Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 4. szám
Radnótira emlékezünk Radnótiról vallanak a kortársak, a költőről, ki már 1943 júniusában, Ronsard, Utolsó szonettjeinek fordítása közben gondolt a halálra, saját halálára is. Ezért húzta alá már a kéziratos példányon a kegyetlen sort: „... a földbe hullok én e romló, gyönge testtel..." Az emlékezést a baráti körhöz tartozó Franki Sándorné mondotta el, akinek térje az irodalombarát könyvkötőmester volt a régi Budapesten, ki rossz és silány könyvet semmi pénzért nem volt hajlandó munkára elfogadni... (A Petőfi Irodalmi Múzeum dokumentumgyűjteményéből)- Egész életünk 1944-ig a könyvek között telt le. A Személynök utcában volt először a kis könyvkötő műhelyünk. Egy sötét cső, a villany mindig égett — az első részben íróasztal és könyvszekrény. Az íróasztalon mindig ott voltak a gyűjtőívek, a verseskötetekre, hogy nálunk is gyűljenek az előfizetők. Mert a költők közül sokan saját költségükön adhatták csak ki verseiket, ha összegyűlt megfelelő számú előfizető. Sok költő járt hozzánk, Zelk Zoltán és társai, a kritikus Szegi Pál, aki együtt járt a férjemmel iskolába s együtt voltak kint Párizsban is. Ma is emlékszem, ahogyan Radnóti először megjelent a műhelyünkben. Még Szegeden volt egyetemi hallgató, valami könyvet hozott köttetni, s kucsmával a fején, kigombolt kabátban, orosz ingében érdekes, festői alak volt. Azután ottragadt... Beköttette a könyvét, s megszerette a könyvkötészetet, vagy a férjemet? Közel lakott hozzánk, s naponta benézett. Szinte ezzel kezdte a napját, felolvasta a verseit, mi meg közben dolgoztunk. Később a mai Budai Nagy Antal utcába költözködtünk, egy tágasabb műhelybe. Az még közelebb volt Radnótiék Pozsonyi úti lakásához. Akkor már arról voltunk nevezetesek, hogy nemcsak könyveket kötünk, de a festőknek, grafikusoknak elkészítjük a képek paszpartuzását. S a művészeknek is jól jött az „üzlet", mert természetben kértük a fizetséget. Képek ellenében ... Emlékszem, egyszer Ferenczy Noémi készült kiállításra. Egész éjjel dolgoztunk és kaptunk tőle két-három gyönyörű gobelin-tervet. Egy alkalommal pedig Ferenczy Valér jött, hogy neki is készítsük el a képeit kiállításra, mint ikertestvérének, Noéminek.- Nagyon szívesen - mondta a férjem -, természetesen, cserébe . . . Egy kis szép rajzot kérünk érte, de a papától... Szegény Ferenczy Valér any- nyira megsértődött, hogy elment és soha többet nem láttuk. Radnóti is jól mulatott ezen a történeten és ő is gyönyörködött a többi költővel együtt a mi kis képzőművészeti gyűjteményünkön, ott a műhely falain, körös-körül. Miklós, ha dolgoztatott velünk, nagyon igényes volt és rendkívül pedáns. Szerette a pasztellszíneket s a klasszikus formátumú könyveket. Amikor megjelent a Cserépfalvinál az a „cső alakú" József Attila-kötet, amit ő rendezett sajtó alá, nem 20
