Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2007-01-01 / 1-2. szám

m^úzEUMi Hírlevél J© A Múzeumi Hírlevél jelene - jövője? Tájékoztatás A Múzeumi Hírlevél kiadását 2001 ősze, tehát a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal létrehozása óta a KÖH, mint a Kultu­rális Örökség Igazgatósága jogutódja biztosította, saját költség­­vetéséből. A feladat átvételével együtt járt a szerkesztő átvétele is. Ugyanakkor kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a KÖH alapfeladatai között ez nem szerepel. Az elmúlt években többször történt kísérlet arra, hogy a Múzeumi Hírlevél szerkesztésével és kiadásával kapcsolatos fel­adatok átkerüljenek múzeumi területre. A tárgyalások azonban nem jártak eredménnyel. Ez is érthetővé teszi talán, hogy 2006 végén, amikor a KÖH 21 fős leépítésre kényszerült, valamint számolnia kellett a költségvetési forrás szűkülésével is, a Hivatal vezetése kénytelen volt ennek a feladatnak a megszüntetése mellett dönteni. Ezzel sajnos együtt járt, hogy a nagy szerkesztői tapasz­talatokkal bíró és munkáját igen magas színvonalon ellátó felelős szerkesztő, dr. Marton Erzsébet munkaviszonya is megszűnt. A lap alapítójaként nyilvántartott Magyar Nemzeti Mú­zeum, a Pulszky Társaság, az ICOM Magyar Nemzeti Bizottsága és a minisztériumi szakfőosztály képviselői ezt követően azt kérték a KÖH-től, hogy a Nemzeti Kulturális Alap múzeumi szakmai kollégium által ekkor már megítélt 2007. évi folyóirat-támogatás­ból még egy fél évig vállalja a lap kiadását, ezzel lehetőséget bizto­sítva arra, hogy a szakma képviselői valamilyen közös álláspontra juthassanak a folytatás hogyanját illetően. A Hivatal ezt vállalta, a felelős szerkesztő azonban sajnos nemet mondott arra a javaslat­ra, hogy ezen idő alatt - külön szerződés alapján - szerkessze to­vább a lapot. Ezért a kiadó képviselőjének kezdeményezésére két, a kiadvánnyal folyamatosan (Sárközy Gabriella), illetve korábban szoros kapcsolatban álló (Fehér Agnes) kolléga vállalta a szerkesz­tés nehéz feladatát az átmeneti időszakban. A szerkesztőbizottság támogatta ezt a megoldást, majd az NKA szakmai kollégiuma azt javasolta, hogy az átmeneti időszak ne fél év, hanem egy év legyen, s ez idő alatt a lap kéthavonta jelenjen meg. Ezt követően az is kiderült, hogy az NKA Bizottsága, amely korábban egységes elveket írt elő a szakmai kollégiumok számára a folyóiratok megjelentetésének támogatása kapcsán, nem járult hozzá a szakmai kollégium azon kezdeményezéséhez, hogy ezen elvek alól - a kivételes helyzetre való tekintettel - adjon felmentést a Múzeumi Hírlevél esetében. Ez volt az a pont, ahol a KÖH - vezetői és képviselői legnagyobb sajnálatára - kénytelen volt az NKA által megítélt támogatásról és így az átmeneti idő­szakban való szerepvállalásról lemondani. Innen kezdve ismét a szakma „térfelén" van a labda. Deme Péter MÚZEUMI HÍR 10. szám 2006, Ol 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom