Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2007-03-01 / 3-4. szám

©l^ÚZEUMI J/^ÍRLEVÉLi© Losonczi Tamás, Fischer Ernő. Eredményei éppen azért számotte­vőek, mert munkássága jellegzetességei megfelelnek a művelődés legkorszerűbb áramlatának, ami a környezetvédelem világraszóló szándékait, a „zöldek" mozgalmát tükrözi. Tagja a MAOE-nak és a Magyar Vízfestők Társaságának. Alapító elnöke az ART16 Művész Csoportnak és a Zuglói Képzőművészek Társaságá­nak. Egyik megalapítója volt a Művészeti Társaságok Független Fórumának (mely saját művészeti folyóiratot is kiadott Magyar Művészeti Fórum címen). 1974 óta kiállító művész, számos díj­ban és elismerésben részesült. A tatárjárás Magyar Nemzeti Múzeum 2007. május 24. - szeptember 30. Kötelező évszám a magyar történelmet tanulóknak: Muhi 1241. Vesztett ütközet, menekülő király, égő települések, az ország pusztulása. Dzsingisz kán és utódai kitűnően szervezett birodal­mának fonákja; a kiváló stratégia és ügyes taktika áldozatainak egyike: Magyarország. Nem lehet ünnepelni, csupán emlékezni rá - bemutatni érdemes? Talán nem véletlen, hogy országos összefogással készülő (bár kis alapterületű) kiállításnak most első alkalommal témája a tatárjárás. A kiállítás kezdetén a korszak nyugati és keleti fegyverei néznek egymással farkasszemet, közöttük látható az egyetlen hite­lesen feltárt kun lovas temetkezés. A hadak útjába eső települések sorsa ma már nemcsak krónikákból ismert. Az utóbbi évtized régészeti feltárásain a pusztulásnak olyan bizonyítékai kerültek napvilágra, amelyek magukat a kutatókat is megrendítették. Most a látogató is szembesülhet e földből kibontott pillanatképekkel, melyek a házakat lakóikkal vagy az oda menekülőkkel és be­rendezésükkel együtt a megsemmisülés perceiben ábrázolják. Mellettük ott sorakoznak a tárgyak: egy vagy több háztartás nagy becsben tartott felszerelési tárgyai, szerszámai. Ezeket gyakran egy-egy biztosnak vélt helyre - többnyire a temetőbe - menekí­tették, de az ott elásott tárgyakért tulajdonosaik már nem jöhettek vissza. Nemcsak értékes szerszámok maradtak évszázadokon át rejtekhelyükön, hanem kisebb-nagyobb, ezüstpénzekből és ék­szerekből álló „igazi" kincsleletek is. A13. századi Európa legtöbb kincslelete a Kárpát-medencéből ismert, a kiállítás a legújabb „szerzemények" közül válogat. Különösen izgalmas a tyukodi lelet: az eddig ismertté vált kincsleletek közül egyedül tartalmaz olyan ékszereket is, amelyek IV. Béla udvari ötvösműhelyéhez köthetők. Ennek a műhelynek kevés épen fennmaradt darabja közül az egyik a Bajnán talált palástcsat. 1242 tavaszán a tatárok elhagyták az eltérő mértékben felprédáit országot. Emlékük azonban hosszú ideig élt és hatott. A kiállításon egy villanásra megjelenik Visegrád és Buda: mind­kettő egy újabb tatár támadástól tartva mentsvárként épült. Buda néhány évszázad múlva az ország fővárosa lett. Amint azt a kiállítás katalógusának több tanulmánya is részletezi, a tatárjárás nem korszakhatár a magyar történelem­ben, hatására csupán korábban induló folyamatok gyorsulnak fel, erősödnek meg. Egyetlen értelemben azonban mégis kivételes a tatárjárást követő két évtized: együttes erővel, korábbi elveket és érdekeket feladva, egymást kölcsönösen támogatva, az ország újjáépítésén munkálkodott uralkodó és ellenzéke - hasonló idő­szak ritkán adódott a magyar történelemben. A kiállítás a Megyei Múzeumi Igazgatóságok Szövetsé­gének szervezésében további hét helyszínen lesz látható: Rév­­komárom, Zalaegerszeg, Kaposvár, Békéscsaba, Csíkszereda, Debrecen, Miskolc. E program fő támogatója a Nemzeti Kul­turális Alap. Álljon meg egy képre! XXV. Magyar Sajtófotó Kiállítás és kísérő kiállításai Magyar Nemzeti Múzeum 2007. április 25-ig A sajtófotó kiállítások történetében a 2007-es esztendő mérföld­kőnek számít. Magyarországon mindig is komoly kultúrája volt a foto­gráfiának, és a magyar fotográfusok immár évszázados siker­­története a műfajt „hungaricummá" tette. A magyar fotográfia sikertörténete napjainkban is folytatódik. A mai magyar fotográfusok a magyar sajtófotó pályázatokon díjat nyert képeikkel, a világ legrangosabb fo­tópályázatain - többek között a World Press fotópályázaton is - díjakat nyernek és a világ legnagyobb hírügynökségeinek dolgoznak. A kerek évforduló alkalmával a sajtófotó kiállítás, a Bu­dapesti Tavaszi Fesztivál részeként, a Magyar Nemzeti Múzeum frissen felújított termeiben kerül a közönség elé. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Fotóriporterek Társasága közös rendezvénye méretében, tartalmában, sok­színűségében és kivitelezésében is a jubileumi évfordulót rep­rezentálja. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom