő veri vissza a dörgést és a dalt. Gyermekké lesz minden ember." A szüreti „végzőknek” — akárcsak 38
