Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 1. szám
egyik legősibb vágyát, a szépség utáni vágyat fejezi ki egy új-guineai vers, naiv őszinteségében már-már a műköltészet csúcsait ostromolja. „Megmosom arcomat levelek levével, megmosom szememet levelek levével, szép lesz az arcom, az arcom majd sugárzik, élni fog az arcom. Már nem is az arcom, már ő a telihold, már több, mint az arcom, már ő a kerek Hold,” Pálmafák tövében, dzsungelek mélyén fiatal lányok ajkáiól szállhat a dal, s mintha csak válaszolna rá a maláj félsziget vadászának éneke. Az ifjú a félelmetes ellenfél, a tigris szépségét, bátorságát zengi. A tigrisét, melyet, ha legyőz — az ő szépsége, bátorsága lesz fényesebb. „Üvölt a tigris a hegytetőn. Mit akar? Enni akar. Enni vadmadarat, vaddisznót, szamburt, szarvast, kancsiut. A csikós tigris, aki átússza a tengert, a tigris bosszút esküdött. Öt mérföldet ugrik a tigris. Eltéveszti az ugrást a tigris? A tigris jól ugrik mindig. A tigris lépeget a fatörzsön, a tigris látja a meredek hegyeket, a tigris délben alszik. Ébredj tigris! Sétálj az erdőben.” A természet vadon lüktet ezekben a versekben, ott pezsdül az ifjak fáradt tagjaiban, akik a jó vadászat után, tábortűz körül éneklik meg a kiállt próbát. De nemcsak az őket körülvevő világról szólnak ezek a dalok. A névtelen költők nagyon is jól tudják helyüket ebben a világban, számon tartják eredetüket. Megvannak a maguk mítoszai, melyeket őriznek és amelyekre büszkék. Az egyik legszebbet a Polinéziához tartozó Társaság szigeteken jegyezték fel. Mitologikus jelenetet ábrázoló festmény részlete (Indonézia, Báli) „Amikor forró lett a Föld, amikor megfordultak az egek, amikor a Nap elsötétedett. a sűrű sötétben, a mély sötétben, a Nap sötétjében, az éj sötétjében semmi más nem volt, csak az éj. akkor szült az ég. Megszülte az ég Kumuripot, a férfit, megszülte az éj Pelevét, a nőt.” Termékenység, szépség, vadászat... Hogy teljes legyen a kör, a szerelem és a halál hiányzik. . . — Egyik kísérőm azt mondta nekem, hogy az élet legfontosabb eseménye a halál. S ha ez talán nem egészen igaz, az mindenesetre tény, hogy a halotti szertartások rendkívül fontos eseménynek számítanak a primitív emberek életében. Szivettépő fájdalom hangján szólnak siratóénekeik, s ezeknek, akárcsak magyar megfelelőiknek, nincsenek pontos formáik. A dallam megőrzi a fordulatokat, de a szövegbe mindig új és új motívumok szövődhetnek bele. Egyedül csak a rituális szöveg kötött. Elment a férjem, kié leszek ezután? Ó férjem, ki fog ezután dolgozni értem? Ó férjem ki fog ezután kókuszt szedni nékem?” És Így sorra szólongatjdk az elhunytat a gyermekek, rokonok, barátok. De talán még a siratókndl is szebb egy, az élettől búcsúzó fiatol indonéz lány dala: „Anyám, ha meghalok, fésüld meg a hajam és fond koszorúba, Mikor felöltöztetsz, fehér leplet adj rám. Fehér leplet, anyám, finom és szép szamarangi szőttest. És ha visznek a sir felé, ó apám, Mind aki rokonom, kísérjék testemet, és ha a sírba bocsátótok, ó apám, a mélybe vigyázva eresszetek.” És végül a szerelem, amely itt magába foglalja a szeretett lényt, és a környező világot is, és könnyed, természetes romlatlansággol dalol a vágyról és beteljesülésről. „Ha az eső dobol a leveleken, szerelmemre gondolok. Az eső-szóval a fülembe súgja; itt van szerelmed szerelmed itt van, vágyom rád, te vagy a hajnal gyönyöre, a sötétet kergető kakas-rikkantás. Egy az ösvényünk, és öröm vár ránk a végén, Sokáig vártam, hogy gyere és rád találtam a doboló esőben." Sárváry Márta Foto; Szabóky Szertartási maszk (Melanézia, Észak-Új-Irland)
