Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)

1968 / 1. szám

£gy dedikált Babits-kép

Cmberi sors a múlandóság. Emberi törekvés valamit hagyni ^ magunk után, egy tárgyat, képet, életművet—valamit, ami fizikai valóságunkat jelzi a Földön azután is, amikor már ez a valóság végérvényesen megváltozik. Ez a törekvés hajtotta az ősidők emberét, amikor barlangok falára festette, karcolta rajzait, s nem változott ma sem, csak eszközei lettek hatékonyabbak. És ahogy tágultak a lehetőségek, mind sürgetőbbé vált az igény, bármikor jelenvalóvá tehetni a szó eleven erejével a lélek mérnökeit, az írókat és költőket.

Vagy nem volna-e érdekes verses ars poeticáján túl is hallani Adyt, József Attilát, Móriczot, amint beszélnek önmagukról, a társakról, az élet ezernyi apró villanásáról? Vajon még élő kortársaik nem őriznek e emlékezetükben kulcsot egy-egy eddig rendhagyónak vélt jelenség megfejtéséhez?

A kérdések önmagukban hordják a választ.

A Petőfi irodalmi Múzeumban a múzeumi és irodalmi kutató- munka új, modern formája indult meg az elmúlt évben. Olyan munka, amelyre még nincs is szabatos elnevezésünk. A hangtár, amelyet jobb híján megjelölésére alkalmazunk, korántsem foglalja magában az ott folyó, mondhatni felbecsülhetetlen jelentőségű tevékenységet.

íróink, költőink, neves irodalomtörténészeink vallomásait veszik magnószalagra. Néha órákig tartó beszélgetéseket, vitákat, amikor a felek a szó varázsszőnyegén bejárják a világ tartományait. Elmondva mindazt, amit érdekesnek tartanak, ami hatott rájuk a világból. Megkapó őszinteséggel lüktetnek ezek a beszélgetések. Néha egy jelentéktelennek tűnő tárgy vagy téma exponálása többet mond az emberről, a gondolatairól, amelyek éppen akkor foglalkoztatják, mint sok kötet tanulmány. Forrásértékük van ezeknek a beszélgetéseknek, nemcsak a szavak tartalmát, hanem hangsúlyát, muzsikáját is megőrzik.

19