Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 2. szám
A kánaáni szőlőfürt, 1697. Iparművészeti Múzeum gyűjteményének magja; Szalay Ágoston múlt századi gyűjtése. Hagyatéka halálakor, 1872-ben, éppen 100 évvel ezelőtt került múzeumba. A múzeum gyarapította a több mint 100 darabból álló Sza- iay-gyűjteményt és ma már kb. 230 darabot őriz. Szalay a formákon feltüntette a gyűjtés helyét s így tudjuk, hogy részben Dél-Németországban és Ausztriában gyűjtötte ezeket, nagy részüket azonban Magyarországon. A formák értékes művészeti sajátságait vizsgálva megértjük a gyűjtő lelkesedését. A sajátos sti- lizálási mód mellett jellemző vonásuk a művészeti stílusok konzerválása, néha keverése. Gyakran őriznek gótikus és reneszánsz elemeket, de a fennmaradt formák legtöbbje barokk stílusjegyeket őriz a helyi népművészet elemeivel ötvözve. Eredeti, erőteljes komponálási módjuk, reneszánsz eredetű ornamentikájuk, tárgy- és viseletábrázolásaik, állatábrázolásaik a díszítőművészet kifogyhatatlan forrásai. Ez a faragó stílus csak részben a mesterek és legények eredeti alkotása, akik vándorlásuk alkalmával sajátították el a faragás módjait — gyakran faragtatták a formákat hivatásos faragóval is, aki szívesen használta előképül népszerű kiadványok metszeteit. A fafaragók a társadalom minden rétegét érdeklő területekről választották témáikat. Kezdetben majdnem kizárólag vallási témákat faragtak. Nálunk a XVII. században terjedt el az a szokás, hogy az uralkodó arcképét mézeskalács formájában népszerűsítették. Később urak, hölgyek, hinták, az udvari élet jelenetei váltak kedveltté, míg a XIX. században ezen a téren is „polgárosodás" ment végbe: a mézeskalács-figurák között megjelennek a polgári, majd paraszti alakok, később a technika vívmányai: vasút, hajó, fegyverek, autó, bicikli. A formák között megtalálhatók a gyermekmesék alakjai; az ijesztő ördög és a halfarkú hableány. A mézeska- lácsosok széles körzetben jártak vásározni s ha nem volt vásár vagy búcsú, a templomok előtt árulták portékájukat. A Budapesti I. sz. Állami Levéltárban fennmaradt egy tervezet 1834-ből, amely a pesti mézeskalácsosok helyfoglalási rendjét ábrázolja a Mézeskalácsos műhely és üzlet. Comenius Orbis Pictus című művéből belvárosi plébániatemplom előtt. A XIX. század közepén terjed el a modern cukrászat és a mézeskalácsos ipar ennek megfelelően veszít jelentőségéből. Mintha hanyatlása idején rikító színeivel akarná felhívni magára a figyelmet, megváltozik technikája. A faragott faformákat kiszúróforma váltja fel s a kiszúrt alapot ún. „eizolással" (tölcsérből kinyomott masszával cifrázva), cukorrózsákkal, tükrökkel, ráragasztott papír- képecskékkel díszítik. Ezek azonban távol állnak a faformába nyomott mézeskalács művészi értékétől. Ma már kevés mézeskalácsos működik az országban. Ezek, továbbá a szaküzletek és az édesipar már csak kuriózumképpen, vagy alkalmi ajándék céljára, vásárokra, búcsúkra készítenek figurális, formált mézeskalácsot. A sokféleképpen fűszerezett, ízesített mézeskalács, díszítés nélkül, a maga természetesen szeletelt vagy darabolt formájában, a magyar mézeskalács hagyományos jó ízeiben él tovább. Régi, művészi példányai pedig múzeumokban őrzik a nagy múltú mesterség emlékét. Weiner Mihályné 21
