Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-05-01 / 5. szám
©Múzeumi Hírlevél In memóriám Kovács Mihály (1916-2006) 2006. március 23-án, délelőtt kaptuk a szomorú hírt a Budapesti Piarista Gimnáziumtól: elhunyt Kovács Mihály. Egy szerény, szelíd, szeretettel teli középiskolai tanár távozott közülünk, kevesebb, mint negyedévvel kilencvenedik születésnapja után. Halála nem ért minket váratlanul, hiszen köztudott volt, hogy hónapok óta nagyon beteg, az egykor fáradhatatlan, a szerzeteslakása és a gimnázium szertára, a legendás Fizikum helyiségei között állandóan ingázó-lépcsőző Tanár Úr ágyhoz kötve élte utolsó hónapjait. Életművéről a muzeológus szakmának is kötelessége megemlékezni, hiszen a huszadik század egyik legjelentősebb, legszellemesebb tudományos népszerűsítőjétől búcsúzunk. Ki is volt Kovács Mihály? Elsősorban úttörő kibernetikusunkként tartjuk számon, azon látnoki erejű, bátor, autonóm gondolkodók sorába tartozott, akik a logikai gépek terveivel az első valódi, elektronikus számítógépek feléledése előtt vagy azzal párhuzamosan kezdtek foglalkozni. Egy olyan „elit klub” ez, amelynek nagyon korai letéteményese Kempelen Farkas, s amely Nemes Tihamérral, Kalmár Lászlóval és Kovács Mihállyal teljesen egyéni látásmódú gondolkodókat adott az országnak: őrültség, művészi színvonalú zsenialitás és a tudományos törvények tökéletes ismerete és széleskörű alkalmazása kellett ahhoz, hogy valaki e klubba tartozzon. De elsősorban az a merészség, hogy valaki félperifériás körülmények között, szinte légüres térben is maradandót akarjon, tudjon alkotni. Kovács Mihály 1941-től matematika-fizika szakos tanár, majd az ötvenes évek végétől - két régi kedvenc területe, a csillagászat és a vitorlázás mellett - atomfizikát és kibernetikát kezdett diákjainak tanítani. Ezzel az informatikatörténet szerint az első magyar középiskolai számítástechnika tanár lett, bár ezekben az időkben még a számítástechnika megnevezés sem volt használatos. Hangulatos délutáni foglalkozásait egyetemi szeminárium módjára tartotta, s a szakkörök által épített kibernetikai játékokról megjelent - nemcsak Magyarországon, de német nyelvterületen is népszerű - könyvekben sosem felejtette el tanítványait egyenrangú partnerként, alkotótársként megemlíteni. Közülük sokan ma a legnevesebb hazai- és külföldi egyetemek és kutatóintézetek munkatársai: az öregdiákok közössége az utolsó pillanatig visszajárt hozzá és részt vett a gimnázium szertárának és könyvtárának fejlesztésében is. Tanítványai közé tartozik - bár nem számítástechnikusként vagy fizikusként dolgozik — Erdő'Péter bíboros is. Múzeumunk jelenleg Kovács Mihály két fontos tárgyát őrzi állományában, a tanár kollégájával, Terényi Lajossal közösen szabadalmaztatott Didaktomat feleltetőgépet és a diákjával, lVoynárovich Ferenccel együtt épített, majd gyártatott építőkészletet, a Mikromatot. A Mikromat kibernetikai építőkészlet egy jelfogós számítógép modellnek, „nulladik generációs házi számítógépnek" is felfogható, s mivel a Budaörsi Kisipari Szövetkezet a hatvanas évek közepén-végén sorozatban gyártotta, tanszer- és játékboltokban kapható volt, leírhatjuk: az otthoni számítástechnika első hazai hírnöke. A Didaktomat, mint jelfogós didaktikai automata, az oktatásban, iskolai tanításban használható segédeszköz szintén a hatvanas évek jellegzetes, feltűnő és több gimnáziumban sikerrel alkalmazott készüléke volt. Részei: a minden tanuló előtt, a padba süllyesztve épített