Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)

1969 / 1. szám

— Nogy anyagunk gyűlt össze hat hónap alatt. Mint­egy négyszáz tárgy, kétezer fénykép, több órányi hangfelvételt rögzítő magnetofonszalag és négyezer méternyi film nagyobb része vár még feldolgozásra. — Felfedeztünk egy eddig ismeretlen sziklarajzot. Kimutattuk a piaroák kapcsolatát a kolumbiai magas­kultúrákkal, s találtunk néhány kerámia edényt, amely már szakrális célokat szolgál, s ez nem lehetett belső fejlődés eredménye, valószínűsíti egy magosabb fokú kultúrával valamikor fennállott kapcsolatukat. Kutatásaink eredményeit az elkövetkező években hazai és külföldi publikációkban tesszük közzé. Né­hány tervünk már határozott formát öltött. A vizsgálatok az UNESCO-programjának meg­felelő formában történtek. Az emberiség gyermek­korának feltárása ma már csak így lehetséges, s minden adat vagy adalék erre vonatkozóan egyete­mes kincs. Kétségtelenül léteznek azonban sajátos nemzeti szempontok ... — A Néprajzi Múzeum nagyon szép ázsiai és afrikai gyűjteménnyel rendelkezett, jóval kevesebb dél-ameri­kai tárgyunk volt azonban. S ami volt, azt sem tudtuk kellően dokumentálni. A leírások szinte teljesen hiá­nyoztak. Egy kiállítási tárgyhoz csak annyi informá­ciót adhattunk: agyagkorsó Amerikából. Ez még nép­művelési szempontból is nagyon kevés. — A jelenlegi gyűjtemény értékét növeli, hogy ahhoz, mint már mondtam, jelentős foto-, film- és írásos dokumentáció tartozik. Az egyes tárgyak készítésé­nek folyamatát, módját csakúgy be tudjuk mutatni, mint használatát. — A gyűjtemény egy részét tavaly bemutattuk a közön­ségnek, ez évben pedig a teljes anyag is megtekinthető lesz. Előfordulhat azonban, hogy az ismert kiállító­hely-hiány miatt nem Pesten, hanem Székesfehérvárott. Az expedició a köztudatban romantikus fogalom. Avalóságban körültekintő, fáradságos gyűjtőmunka, A kutatók a tudás kaptáraiba gyűjtenek mindent, ami az emberiség fejlődésére, a számtalan megjárt kultúrfokra jellemző, s ami még egyáltalán fellel­hető. Egyébként, mint Boglár Lajos ígérte élmé­nyéiről a Múzeumi Magazin ezévi szá^najjjan |S be_ számol, folytatásokban. Sxab6 jÓZS9f Foto: Boglár Lajos és Szik*aj £va Pálmaháncsból font kunyhó

Next

/
Oldalképek
Tartalom