Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 2. szám
Rauschenberg: Az első iöldetérés (1961) M: De a filozófiák sokszor hasznos csatornái, olykor miég szennyvízlevezetői, derítői is a gondolkozásnak ... V: Vasarely megelégedett a szemmel! És mi is rájövünk, ha Vasarelyt nézzük, hogy a szem nagyon okos ... Azért okos, mert a látás megelőzi a gondolatot. A gondolat már mindig szennyeződik valamivel. Főként érdekekkel szennyeződik be, s szennyeződik esetleg azzal a ténnyel, hogy a dadám a fejemre ejtett-e vagy sem, vagy a nagyapa iszákos volt, vagy antialkoholista. S: Mindez igaz. Mégis én Vasarely művészetét csak egyetlen útnak érzem a sok között, nem pedig a művészet egyetemes útjának. Mert ha már a szemről és az optikáról beszélgetünk, akkor a filmnek, mint optikai műfajnak a bekapcsolódása a hagyományos múzsák mellé óriási jelentőségű. A felvevőgép élővé teszi még a halott műtárgyakat is. Egy képzőművészeti filmnél inkább érzem magam aktív szemlélőnek, mint egy valóságos múzeumlátogatásnál. Az optika többet tud megmutatni, mint a szem. Legalábbis időben másképp mutatja meg a tárgyakat, az embereket, a tájakat, az eseményeket. Sokszor többet és jobban látok a világból filmen, mint a valóságban. Ennek bizonyságául elég utalni arra, hogy a mai amerikai avantgarde művészek nagy része átment a filmre a képzőművészetből. V: Mindez nagyon tetszetős, mégsem fogadható el. Beszéljünk például Rembrandtról. Nála nem a képi látvány a lényeg. Mi Rembrandt? Vajon csak esztétikai élvezet, vagy érzéstkeltő és világot kifejező látványok sorozata? Nem. Rembrandt egy óriási gondolat, ami önmagába foglalja egész korát és ezt ki is tudja fejezni varázserővel, zseniálisan, sőt közérthetően. Korunknak viszont nem az a feladata, hogy egyetlen gondolatot fejezzen ki. Az imént Schaár Erzsébet említette az ember holdralépését... Nem tudom, vajon az ember első lépése a holdra a nagyobb esemény-e, vagy az, hogy én ezt szinte ugyanabban a pillanatban látom? S: Egyformán nagy! V: Tulajdonképpen nem ... Számomra az információnak ez a mérhetetlen gyorsasága, felgyorsulása a csodálatos, ami talán egész emberi mivoltunkat, most a XX. században ha nem is határozza meg teljesen, de mindenesetre erősen befolyásolja. Amikor először mentem repülőgéppel Párizsba, ott leszálltam, beültettek egy autóbuszba, elvittek az Invalidusok terére, kiszálltam, s három napig úgy járkáltam, jöttem-mentem Párizsban, mint idehaza a Soroksári úton . . . Három nap múlva egyszer csak a valóságban is úgy éreztem: Párizsban vagyok! Akkor értem utói magam . . . Mert elmaradt maga az utazás, a tájak élménye, az az idő, ami alatt az ember beleérzi magát a dolgokba, s megfelelőképpen átalakul, Párizsra. S: Olyan korban élünk, amikor a művész nem érheti be azzal, hogy csupán illusztrál valamit. Ma az igent talán nehezebb kimondani, mert nem ismerjük világosan az utat. De azt, hogy mit ne tegyen, azt már biztosan tudjuk. A művész igazat mondjon. Az igazmondás abból is állhat, hogy letesznek akár egy cipőt, vagy kávéscsészét a művészek. amerikaiak, vagy franciák. S közlik velem, hogy az a tárgy az ő társadalmuknak terhes vagy nem terhes, jó vagy rossz. S ezzel közölnek valamit. V: De mit? M: Talán azt közlik, amit a legutóbbi párizsi biennálén láttam egy francia művésztől, aki citromokból kirakta ezt a szót: CITROM... V: De minek rakta ki? Minek csinálták a pop art művészetet? S: A pop art durva amerikai módszer, az igaz. De talán éppen azért durva, hogy az amerikai művészek leszámoljanak végre a század első felének esztétikájával. Ahogyan Vasarely is leszámolt a maga módján. Mert tulajdonképpen egyforma mind a kettő - az op art és a pop art. Csak fordítottan egyformák! V: Dehogy egyformák! S: Ez nem csupán az én megállapításom, hanem a legjobb művészeti kritikusoké. Ez ugyanannak a botnak a két vége. Az egyik a közlendő - az amerikai módszer -, a másik az optikai világ: Vasarelyé. Miért istenítenénk az egyiket és rántanánk sárba a másikat? V: Istenítjük, sárba rántjuk, magasztaljuk, ledorongoljuk. Micsoda szóhasználatok ... A lényeget kell nézni a pop art-nál is. Mit csinált Rauschenberg, a legnagyobb közöttük? Ott élt egy porszemnyi egyedként a mérhetetlenül indusztrializált, mind jobban organizált és egyre inkább manipulációs módszerekkel dolgozó társadalomban. Las- san-lassan már más tárgy sincs körülötte, mint az, amit a gyárak létrehoznak. Például háztartási gépek ... Erre Rauschenberg vett egy villanysütőt, s kékre, pirosra, sárgára, feketére mázolta. Mert úgy érezte, hogy nem bírja elviselni azt az indusztrializált uniformist! Ezt érezte és posztamensre állította azt a bepingált tárgyat. Hogy manifesztálja: nem tudja elviselni! S: De nemcsak ezt érezte. Igazat akart mondani! M: Visszatérünk újra, a századeleji izmusokhoz. Amikor az első világháború alatt a dadaizmus megszületett, a művészek így beszéltek: a világ értelmetlen, háborúzik, pusztítja egymást és önmagát, akkor éppen mi művészek ne protestáljunk? S: Szerintem ahogyan Vasarely steril, a pop art meg durva és közönséges, mind a kettő 22