többállású kapcsoló, négyelemű választó (tantermi rész) és az általunk is megőrzött központi egység. Ezek összessége a „visszacsatolt tanterem". A számonkérés mellett a magyarázat, a továbbhaladás során is használták, a programozott oktatás keretében alkalmas volt ellenőrzésre: a tanár látta, hogy a diákok milyen arányban értik a tananyagot: a központi egység lényegében a tanterem modellje. Ezeken kívül hét tárgyát kaptuk meg a gimnáziumtól letétbe, egy külföldi gyártmányt, mely jól jellemzi, hogy egyetlen, a szakmai kapcsolatait jól használó és átgondolt pedagógiai programmal rendelkező oktató milyen high-tech laborrrá tudta tenni a hetvenes évek mellőzött, patinás egyházi gimnáziumát. További hat tárgy pedig szintén a diákokkal végzett közös munka gyümölcse. A TRS-80 a Tandy számítógépgyár és a Radio Shack kereskedelmi hálózat összefogásával létrejött számítógépcsalád első tagja, s mint ilyen, a hetvenes évek utolsó harmadában az első, amerikai mikroszámítógépek közé tartozott. BASIC nyelven programozható és ennek szoftverkompatibilis utódja a magyar HT-1080Z iskolaszámítógép is. A Heuréka kibernetikai játék a hatvanas évek közepéről származik. Kovács Mihály és tanítványa, Berták Péter építette, a Fizikus Klub egyik kedvenc szerkezete volt. Leírása és elvi kapcsolási rajza - több más géppel együtt - Kovács Mihály Néhány kibernetikai játékgép című híres könyvében is megjelent. Háromféle egyszerű számkitalálós játékot játszik akárhány élő ellenféllel. A játékok algebrai műveletekké transzformálhatóak, így a gép könnyedén kihámozza a kacifántos feladványból a játékos által gondolt számot: egyszerű csoda, s a káprázat a matematikai törvényszerűségek ismerőinek gyerekjáték. A Műegér kibernetikai játéknak csak egy kisebb, de a játék élvezete szempontjából fontos egységét őriztük meg. Ezt is Kovács Mihály és tanítványai tervezték és építették a hatvanas évek közepén. A teljes berendezés leglényegesebb elemei: 110 db jelfogó, 3 db vonalkereső és 2 db egyenáramú motor. A felrajzolt útvesztőn a falakat megváltozathatjuk, továbbá egy „egeret" és egy „sajtot" helyezhetünk el. Az egér először véletlenszerűen keresi, második próbálkozásra már a legrövidebb úton megtalálja a sajtot. Hihetetlen, hogy ilyen és hasonló kibernetikai játékok (kártyázó- és malmozó gépek) készültek az ötvenes-hatvanas évek Magyarországán, egy egyházi gimnázium szertárában, kiérdemesült rádióroncsok és a posta által leselejtezett telefonközpontok elemeiből. Kovács Mihály írásait legutóbb az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum jelentette meg, az Országos Műszaki Múzeum pedig „Mérföldkövek a számítástechnikában" című vándorkiállításán több helyszínen bemutatta a Kovács-féle, korukat megelőző, jelfogós kibernetikai csoda-szerkentyűket: a TIT Budapesti Planetáriumban, a szolnoki Damjanich János Múzeumban, Pécsett az OTP régi, szecessziós épületében, a budapesti Hallgatói Információs Központban (a Piarista Gimnázium telekszomszédja) és a székesfehérvári Számítógéptechnikai Intézetben. Reméljük, hogy múzeumunk hamarosan megnyíló Tanulmánytárában is méltó bemutató helyet találunk az első magyar középiskolai számítástechnika tanár által ösztönzött, műtárggyá érett unikális „diákleleményeknek''. Fájó szívvel búcsúzunk Kovács Mihály Tanár Úrtól, Öveges József számítógépes kollégájától, akihez hasonló egyéniségre talán már hiába vár az azóta mindennapjaink társává szegődött informatika. Képes Gábor (Országos Műszaki Múzeum) 168
