Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-11-01 / 11. szám
J______________L________________________ <m^TúzEUMi J^írlevélí© továbbélése. A lista a 40-es évekkel zárul, tekintettel arra, hogy az 50-es évek „szocreál” cezúrája után egy másfajta művészeti gondolkodás alakult ki mind Magyarországon, mind Romániában. Az európai együttműködés jegyében a kiállítás védnökségét a két ország kormányának tagjai vállalták. Fővédnök Markó Béla, Románia miniszterelnök-helyettese és dr. Bozóki András kulturális miniszter, akik köszöntőt mondva, személyes jelenlétükkel emelték a rendezvény rangját. A két védnök pedig Cälin Fabian, Románia miniszterelnökének külügyi tanácsadója és Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Az egykori Nagybányai Festőiskolában alkotó művészek csoportja 1928-ban hozta létre a Szentendrei Művésztelepet, amely egyrészt folytatója, másrészt továbbfejlesztője lett a múlt század elején méltán európai hírű nagybányai műhely művészeti törekvéseinek, így ennek a páratlan kiállításnak a megvalósítására a legmegfelelőbb helyszín Szentendre. Már többször, többen megpróbálták Magyarországra hozni a Nagybányai Múzeum műtárgyait, eddig sikertelenül, így a Nagybányai Festőiskola hazai bemutatása a magyar művészettörténet egyik kiemelkedő eseménye lett. A kiállítás kurátora dr. Sütő' Csaba. A kiállítást Murádin Jenő művészettörténész nyitotta meg. Nyitva tartás: naponta 10-18 óráig A kiállítás helyszíne: MűvészetMalom, 2000 Szentendre, Bogdányi u. 32. Forrás: www.kultura.hu Az erdélyi vasutak 1867-1914. Történeti fotókiállítás gr. Mikó Imre születésének bicentenáriumára a budapesti Közlekedési Múzeumban 2005. november 13-ig 2005. október elején a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával időszaki kiállítás nyílt a Közlekedési Múzeumban Magyarország vasúthálózatának a XIX. század utolsó harmadában rohamléptekkel történt kiépüléséről, amelyet számtalan egykorú fotó örökített meg. Olyan kitűnő mesterek, mint a bécsi J. Löwy és a pesti Erdélyi Mór a két cs. és kir. udvari fényképész, és a híres Klösz György mellett a helyi „amatőr" fotó-művészek a vasútvonalak építésének folyamatát, a műtárgyakat, a hidakat, az állomásépületeket, a vasúti járműveket is fényképezték. A fotósok nemcsak mutatták az átformálódó tájat és benne a környezetét építő embert, a közlekedési eszközök fejlődése mellett érzékeltetve bemutatták az utazás hasznát, értelmét, gyönyörűségét is: a vonat ablakából feltáruló tájat, a várromokat, városképeket; az akkori - a mainál több mint háromszor nagyobb - történelmi Magyarország s benne Erdély megismerésre érdemes nevezetességeit, romantikus szépségeit. Erdély az 1867-es kiegyezés előtt, az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő régiója volt. A mezőgazdasági árutermelés csak szórványosan bontakozott ki, az általános műveltség, az ipar és a városiasodás alacsonyabb szinten állt, mint a nyugatabbra fekvő területeken. A közlekedési infrastruktúra fejletlen. Erdély úthálózata zömében kiépítetlen, hajózása minimális. Magyarország nyugati határától kelet felé kiépülő vasút 1867-ig csak Erdély kapuit érte el. Debrecen, Temesvár 1857-ben, Nagyvárad, Arad 1858-ban kapott vasutat. 1867 után Erdély gazdasági fejlődésében fordulat következett be. Ennek kiemelkedő eseménye az erdélyi vasúthálózat kiépülése, amelyet a dualizmuskori magyar kormányoknak az ország össz-érdekeit szem előtt tartó gazdaság-politikája erőteljesen támogatott. Gr. Mikó Imre (1805. szept. 4. - 1876. szept. 16.), az erdélyi magyar kultúra nagy alakja mint az Andrássy kormány közmunka- és közlekedésügyi miniszterének neve összeforrt az erdélyi vasutak kiépítésének kezdetével. Gr. Mikó Imre 1867-ben készült, „Magyarország vasúthálózata” című tervezete az ország egyik legfontosabb vasútvonalának a Pest-Nagyvárad-Kolozsvár és Brassón át Galac felé vezető keleti vonalat jelölte meg. A vasúttól azt várta, hogy „Erdély elszigeteltsége a közös hazától és nyugattól" megszűnik, és remélte, hogy „a Pontust (Fekete tenger) fogja csatolni egyrészről Adriával, másrészről az északnémet hont bezáró északi és keleti tengerekkel, s 347
