Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 1. szám
Furcsa jószág a mikrofon, a halkan pergő magnószalag. Személytelenségében is jellemez. Indulatokról; lelkesedésről, óvatosságról árulkodik, egy szünet vagy egy torokköszörülés is hangsúlyt, tartalmat kap. S ami a legmegindítóbb: mindennek a spontaneitása, mintha e technika e vívmánya nagy hallgatások gátját lenne képes áttörni. C sak egyetlen példát erre: másfél órás interjú Lukács György- gyel pályakezdéséről, a Nyugatról, a kortársakról. De nemcsak itthon élő irodalmi nagyságaink szólalnak meg a két lelkes, és ugyancsak kitűnő irodalmár, Vezér Erzsébet és Szekeres László szíves unszolására. Indegenbe szakadt írótársak Lengyel Menyhért, Fenyő Miksa útja is hozzájuk vezetett, és az azóta elhúnyt Lesznai Annáé, akinek értékes irodalmi hagyatéka éppen e beszélgetések nyomán került a múzeum birtokába. Huszadik századi irodalmunk több kiváló egyéniségének hangját őrzik; Babitsét, Szabó Lőrincét. De megfoghatatlanul elszállt az időben Ady, Móricz és József Attila hangja. József Attila ugyan egyszer szerepelt — egyetlen egyszer — a rádióban, de akkor éppen — viharszünet volt. őket már nem lehet megszólaltam. De kortársaikat igen. így került szalagra Beck Józsi bácsi vallomása, aki sportújságíróként egy szobában, összetolt íróasztalnál, dolgozott Adyval. S aki bár nem sokat értett az irodalomhoz, és tán nincs máig sem tisztában Ady költői nagyságával, de tisztelte benne a kitűnő, szorgalmas kollégát, aki — úgymond — miután főnökétől megkapta aznapi feladatát, attól a perctől kezdve egy rövid, agyonírt ceruzacsonkkal száguldva rótta a papírlapokat és megszűnt számára a világ. Az emberek őrzik, őrizgetik emlékeiket, azután egyszerre rá- '' döbbenvén arra, hogy holt tőkét tartogatnak, közkinccsé akarják tenni. Egy szép napon idős asszony kopogott be a múzeumba, Zentai Rozália, József Attila legutolsó ápolónője. Féltett kincsét, a költő egyik dedikált kötetét hozta magával, s beszélt a kórházi napokról, amelyek sajnos nem tudták megállítani a tragédiát. Természetesen kritikával fogadják a múzeuológusok ezeket az emlékezéseket, de, és ezt tapasztalatból tudják, mindegyiknek van valami valóság magja. Sokszor ezeknek az idős embereknek fontos, hogy beszélhetnek, elmondhatnak valamit, amit jelentősnek tartanak, s gyakran valóban az is. Egy-egy ilyen beszélgetés alkalmával rendszerint előkerül egy-egy emléktárgy, fénykép, dedikáció. Legutóbb Szőgyi Lajos a kitűnő linóművész hozott magával egy Radnóti fényképet. Felkutatnak mindent, ami fontos lehet az utókor számára. ÁtEgy kevéssé ismert József Attila-portré a múzeum új szerzeményeiből veszik a rádió érdekes felvételeit, a sajtófigyelő irodalmi cikkeit, bibliográfiát készítenek az irodalmi folyóiratokból. Cürgeti őket az idő. — Kassák Lajossal például túl soká halasz- tották a beszélgetést. Szerencsére sikerült egy más által készített Kassák-interjut szerezniök. A fiatalabb író- és költőnemzedék tagjaival folyamatosan készítenek felvételeket, senki nem marad ki. Sőt, ha módjuk lesz rá, beszereznek egy kisfilmes felvevő- és vetítőgépet. Ez sajnos egyelőre még álom. De egyszer az álmok is megvalósulnak. Nemrégen Király István egyetemi tanár hallgatta meg néhány anyagukat. Azt mondta: ez az irodalomtörténeti riportázs. Kár, hogy egyelőre csak a beavatottak „olvashatják”. —vári /
