Múzsák - Múzeumi Magazin 1971 (Budapest, 1971)
Honismeret-helytörténet különszám
aszódi diákok kirándulásainak emlékét kelti föl, s még áll a penei ház, ahol az ifjú vendégeskedett. Pápán Vörös szabó házában húzódott meg, Dunavecsén múzeumot rendeztek be az épületben, ahol édesapja mészárszéke állt, Szalkszentmártonban megmaradt az eredeti épület, ahol Petrovics István kocsmája és mészárszéke működött, s Gödöllőn emléktábla állítja meg az embert a házikó előtt, ahol Petőfi egy angol regény átültetésén munkálkodott. S sorolhatnánk Borjádot, ahol a Sass-család vendége volt, és Debrecent, a Batthyány utca 16-os házat, ahol lakott. Én még láttam a költői Teleki-kastélyt Erdélyben és megsimogattam a somfát a kastélyhoz közel, amely alatt, kőpadon ülve, papírra vetette a Szeptember végén sorait. S benne irodalmunk legszebb sorát, az „Elhull a virág, eliramlik az élet..." hat szavát. Azt hittük, a végső nyughely kivételével, mindent tudunk. Az irodalomtörténetírás azonban nem ér, nem érhet véget. Meghalt egy ismeretlen - Amerikában Milton Smith-é vált - magyar szabómester New Yorkban, s végrendeletileg a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumnak adományozza az egyik New York-i bank páncélszekrényében őrzött kincsét-vagyonát: Emich Gusztáv és Petőfi 1846-ban kelt eredeti írói-kiadói szerződését: „Én Petőfi Sándor átadom ..." S az irodalomtörténet bizonyítékot keres: mikor, ki által, hány esztendővel ezelőtt s miként került ki irodalmunk egyik legbecsesebb Írói szerződése Amerikába? Bizonyíték még nincs, csak föltevés: lehet, hogy Szám- wald Gyula, az Emich cég társtulajdonosa vitte volna magával, mikor Világos után külföldre menekült. Petőfi őt örökítette volt meg Egy könyvárus emlékkönyvébe című versében. Talán a kor egyik legnagyobb Petőfi-emlékgyűjtője, a világhírű hegedűművész, Reményi Ede (1828-1898) vásárolta meg és vitte ki magával Amerikába, azokban az időkben, mikor külföldről azért tért haza Magyarországra, hogy „összehegedülje" a tervezett pesti Petőfi-szobor költségeit. Hiszen ő vette meg, ő őrizte Petőfi tárcáját is, amelyben a költő „legbecsesebb emlékeit", a Bem tábornokkal való levelezését tartotta. Ö vitte volna ki a szerződést? Vagy egy harmadik? S ki volt a harmadik? S föl lehet e deríteni ilyesmit 125 évvel a híres szerződés keletkezése után?! PETŐFI SÁNDOR Azt hittük, róla — az erdélyi sír pontos helyének kivételével — mindent tudunk. Az irodalomtörténet az eltelt több mint száz esztendő alatt mindent föltérképezett. S amihez nem a tudós, hanem a művész tolla kell, azt elmondta róla Hatvány Lajos és Illyés Gyula. Hol élt? Az egész országban szinte. Hol keressük emlékeit, már-már lába nyomát? A vándorét, aki vándorszínész korában Mohácsról Pozsonyba gyalogolt, s Debrecenből, rettentő fagyoskodása színhelyéről gyalog hozta fel verseit, a Tokajhegyalján keresztül, Vörösmartyhoz Pestre? Nincs még egy költőnk, csak ő, a legnagyobb, aki ennyire azonosult volna szülőföldjével, szülőhazájával. A kiskőrösi szülőház a bölcsőt idézi, Kiskunfélegyháza a hattyús házat lebbenti elénk. Aszódon a volt algimnázium épületén emléktábla hirdeti, hogy itt élt valaha Petrovics Sándor aszódi diák. A közeli Penc az KOSSUTH LAJOS Ez a dombos, hajlatokra kapaszkodó, gyümölcsfás, kedves zempléni falu - Monok - adta nekünk s a világnak Kossuth Lajost. Itt született 1802. szeptember 19-én, így hirdeti ezt a szülőház és a monoki Kossuth Múzeum emléktáblája, s az a néhány kos- suthi sor, amelyet Kisfaludi Strobl Zsigmond 1960-ban fölavatott monoki Kossuth-szobrá- nak talapzatára véstek: „Monokon születtem, amott a szerencsi hegy tövében, ahol a rege szerint Árpád a honfoglalás első áldomásait megüllötte". Az életrajzok úgy beszélik el, hogy az evangélikus család újszülött gyermekét - minthogy szülőhelyén nem volt evangélikus egyházközség - a közeli Tállyára vitték, ahol Mayer Mátyás alesperes keresztelte meg. Gáli Sándor, a mai tállyai lelkész még őrzi
