Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)

1969 / 4. szám

tattak a betyároknak a halomba elrejtett kincsei után. Már leletmentésünk első napjaiban sikerült feltárni egy 14 m hosszú alagutat, melyből két oldaljárat is nyílott. Az alagút első fázisban feltárt főjárata kb. 110x160 cm keresztmetszetű volt, alján beomlásos és erózióval beülepedett, kb. 30 cm vastag feltöltéssel, de lehajolva végig jól járható volt. A főjáratból két, lényegesen szű- kebb oldaljárat nyílt. Leletmentésem második napján az egyik oldal- jáiat falából került elő egy melléklet nélküli béka-fekvéses sír. A váz alatt a halott beburkolásáta használt gyékény maradványait sikerült megtalálnom. A földmunkáknál dolgozók elbeszélése szerint már korábban is kerültek elő ember- csonttöredékek, ezeket azonban a gyerekek széthurcolták.

A leletmentés második szakaszában feltártuk az oldaljáratokat, és az egyik oldaljáiat szinte kamarának mondható részében teljesen elporladt csontmaradványokat találtunk. A járatnak ez a része a csontmaradványokon kívül azért is érdekes, mert úgy látszott, hogy ezt a kamaraszerű részt az alján fával borították. Az elporladt csontmaradványok alatt, jóformán a kamara aljának egész felületén fakor- hadékot figyelhettünk meg és szedhettünk is fel belőle.

A leletmentés harmadik részében az oldaljáratok teljes feltárását végeztük el, és ennek során egy összefüggő alagútrendszer bontakozott ki. A metszetfalunkon jól láthatóan megmutatkozott, hogy a halmot az eredeti felhordás után még egyszer „megfejelték” egy kb. két és fél — három méteres ráhordással. Jelenlegi megfigyeléseinkből azt összegezhetjük, hogy a halom bronzkori — jellegtelen bronzkori cserepek kerültek elő a halom földjéből —, az eredeti halomhoz tartozó sírt majd a halom elhordása után a bázisban kell meglelnünk, hasonlóan a Gazdapusztai Gyula által feltárt

hortobágyi Faluvéghalmi és Kettőshalmi cirokhoz. Egy valamivel később érkezett bronzkori népesség ráhordott a halomra, beleásta az első alagútszerű járatokat és ide temetkezett. Ebből az időszakból származik feltárt sírunk, idetartozik a — valószínűleg szintén sírból eredő — embercsontmaradvány a második oldaljárat kamrájából, s a földmunkák során megbolygatott és elhurcolt csontok — bár ezt már nem tudjuk hitelesíteni — a harmadik sírt jelentenék.

Megfigyeléseinkből bizonyos, hogy a halomba beleásott járatok nem egy korúak, ugyanis újkori téglatöredékek is kerültek elő. Arra kell gondoljunk, hogy a halom oldalában induló bejárati nyílást vagy aknát a török hódoltság korában meglelhették, a járatokat bővíthették, és felhasználták, végül a múlt század második felében kincskeresés céljából a halomba — feltehetően az oldalába — beleástak, és újból felfedezték a korábbi járatokat. Tartós felhasználására vagy huzamos benntartózkodásia nem gondolhatunk, bár a leletmentés első fázisában feltárt főjárat mennyezetén és oldalain igen sok helyen koromnyomokat is találtunk. Sajnos, a halomba beásott járatokból egy darab kőbaltán kívül —• és az újkori tégladarabokon és pipatöredékeken kívül — semmilyen kormeghatározó lelet nem került elő.

Püspökladányi leletmentésünk mindenesetre bebizonyította, hogy

volt olyan alföldi halom,

melyben valóban létezett alagút. Munkánk további részében nemcsak a bázisban elhelyezett sírt reméljük megtalálni, de szándékunkban áll összegyűjteni a halomra vonatkozó szájhagyományokat is. A régészeti megfigyelések és a népi hagyományok együttes értékelésével sikerülhet a Kincsesdombba beásott járatok másodlagos, sőt, harmad- lagos korú felhasználását helyesen értelmezni.

M. NEPPER IBOLYA