Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)

1970 / 2. szám

Vasarely: A nevelés éve (1970). Embléma az UNESCO részére a végletekig ment el. De ha a közlendő me­gint találkozik az optikai világgal, akkor vá­lik teljessé korunk művészete. Különben egy másik művészet nyelvén Ingmar Bergman, a svéd filmrendező is ezt mondja egyik leg­utóbbi filmjében: olyan művészetnek kell jönnie, ahol a művészek végre rendes mun­kásai lesznek a társadalomnak, és nemcsak önmaguk által istenitett bálványok. A Berg­man által bemutatott nőszemély a Persona filmben nem beszél, mert művész... És egy egyszerű ápolónőnek kell neki megmonda­nia, hogy milyen embertelen lénnyé vált azért, hogy a saját nagyságát minden este mutogathassa a színpadon. V: Végignéztem az összes kiváló filmeket, de még mindig úgy látom, hogy a film nem találta meg önmagát. Viszont ha elolvasom a Karamazov-testvéreket, a Vörös és Feke­tét, vagy akár egy oldalnyi Tolsztojt, még mindig elementáris bennem az élmény. S: Én nem kapom meg ugyanezt az él­ményt. Az én idegrendszerem úgy látszik zaklatottabb. Nekem nincs türelmem újra el­olvasni a Karamazov-testvéreket. Viszont háromszor is megnézem a Personát, mert ott mozog előttem a térben a két nő. Az egyik­ről is látom milyen, a másikról is megvan a térbeli, pszichológiai, tematikai képzetem. Tudom, hol hasonlítanak egymásra, s tudom, hogy hol váltják egymást. A filmben a kép­zőművészet is benne van. A Vasarely-meg- mutatta optikai világ is benne van. De azért a közlendő is benne van. Ezért nyújt töb­bet nekem. V: Én még olyan ragyogó képet nem lát­tam, mint Arany János Vojtinája. . . Mikor leírja a kutyát, vagy azt: ahogyan lemegy a nap a Városmajorban. És hogy lebeg... Én olyant még nem láttam soha, ahogyan Shakespeare leírja, hogyan kel a hold a Ró­meó és Júliában. Az a fenséges, az a nagy­szerű, az az érzékletes! S: És akkor Vasarely? V: Vasarely művészetében találtam egy bizonyos összegezést, ami egyirányba, egyet­len, számomra lehetséges világba mutat. Ez az irányzat valószínűleg még rendkívüli mó­don gazdagodni fog. Hihetetlen lehetőségei vannak. Legalább annyi, mint a reneszánsz­nak volt egészen Delacroix-ig. A magnetofonbeszélgetést rögzítette: Tóbiás Áron 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom