Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)

1969 / 1. szám

Hahkwawa, a legjobb adatközlő, családjával és

Boglár Lajossal

kai szociológus is dolgozott ott. Az amerikaiak nem gyűjtöttek tárgyakat, mítoszokat, nem érdekelte őket a zene- és dallamkincs, csak a családi kapcsolatokra voltak kiváncsiak.

— Egy kis nép megismerése is szinte végtelen feladat. Akadályokba is ütközik. Természetesek a nyelvi nehézségek. Le kell győzni a minden idegennel szemben megmutatkozó ellenérzést. Nekünk szerencsénk volt, egy írástudó piaroa-fiú személyében kitűnő tolmácsot kaptunk, s egy húsz éve Venezuelában élő magyar orvos, Baumgartner János tanácsai is sokat segítettek. Ő kórházat alapított az őserdőben, s a piaroák tisztelték, bennünket fiainak hittek. Honfitársunk elvezetett a legtekintélyesebb varázslókhoz, elmondta nekünk néhány mítoszukat, s így én a bennfentes szereÜtemhangszer

pében léphettem fel, s utalásaim nyomán már beszéltek világképükről, nem titkolták szertartásaikat.

— A primitív népek az emberiség fejlődésének tulajdonképpen már nagyon magas fokán állnak. Nem véletlenül beszéltem világképről. Kivételes jutalomként elvittek minket egy magas csúcsra, amelyet a világ közepének tartanak.

— Bennünket a piaroák anyagi- és szellemi kultúrája érdekelt. Az ismeretek birtokosai náluk a varázslók. Hogy megszólaltathassuk őket, alkalmazkodnunk kellett gondolkodásmódjukhoz. Érdemes volt, mert valóban csodálatos ezeknek az embereknek a gondolatvilága. A varázsló ismeri az állatok, növények, madarak „nyelvét", a hagyományt, a mítoszt, táncol és énekel. A tudományok még nem váltak el egymástól, a varázsló orvos, biológus, költő, törzsfőnők és főpap egyben. Nagyon érdekes, hogy itt még nem a törzs nagysága, hanem egyéni képességei határozzák meg a varázsló tekintélyét.

— Milyen tudományos eredményeket hozott az expedíció? Hiszen az előbb arról beszéltünk, ha nem is egészen ismeretlen a terület, az új és mis szempontok, új és más tényeket tárhatnak fel.

30