Múzeumi Közlemények 1969 (Budapest, 1969)

1969 / 1. szám

ból éltek, 3 igy munkára való alkalmazásuk jellege révén nem ke­rülhettek egyformán közel az ipari munkássághoz, amely ezidőben a munkásosztály gerince volt, vagy munkaadóik egyenesen meggátolták az ipari munka feltételeinek kialakulását szakmáikban. A másik fontos körülmény az volt, hogy termelő tevékenységük nemcsak al­kalmi, kisegítő jellegű volt a munkaadónál, hanem a szakmunkás tevékenységeinek is csupán kiszolgálói voltak, semmilyen irányitó szerepük nem volt a termelésben. A házicseléd megmaradt a feudá­lis rendszerre jellemző nagycsaládi szervezet keretei között a vezetőket kiszolgáló személynek, személyzetnek, akit azonban bár­mikor elbocsáthattak a szolgálatból, nem voltak kötelesek szolgá­lataiért élete végéig olyan időszakban is eltartani, amikor mun­kaereje csökkent. A polgárosodás előnyeit leginkább ezekkel a ré­tegekkel, a falusi és a városi szegénységgel fizettették meg az uralkodóosztályok oly módon, hogy a kizsákmányolást a végsőkig fokozták. A munkásosztály kialakulási korszakát az agrármozgalmak elkeseredett bérharcai tették az uralkodóosztály számára szinte elviselhetetlenné, mert az elnyomorodás, az elszegényedés, a nyo­mor feszítőereje leginkább innen tört a felszínre. Az uralkodó- osztály az elnyomorodást ezeknek a rétegeknek a müveletlenségé- vel, a termelő munkában való alkalmatlanságával indokolta, - u- gyanakkor igyekezett a tudást monopolizálni,egyes rétegek kivált­ságává fejleszteni. A szocialista munkásmozgalmak, a kiegyezés körüli időkben alakí­tották meg az első politikai tömegszervezeteket, amelyeket igen korán át kellett alakitaniok művelődési körökké, olvasókörökké, mert a nyilt politikai szervezkedést az uralkodóosztály igyeke­zett minden eszközzel meggátolni. A munkásosztály hagyományainak kialakulását az uralkodóosztály nem támogatta, inkább igyekezett elsekélyesiteni azokat. A munkásmozgalom tárgyi emlékei ás szel­lemi hagyományai egyaránt azt mutatják, hogy a forradalmasitó és haladó formák csak nagy harcok árán érvényesülhettek. Mivel a munkásosztály nehezen tudott megfelelő anyagi alapot teremteni közintézményei működtetéséhez, igen gyakran adminisztrativ eszkö­zökkel sem kellett megsemmisítenie az uralkodóosztálynak az elő­remutató kezdeményezéseket. Itt elegendő csupán a munkáshigiéne, a munkásegészségügy elleni mesterkedésekre utalnunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom