Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)

1973 / 4. szám

Sokszor szidott tudomány Az időjárás eseményeinek rendkívül nagy befolyásuk van nemcsak a gaz­dasági élet minden ágára, hanem személyes kényelmünk és közérze­tünk alakulására is. Ezért érthető, hogy az időjárás szeszélyes jelensé­gei már ősidők óta foglalkoztatták az emberiséget. Szerették volna meg­érteni az időjárás változásának okait és előre látni a küszöbön álló for­dulatokat. Ez a törekvés sok évezreden át na­gyon csekély sikerrel járt. Földünk légköre (amelyen belül az időjárás folyamatai lejátszódnak) óriási ki­terjedésű és bonyolult tulajdonsá­gokkal rendelkező gáztömeg, amely­nek alaposabb vizsgálatához külön­leges fizikai és műszaki eszközökre van szükség: repülőgépekre, raké­tákra, radarkészülékekre és egyéb elektronikus berendezésekre. Mindezek a nélkülözhetetlen kutató­eszközök azonban csak a mi évszá­zadunk vívmányai. Ezért az időjárás­sal foglalkozó tudomány (a meteoro­lógia) még az úgynevezett fiatal tu­dományok közé tartozik, a gyors fej­lődés időszakát éli és még ma is sok hiányossággal küszködik. A meteorológia bevezető időszaka a tizenhatodik század végén kezdett kibontakozni. Őseink meteorológiája Galilei és a Páduában élő Santorio a századforduló táján felfedezik a hőmérőt. Viviani 1643-ban elké­szíti az első higanyos légnyomásmé­rőt, de magát a „barométer” elne­vezést csak az angol Robert Boyle, a gáztörvények felfedezője vezeti be 1662-ben. Azonban Perrier már ko­rábban, 1648-ban elvégzi híres kísér­letét a franciaországi, 1465 méter magasságú Puy-de Dome csúcson, amellyel kimutatja, hogy a levegő nyomása felfelé rohamosan csökken. Ennek a kísérletnek a gondolata Per­rier sógorától, Blaise Pascaltól- szár­mazott, noha Pascal maga nem vál­lalkozott a számára fáradságos he­gyi expedícióra. Hatalmasat lépett előre a meteoro­lógia 1660. december 6-án, amikor Otto von Guericke, Magdeburg város tudós polgármestere, első ízben vál­lalkozott arra, hogy a barométer hir­telen süllyedése alapján előre jelez­ze egy nagy szélvihar kialakulását. Ez volt az első olyan alkalom, ami­kor a meteorológiai ismeretek hasz­nos eredményt szolgáltattak nagy embertömegek jóléte és biztonsága szempontjából. 1783-ban megalakult a Mannheimi Meteorológiai Társaság, amely már hálózatot létesített megfigyelő állo­másokból Európa 39 különböző pont­ján. A hálózat legkeletebbre fekvő állomása az akkori budai csillagvizs­gáló intézetben volt. Jelenleg több ezer meteorológiai észlelőállomás működik ugyanezen a területen, s a különféle gyakorlati igények kielé­gítésére (árvízvédelem, légi közle­kedés stb.) még ezt a hálózatot is állandóan bővíteni kell. Az izobárok korszaka A huszadik század elejéig az idő­járási előrejelzések alapjául a lég­nyomási viszonyok szolgáltak. Az időjárási térképeken görbékkel kötötték össze azokat a pontokat, ahol a légnyomás értéke azonos volt. Ezeket a görbéket nevezik izobárok- nak. Ha az izobárok sűrűn feküdtek egymás mellett, akkor erősebb szél kialakulására következtettek. Ahol a légnyomás értéke legnagyobb volt (az úgynevezett anticiklonokban), ott csendes, szép időre számítottak. Ahol a légnyomás kisebb volt, mint bár­hol a környezetben (ciklon), ott rossz időt vártak. Kiderült, hogy a szél az anticiklonokat körbejárja az óramu­tatóval megegyező irányban, a cik­lonokat pedig az óramutatóval el­lenkező irányban; ezen az alapon tehát a szélnek az irányát is előre lehet látni. Ezek a szabályok az esetek nagy ré­szében beválnak, de elég gyakran bizonyulnak téveseknek. Az izobá­rok alapján készült előrejelzések te­hát nem mindig voltak megbízha­tóak, ezért nem is elégítették ki a különféle prognosztikai igényeket. Az izobárok ugyanis csak a légkör leg­alsó, talajmenti rétegeinek az álla­NAPSUGARZAS- MERŰ MŰSZEREK A BELGA METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT OBSZERVA­TÓRIUMÁBAN UCCLE-BEN (BRÜSSZEL) AZ ELSŐ LÉGNYOMÁSI ES SZÉLELOSZ- LASI TÉRKÉP (UTÓLAGOSAN KÉSZÜLT AZ 1786. MÁRCIUS 6-1 ADATOKBÓL) potát mutathatják meg. Az esők, ha­vazások, zivatarok, jégesők azonban nem a talajmenti levegőrétegekben keletkeznek, hanem több ezer méter­rel a fejünk felett. Ott pedig egészen más állapotok uralkodhatnak, mint idelent. Az aerológia korszaka Az aerológia a meteorológiának az a korszerű ága, amely a légkör magas rétegeiből szerez pontos mérési ada­tokat repülőgépek, léggömbök vagy rakéták segítségével. Az aerológia a századforduló évei­ben kezdett kibontakozni, amikor egy francia és egy német kutató majd­nem egy időben felfedezte a sztra­toszféra létezését. Kiderült, hogy kö­rülbelül 11 kilométerrel a fejünk fe­lett a légkörnek új tartománya kez­dődik, amelynek tulajdonságai lénye­gesen eltérnek a légkör legalsó tar­tományának, az úgynevezett troposz­férának a sajátosságaitól. A sztra­toszférában ugyanis nincsenek fel­hők, ködök, nincsenek zivatarok, s a légmozgások általában csak vízszin­tes irányúak, de sokkal erősebbek, mint a föld felszíne közelében; a sztratoszféra a csaknem szakadatla­nul tartó szélviharok színhelye. Az aerológia igazi fejlődése az 1930­40

Next

/
Oldalképek
Tartalom