Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 1. szám
Bőrkaftán a mohácsi csatából A XV—XVI. századfordulóról származó nagybecsű műtárgy- gyal, finomművű török lovas bőrkaftánnal gazdagodott újabban a Magyar Nemzeti Múzeum. A pompás viseletdarab — a hagyomány szerint — a mohácsi csatát (1526) is megjárta; majd az Almásyak egyik őse útján a burgenlandi Borostyánkő várába került. Azóta is a család birtokában maradt. Ezt a különleges, világviszonylatban is jelentős iszlám bőrművességi emléket Al- másy János özvegyétől, Esterházy Máriától vásárolta meg a Múzeum. (Felkutatása Deéd Ferenc, Bécsben élő magyar festőművész érdeme, konzerválásának nagy szaktudást igénylő munkája pedig felesége, Deéd Mária műtörténész nevéhez fűződik.) A bőrkaftán olyan szabású, hogy csak öv viselésével lehetett hideg, esős időben zártan hordani. Ilyenkor ferdére vágott elülső szárnyai nagy darabon takarták egymást. Ha azonban nem fogták össze övvel, szárnyai két oldalra szélesen kicsapódtak. A viselet dísze ez a két szárny. Kétoldalt derékig fel van hasítva, lovaglás közben tehát hátulja a ló hátára borult. Ujjai eredetileg is csak a vállat és a felsőkar kis részét fedték, az alatta viselt, rövidebb, gombsorral záródó ruhadarab viszont az egész kart takarta. Színe; sötétbarna. Oldalra kicsapódó szárnyain vékony világoszöld és sárga bőrdíszes alapból finoman kiképzett, mélyvörös rátétdíszek emelkednek ki. Mind a két szárny szélein és alján gondos készítésű, többsoros zsinórkerettel határolt szalagon váltakozva, nyolc rövidebb és nyolc hosszabb medaillonba összefogott, rátétes, indás-leveles virágkompozíció húzódik. A szalag sarkai által bezárt teret központi virág köré csoportosuló nagyobb, gazdag és finomművű virágkompozíció tölti ki. Kiváló iparművészeti készségről tanúskodik a kaftán hátának kiképzése is. Itt szabással alakítottak ki, és zöld zsinórral kereteitek finom vonalú, szamárhát íves fülkébe foglalt, stilizált liliomot. Az ilyen, szabással kialakított díszítmények eredete a messze múltba, egészen a mi Árpád-korunknak megfelelő szeldzsuk-korig (XI—XIII. század) nyúlik vissza. Hasonló jellegűek a szeldzsukok fafaragásainak, valamint fém- és agyag- művességi emlékeinek díszei. A későbbi (XIV—XVI.) századokban is gyakran alkalmazták az építészetben, az ötvösségben stb. De azután már nem. így a szóban forgó köpeny hátának díszei nem származhatnak a XVI. századnál későbbről. (A kaftán bőr rátétdíszeitől némiképpen eltér gallérjának aranyfonállal hímzett díszítménye. Valószínű, hogy ez kissé későbbi pótlás.) A XVI. század elején a török embert a magyartól szinte csak
