Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 2. szám
Vasarely: A nevelés éve (1970). Embléma az UNESCO részére a végletekig ment el. De ha a közlendő megint találkozik az optikai világgal, akkor válik teljessé korunk művészete. Különben egy másik művészet nyelvén Ingmar Bergman, a svéd filmrendező is ezt mondja egyik legutóbbi filmjében: olyan művészetnek kell jönnie, ahol a művészek végre rendes munkásai lesznek a társadalomnak, és nemcsak önmaguk által istenitett bálványok. A Bergman által bemutatott nőszemély a Persona filmben nem beszél, mert művész... És egy egyszerű ápolónőnek kell neki megmondania, hogy milyen embertelen lénnyé vált azért, hogy a saját nagyságát minden este mutogathassa a színpadon. V: Végignéztem az összes kiváló filmeket, de még mindig úgy látom, hogy a film nem találta meg önmagát. Viszont ha elolvasom a Karamazov-testvéreket, a Vörös és Feketét, vagy akár egy oldalnyi Tolsztojt, még mindig elementáris bennem az élmény. S: Én nem kapom meg ugyanezt az élményt. Az én idegrendszerem úgy látszik zaklatottabb. Nekem nincs türelmem újra elolvasni a Karamazov-testvéreket. Viszont háromszor is megnézem a Personát, mert ott mozog előttem a térben a két nő. Az egyikről is látom milyen, a másikról is megvan a térbeli, pszichológiai, tematikai képzetem. Tudom, hol hasonlítanak egymásra, s tudom, hogy hol váltják egymást. A filmben a képzőművészet is benne van. A Vasarely-meg- mutatta optikai világ is benne van. De azért a közlendő is benne van. Ezért nyújt többet nekem. V: Én még olyan ragyogó képet nem láttam, mint Arany János Vojtinája. . . Mikor leírja a kutyát, vagy azt: ahogyan lemegy a nap a Városmajorban. És hogy lebeg... Én olyant még nem láttam soha, ahogyan Shakespeare leírja, hogyan kel a hold a Rómeó és Júliában. Az a fenséges, az a nagyszerű, az az érzékletes! S: És akkor Vasarely? V: Vasarely művészetében találtam egy bizonyos összegezést, ami egyirányba, egyetlen, számomra lehetséges világba mutat. Ez az irányzat valószínűleg még rendkívüli módon gazdagodni fog. Hihetetlen lehetőségei vannak. Legalább annyi, mint a reneszánsznak volt egészen Delacroix-ig. A magnetofonbeszélgetést rögzítette: Tóbiás Áron 23
