Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 1. szám
SZWNQIR FIAI A temető egyik sírja: egy 9 éves és egy 12 éves tiú csontváza. A csontvázak mellett hosszú lándzsák, dárdák és tőrök, amelyeket tűz lölött kiegyenesített mammutagyarból faragtak A jégkor utolsó eljegesedési ideje a Würm-korszak, amely mintegy 70 ezer évvel ezelőtt kezdődött és 10 ezer évvel ezelőtt fejeződött be. Zárószakasza, a felső-pleisztocén, óriási változások ideje volt: csúcspontján a skandináviai jéghegyek egybeolvadtak és elborították egész Észak-Európát, a mai Szovjetunió északnyugati területeivel együtt. A jégkéreg helyenként a több száz méternyi vastagságot is elérte. A dermesztőén hideg világszínpad szélén megjelenik a heidel- bergi, azután a neander-völgyi ősember. Ezredek óta menekül már a jég elől a nyugati parti területekre, ahol a tenger közelsége tompította az éghajlati szélsőségeket. Itt már alkalma nyílt, hogy a kődarabokból pat- tintgatással eszközöket formáljon magának. „Az olyan vad, kietlen, hideg vadonban, amilyen a mai Magyarország, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió északnyugati területe volt, nem élt ember és még azok az ősemberek sem jutottak ide, akik az élesre töredezett köveket minden megmunkálás nélkül használják. De ha még el is jutottak volna, nyomukban jártak az iszonyatos jégárak, az irgalmatlan gleccserek és letarolták mindazt, ami megőrizhette volna e korai világvándorok nyomát" - írta 1960-ban McBurney a jégkorokat taglaló híres könyvében. A könyv megjelenésének évében drámai régészeti esemény dön22 tötte meg ezt a nézetet. Moszkvától északkeletre, Vlagyimir szomszédságában felfedezték a Würm-korszak végéről származó szungiri őstelepet. Hetven kilométerre északra fekszik a híres karakarovói ősteleptől, az Oka folyó partján: ezt az „ősvárost" a tudomány úgy tartja számon, mint a legészakibb, állandóan lakott paleolitikus emberi telephelyet Európában. A szungiri teleppel már nem a jégvilág határán, hanem bent a jégvilágban élő ember nyomára akadtak. A telep kultúrrétege mintegy négy méternyi mélységben fekszik. 1960 óta rendszeres és átfogó feltárási munkát végzett itt a Szovjet Tudományos Akadémia két intézete: a Régészeti Intézet, amelynek kutatócsoportját Dr. Otto Bader professzor vezette, és a Geológiai Intézet, amelynek munkatársait V. J. Gromov irányította; a paleobotanikus feltárásokat V. N. Szukacsev akadémikus munkacsoportja végezte. A feltárt 2000 négyzetméteres területen tűzhelyek gödreit, használati eszközöket, dísztárgyakat találtak, - épített vagy ásott emberi lakóhely csak alapnyomokban maradt meg a jégkor végi tartós fagy és a talajréteg állandó csúszó mozgása következtében. A 20-30 ezer évvel ezelőtt lezajlott csúszó talajmozgás megtorpant a pusztaságot övező dombok alján és így az őstedep- nek dombra húzódó részét megőrizte Szungir fagyott földje. Ebből a rétegből kerültek felszinre az akkor élt állatvilág maradványai: északi rénszarvas, mam- mut, ló, bölény, tatár antilop, barnamedve, borz, barlangi oroszlán, mezei nyúl, különféle rágcsálók, a madarak közül a vadtyúk, a hófajd, az ezüstsirály, a halfajtákból pedig a szivárvá- nyos pisztráng. Az állatfajták és a növénymaradványok, főként a virágpor vizsgálati eredményei lehetővé tették az őstelepi vidék klimatikus viszonyainak meghatározását. Eszerint Szungir jégkor végi, kora kőkori vadászai rettenetes hidegben éltek; a dombokkal meg-megszakított Agyarból faragott lófigura, amely az idősebb tiú mellén feküdt
