Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 1. szám
A dal és a költészet egyidős az emberrel. Az ember mióta lábra állt. munkáját dallal könnyítette, félelmét, fájdalmát, szerelmét megénekelte, s a titokzatos istenekhez is ritmusban mormolta imáját. Évezredeken át zengett együtt vers és dal, s még a későbbi korokban is bőven találunk rá példát, akár a trubadúrok verseiben, akár a mi Tinódi Sebestyénünk költészetében. Irodalom és zene ma is gyakran fordul ihletért a népköltészet ősi szépségű alkotásaihoz, amelyek mit sem vesztettek frissességükből a századok során. Nemzetek féltett kincsei, amelyekben talán saját fiatalságukat, mítoszaikat őrzik. A világ figyelme ma egyre inkább a még primitív társadalmi fokon élő népek művészete felé fordul. A modern művészet számos ösztönzést kapott Afrika, Óceánia művészetétől, amely termékenyítő varázzsal hatott Európára. A varázs szóval pedig elérkeztünk a népköltészetnek talán leggazdagabb rétegéhez a kultikus, mágikus dalokhoz, amelyeknek segítségével jó termésért, szépségért, sikeres vadászatért folyamodtak a szellemekhez a földi halandók. Paradicsomi tájakról gyűjtött össze egy antológiára valót Dr. Bodrogi Tibor, a Néprajzi Múzeum főigazgatója. Malájföld. Indonézia. Melanézia, a Húsvét- szigetek varázsmondókái. szerelmes énekei fekszenek nyers fordításban az Íróasztalán. Végtelenül gazdag és végtelenül vonzó világ, naív szépségében magasrendű esztétikum rejlik. A hatalmas területen élő népek szokásai, képzőművészeti alkotásai, útleírások, expedíciók nyomán már ismertek, de dalaik eddig némák maradtak az idegenek számára... — És csak kevés értőnek szólalnak meg teljes szépségükkel. Nemcsak hozzájuk jutni nehéz. Az európai ember számára nehezen érthető, bonyolult jelképrendszerrel dolgoznak. A sok egzotikus nyelv, amelyen elhangzanak, aránylag ,, kisebb" nehézséget okoz. — Európai ember számára ez a költészet tehát a gyakorlatban hozzáférhetetlen? — fogalmazzuk talán így; nagyon nehezen hozzáférhető. A fordítás, a jelképrendszer feloldása nem éppen könnyű, de mindenképpen költőnek való feladat. Kárpótlásul a fáradozásért egy csodálatos világot ad, a költészet fejlődésének olyan izgalmas folyamatába enged bepillantást, amelyet ilyen elevenen máshol nem lehet tanulmányozni. A népköltészet ereje frissességében, a hagyományozott formák mellett is állandó gazdagodásban van. A szövegek tartalmát nem jegyzik le. . . Nemzedékek adják át nemzedékeknek, minden szónak meghatározott helye és értelme van, ez adja a ritmust. A varázslás erejét pedig a többszöri ismételgetés. Minden alkalom szertartás, a maga kialakult törvényei szerint. A legegyszerűbbek a varázsló mondókák. A költészet fejlődését innen kezdve kísérhetjük nyomon. ,,A cápa gurui, a tadar szellem gurul a cápa gurul, a tadar gurul, gurul a táró. a táró gurul.” Furcsa, idegen ritmus, a szöveget fűszeres zengésű szavak ízesítik. — A táró gumós növény, amelynek Melanéziában a táplálkozásban van fontos szerepe. Ez a varázslás-típus egyébként szerte a világon ismert, analógiás mágiának nevezik. Ami az egyik dologgal történik, az történik a másikkal is. A cápa nagy, a tadar szellem nagy és kerek, legyen tehát olyan nagy és gömbölyű az ennivaló táró is. ,,A papagáj elrepült, a kakadu elrepült, a galamb elrepült a gora-gora elrepült a sihigir elrepült, a betegség elrepült” — Betegség űző varázslás ez. nem ismeretlen az európai parasztság köreiben sem. A gora-gora és a sihigir helyébe bármilyen betegség név behelyettesíthető. A primitív emberek romlatlan ösztönével, természetérzésével függ össze, hogy a varázsláshoz folyamodnak a legkülönbözőbb alkalmakkor. Megható, mert az ember Szobor részlete (Északkelet-Új-Guinea)
