Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 3. szám
SZENVEDÉLYTŐL A HIVATÁSIG — A Kovács Sándor és az Engels Frigyes utca sarkán csatornaépítők dolgoznak. Egyik este arra sétáltunk a feleségemmel. Állj meg egy pillanatra, itt van valami, mondtam neki. A kihányt földhalomban egy faragott kő sarka látszott. Előkapartam — egy XIV. századi gótikus boltív bordájának egy szép darabja, valószínűleg budai mesterek faragták, a profilja erre enged következtetni. Körösi Jenő, a székesfehérvári múzeumbarátok körének tagja, az imént hagyta félbe a barackszüretet az Úttörő utcai ház udvarán. Kivételes vasárnap ez a mai — mivel nem kapta meg azt az útikönyvet, amelynek társaságában ma (akárcsak szinte minden ünnepnapon) régészeti kirándulásra akart menni, elmaradt a tervezett tokaji út. A program évek óta ez: hétközben sok-sok munka a fehérvári MÁV fűtőház kőműves brigádjában, esténként még egy kis „mellékes" is, aztán a vasárnap, a hétvége az övé, — azaz a szenvedélyé, a régészkedésé, amelyet már nem hobby-fokon, hanem egy hatalmas szakkönyvtár és az ebből és a tapasztalatból merített széles körű, biztos szakmai tudás birtokában, csaknem hivatásos fokon űz. — Nagyon régen. 1954-ben kezdődött. Akkor kezdtem rendszeresen olvasni az Élet és Tudomány-t. Az itteni régészeti cikkek „oltottak be”. Segített a foglalkozásom is — a kőművesnek kezese a kő, a tégla, épületrészlet. Aztán jött egy hosszú időszak, amikor betegségem miatt nem tudtam dolgozni. Ekkor indultam el „megtanulni az országot”. Módszeresen és rendszeresen mindent végigjártam, amit csak lehetett. Mindig szerettem a rejtvényeket, fejtörőket is. Ezekhez gyakran rengeteg tárgyi ismeret, lexikális tudás kell. Ezt is megszereztem közben. A szakkönyvtáram jelenleg közel ötvenezer forint értékű és folyton gyarapodik. Aztán közben elvégeztem a középiskolát is, levelező úton, sőt közgazdasági különbözetit is tettem, tagja lettem a Múzeumbarátok Körének, tárlatvezetői képesítést is szereztem, s vagy három éve elkezdtem ténylegesen is ré- gészkedni: gyűjtöm a leleteket, régi házak bontásánál, földmunkáknál, vagy az országban jártamban-keltemben mindig akad valami érdekes. Ez a gótikus bordatöredék a hatvanegyedik leletem. Itt szemben is van egy régi ház, már kinéztem magamnak, tele van régi faragott kövekkel a fal — de meg kell várnom, míg bontani kezdik. A vetélkedők, rejtvények kedvelője sokszor került már országos nyilvánosság elé: két televíziós vetélkedőben — a Döntő a hegytetőn-ben és a 12 szék-ben —, a Fejér— Nógrád rádiós vetélkedőben (itt vitába szállt egy évszámon egy neves régésszel, és neki lett igaza), számos kisebb versenyen lett első; díjak, pénzjutalom, könyvek, utazás — vagy egyszerűen csak a verseny izgalma, érdekessége volt a jutalom. Rejtély, hogy ez a vékony, fekete fiatalember hogyan bírja, s mikor jut ideje minderre. A felesége azt mondja, néha ő se tudja, milyen módszerrel képes Körösi Jenő kitágítani a nap huszonnégy óráját — de megérti, hogy ha valakinek van valami nagy szenvedélye, azt nem szabad elvenni tőle. Belenyugszik a vasárnapi kirándulásokba, az éjszakából ellopott, olvasással, tanulással töltött sok-sok órába. S ha minden a tervek szerint sikerül, akkor abba is belenyugszik, hogy a férje elvégezze a bölcsészkaron a történelem-régész szakot. — Van egy unokaöcsém, 14 éves. Festő akar lenni — azt mondják, nem tehetségtelen gyerek. Velem jár régészkedni. Már őt is beoltottam. És ha majd lesz egy fiam, az néprajzos lesz, és Ámi Lajos bácsi meséin fog felnőni. Én ismertem Lajos bácsit, ha van magyar néplélek, az őbenne lakozott és a csodálatos meséiben. — Sokan kérdezik, miért érdekel engem annyira ez a sok régi kő, más korombéli a meccsre jár, meg sörözni, este nézi a tévét, elrakja a gyerekeket és autóra kupor- gat. Nekem mért nem jó ez? Hát az autó jó lenne, könnyebben mozognék vele ide- oda. De a vonat is jó. Ami meg a többit illeti: számomra egy ásatás sokkalta izgalmasabb, mint egy meccs, és egy szakfolyóirat cikke üdítőbb a sörnél. Azt hiszem, ez a teljesebb és igényesebb, bár megértem, hogy engem néznek különcnek. Különc? Aligha. Valaki, akit kisgyerek korában megragadtak az útleírások, a regényes régészeti könyvek, aki, mint mondja, kicsit úgy volt, mint Passuth László Megszólal a sírvilág című regényének ifjú hőse, s akit azóta se enged szabadulni ez az érdeklődés abból a sajátos mágneses körből, amelyben a megízleit tudás képes megtartani az embert. Szenvedélynek indult és alighanem hivatás lesz belőle. Az amatőr régészből hivatásos régész. Aki egy életen át fejtheti a régészet kriminél izgalmasabb rejtvényeit. Takács István • Foto: Sziklay Éva 29
