Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)

1969 / 1. szám

o rÚr. Chíuiádi közlekedés- és postaügyi miniszterrel Az országgyűlés 1968. október 19-én fogadta el az új vasúttörvényt és a köz­lekedési koncepciót, három nappal később pedig a budapesti Közlekedési Múzeumban megnyílt a Magyar Közle­kedéspolitika című kiállítás. Az első gondolat az, hogy az országgyűlésen hallottak után jó dolog látni is az elképzelé­seket. S méghozzá ilyen gyorsan . . . — Az országban nagyon sok helyen résztvettek ennek a koncepciónak az előkészítésében. De úgy érzem, ez volt a munkánk könnyebbik szakasza. A tényleges munka most kezdődik, a végrehajtás­sal. Most dolgozzuk ki részleteiben azokat a pénz- űgyi, gazdasági, politikai, oktatási, s a többi felada­tokat, amelyek szükségesek a koncepció tényleges végrehajtásához. Ennek a soronkövetkező munká­nak már szerves része a kiállítás, mely jövendő terveink propagandistája. Különös érzés a múzeum csarnokaiban egy­más mellett látni a közlekedés múltját és jövőjét. Gőzmozdonymodellt és villamosítási tervet, gyaloghintót és a közutak terhelési adatait... — A mi múzeumunk már eredetileg is azt a célt tűzte maga elé, hogy a múlt dokumentálása mel­lett az élő közlekedési problémákat is megismer­tesse a maga sajátos módszereivel a szakemberek­kel és az érdeklődőkkel. Ha a közlekedés kerül szóba, százezrekről beszélhetünk. Nem véletlen, hogy különösen nagy tömegeket mozgató kiállítás ez. — Örülünk a jól sikerült kiállításnak, s egyébként is mindig büszkén hozzuk ebbe a múzeumba a hozzánk látogató külföldi szakembereket. Megmu­tattuk a múzeum kiállításait Barbara Castlenak, az angol, akkor még közlekedésügyi miniszternek, volt itt a luxemburgi, a finn közlekedésügyi minisz­ter, 1969-ben pedig a múzeum épületében rendez­zük meg a közlekedési és postai múzeumok világ- szervezetének igen nagy jelentőségű kongresszu­sát. A Széchenyi-féle, százhúsz évig érvényes kon­cepció után rövidnek tűnne a mostani elkép­zelés tizenkét évre tervezett szakasza, ha nem látnánk e kiállításon is bemutatott ter­vek sokaságát... x — Közlekedéspolitikai koncepciónk nem merev %

Next

/
Oldalképek
Tartalom