Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 1. szám
talmas, hol közönyös, hol értet- len, hol ellenséges uralkodó közvélemény ellenében. Beszélhetnénk, teljes joggal, a Nyugat hőskoráról és hanyatlásáról, csúcsairól és zökkenőiről, nagyjairól és epigonjairól, s tegyük hozzá szépítés nélkül: válságairól és egyezményeiről, hisz emberi jelenség volt, s több mint harminc éven át róla is nem egyszer mondhatták: fluctuat nec mergitur, mint a fény városáról, Párizsról. Viszont mindennél fontosabb, hogy létezett, hogy fennmaradt, hogy korszakot alkotott több mint három évtizedig, s talán nemcsak azokban él tovább, akik annak idején közelről, közvetlenül olvashatták, hanem bizonnyal azokban is, akik nem érhetik be hűs irodalomtörténeti méltatásokkal, s valahogy tudatában vannak annak a már történelmi ténynek, hogy a Nyugat más volt, több volt, mint egy magasabbrendű folyóirat: belső vagy külső, állandó vagy átmeneti munkatársai éppúgy, mint csak kitartó és állandó olvasói mindvégig magukon érezhették hatását vagy csak visszfényét, másképp látták az irodalmat s másképp az életet és az embereket... * Folytathatnám, de máris visszaélek az olvasó türelmével, s közben, félek, meg sem közelítettem a Nyugat egészének „titkát", hogy született, hogy tudott megmaradni, több mint harminc esztendeig, mi fogta egybe oly különböző munkatárszicizmus" szellemét, nem any- nyira irodalmi folyóirat volt, mint egy „veszedelmes politikai irányzat", az „általános választójogért folyó harc újságírófiókja" s Magyarország felbomlasztására tört. Mi a magyarázata, hogy az írók becsvágya mégis az volt, hogy ebben a kis példányszámú, rosszul fizető folyóiratban jelenjenek meg, amelyre tetejében folytonosan hullt a csúfolódás és az átok, mi a magyarázata, hogy ha egy fiatal költőnek megjelent ott három verse, úgy érezte, hogy máris tagja lett a legelőkelőbb lovagrendnek, s végül, hogy ez a folyóirat korszak- határt jelöl irodalmunk történetében, mert átalakította irodalmunkat, a magyar művelődést s így közvetve társadalmunkat is? Nyugat képe is. Rosszul mértem fel jelentőségét, sokáig nem tudtam, hogy olyan kaptatója a magyar közéletnek, amilyenre ez előtte csak Petőfi, Arany idejében hágott fel. Hiszen tudvalevő, hogy a Nyugat meghökkentően kis példányszámban, átlag ezer példányban jelent meg, sokkal kisebb honoráriumot is fizetett, mint az Űj Idők, vagy Tisza István Magyar \ i GYERGYAI k—ALBERT Nem a Nyugatról, hanem csak a Nyugatról szeretnék szólni, névelője hangsúlyával, árnyalataival, és mellékzöngéivel, - egy harminc év óta megszűnt, és több mint harminc évet átélt, mondhatnék így is: átvészelt magyar folyóiratról, amely, miközben körülötte szinte minden megváltozott, az idők, a szerkesztők, a munkatársak és az olvasók is, kezdettől fogva leg- végig egy kisebbség „gyül- helye", fellegvára, őrtornya, majd csak menedéke maradt, egy haBeck Ö. Fülöp plakettja ¥í KOMLOS LADÁR Első pillantásra úgy hat, mint egy csoda, vagy mint egy hadtörténeti hőstett egy maroknyi csapatról, amely puszta kézzel bevesz egy megerősített várat. Figyelője, vagy a napilapok, rágalmak záporoztak feléje, egyházak, egyetemek. Akadémia, a politika legnagyobb tekintélyei szórták feléje szidalmaikat, egy olyan kiváló irodalomtörténész, mint Horváth János azt tanította, hogy a Nyugat megfertőzte a magyar „nemzeti klasz17