Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-09-01 / 9. szám
m^TúZEUMI J/íRLEVÉL J© Fókusz Kulturális Örökség Napok 2006. szeptember 16-17. Idén is sort kerítünk a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal koordinálásával a Kulturális Örökség Napjaira. Középpontban a Fél(t) múlt - a szocreál építészete. KIÁLLÍTÁSUNK Építészet és tervezés Magyarországon 1945-1959 Örökség Galéria (Táncsics M. u. 1.) 2006. szeptember 15. - december 1. A kiállítás installációját a Bauland Kft. által gyártott EPS-beton falazóanyag felhasználásával Dévényi Tamás, Molnár Farkas-díjas építész tervezte. Rendezte: Prakfalvi Endre és Fehérvári Zoltán, a Magyar Építészeti Múzeum anyagából. Az ország és a főváros romokban állt 1945 tavaszán. Mind a lakásállományban, mind az infrastruktúrában hatalmas volt a pusztítás az ember-életekről nem is beszélve. A hidak a folyókba robbantva, s különösen a főváros (Festung Budapest) valamint az ipartelepek, a nagy vasúti pályaudvarok és környezetük szenvedték meg a II. világháborút Debrecentől Székesfehérvárig, Szolnoktól Győrig, és képeztek egy évtizedeken áthúzódó városrendezési kényszert. A magyar építészek egy csoportja már 1944 végén megfogalmazta a háború utáni feladatokat. Az ország újjáépítését, s nem helyreállítását, egy európai együttműködés keretében szakmai alapon, politikai-ideológiai szempontok kizárásával kívánták megoldani, egy új haladottabb társadalmi-gazdasági rendben. Ez utóbbitól mindenekelőtt a korábbinál magasabb szintű szociális érzékenységet vártak el, ami a lakáskérdés intézményes megoldását is eredményezné. Ennek módját a telek tulajdonjog gyökeres reformjában, az egyéni érdekek közérdeknek történő alárendelésében látták, másfelől modern építészeti ideáljaik érvényre juttatásában, amin Le Corbusier és a Bauhaus elveinek és gyakorlatának megvalósulását értették. Azaz a vasbetonvázas építkezésben rejlő lehetőségek értékeinek széleskörű kibontakozását: a funkciókhoz igazodó alaprajzi képzést, a nagy üvegfelületekkel, szalagablakokkal megnyitott szabad homlokzat-alakítást, épülettömegek pillérekre emelését, hogy ne vegyenek el feleslegesen földterületeket s a tetőemeletek változatos játékát. A városrendezés területén, főként a fővárosban, az ostrom sújtotta és elavult, régi városrészek tágas, sugárutakkal megnyitott, napfényes-levegős pont- és sorházak telepítésével történő átépítését tervezték. Az építészek egy része a nagy múltú, az építészeti modernizmust képviselő „tér és forma", az ekkor már szociáldemokrata Fischer József vezette Fővárosi Közmunkák Tanács égisze alatt megjelenő lap körül, míg mások a frissen alapított Új Építészet c. lap körül csoportosultak, a volt illegális kommunista építész Major Máté szellemi irányítása alatt. Ő, lapindító proklamációjában, 1946-ban rögtön fel is rúgta az alkotási szabadság hamis felfogásában gyökerező politikamentesség jelszavát. Granasztói Pál még kifejthette ellenvéleményét arról, hogy a modern építészet teljesítményei nem annyira társadalmi ideológián, mint inkább a statikai törvények szabatos felismerésén és merész alkalmazásán nyugszanak. Az országépítés - az út-vasút helyreállítások mellett - nagyszabású tervpályázatokkal indult, amelyek pl. az elpusztult Duna-parti szállodasor pótlását, vagy a belső Erzsébetváros átépítését célozták. A gazdaság helyzete persze egyre szűkebb területekre szorította vissza a nagyszabású elképzeléseket. Mindeközben az irodalmi életben már kibontakozott az első realizmus vita (1946), melynek során a költő Vas István pontosan fogalmazott: „ha a filozófus (Lukács György) kötelező kapcsolatot létesít a realista művészet és a haladó művészet között, s ily módon az esztétikai önkény politikai önkénnyel párosul... sohasem alaptalan a gyanú, hogy üres való himnuszéneklésre akarnak bírni”! A fordulat évei (1947-49), az ország „szovjetizálása", a köztárasági államformából népköztársasággá váltás, az „egészséges balratolódás” (Rákosi Mátyás, 1948) időszakának éveiben még nem volt kérdéses a rajzasztalokon születő és kivitelezésre kerülő épületek kötődése a két világháború közötti modern mozgalom internacionális stílusához. A sok fontos mű közül mindenekelőtt említjük a kiemelkedő jelentőségű építőipari dolgozók szakszervezeti székházát a Dózsa György (felvonulási) úton, Gádoros Lajos, Perényi Imre, Preisich Gábor és Szrogh György munkáját. Az sem feledhető azonban, hogy a fővárosban még 1948-ban fejeződtek csak be a háborús sérült tetők helyreállítási munkálatai, és abban az évben szüntették meg egy huszonnégy óra alatt a nagy múltú Fővárosi Közmunkák Tanácsát is, lapjával egyetemben. Az államosításokkal karöltve visszaszorították a magán tervezést, és kialakították az osztódással szaporodó miniszteriális bázisú tervező intézeteket, amelyek az 1989-1990-es rendszerváltoztatásig a tervezői munka elsődleges keretét jelentették. A romos épületek modern szellemben való átépítése mellett, az új műtárgyak első fecskéi az ipar területén valósultak meg. S itt jegyezzük meg, hogy a mérnöki-szerkezet vagy ipari építészet nem pusztán folytatta 1945 előtti magas színvonalú gyakorlatát, hanem -majd az IPARTERV keretei között nagyszámú és speciális 255
