Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-10-01 / 10. szám
©Múzeumi J^írlevél j© lítsunk meg több generációt: nagyszülőket, szülőket, gyerekeket. Célunk, hogy a múlt idők fölidézésével, hangulatának, tárgyi emlékeinek bemutatásával, továbbá a mai színházról való közös gondolkodás és játék révén zaklatott, sokszor kiismerhetetlen világunkban kapaszkodókat találjunk a gyerekek (és talán felnőttek) számára. Általános iskolásoknak szánt programok • Jelmeztörténeti sorozat (5-7. osztály) Az ókortól kezdve földolgozza az egyes kultúrtörténeti korszakokat színházi nézőpontból (viseletek, jelmez stb.). Beszélgetés, vetítés, kézműves foglalkozás egyaránt része a foglalkozásoknak. • „A mesétől a színpadig" sorozat (3-6.osztály) Bármely kiválasztott történet, mese dramatizálása, bábok, díszletek, a kellékek, jelmezek megtervezése, kivitelezése, szereposztás és tanulás során a „színházcsinálás” folyamata valósul meg. • „Mesélő tárgyak bűvöletében" (2-8. osztály) Régi korok világát, a régi színház hangulatát idézzük meg tárgyak középpontba állításával. Színpadi kellékek, dédanyáink, dédapáink rég elfeledett használati tárgyait próbáljuk ki, jelmezekbe bújunk, százéves fotókat nézegetünk. Milyen volt régen nőnek lenni? Férfinak lenni? Színésznek lenni? Együtt keressük a választ sok játékkal. • Kézműves sorozat (1-8. osztály) folyamatosan vagy alkalmanként Az alábbi foglalkozások igény szerint kiegészülhetnek adott témában egy kis elméleti összefoglalóval, beszélgetéssel: • Bábkészítés, különféle technikákkal. Beszélgetés: különféle bábtechnikákról • Színházi makett készítése papírból Beszélgetés: a színpadi látványról • Színházi kellékek készítése (pergamen, legyező, századelő ékszerei stb.) Beszélgetés: tárgyak a régi világban • Commedia dell arte-maszk készítése gipszből Beszélgetés: az itáliai commedia deli arte-típusok • Színlap készítése egy látott színházi előadás kapcsán Beszélgetés: Mi a színlap? Mi a plakát? A reklámról. • Színpadi ruhák, azaz jelmezek tervezése közösen kiválasztott történet, mese vagy dráma alapján Beszélgetés: A színpadi megjelenés szempontjai • Tárlatvezetés a Bajor Gizi Színészmúzeumban (1-8. osztály) A múzeum megtekintése és a látottak fölidézése feladatlap segítségével. Családi programjaink • Bajor Gizi Színészmúzeum „Családi hétvégéi" sorozat (havi 1-2 alkalom, általában szombat délutánonként). • Kézműves foglalkozás és gyerek táncház a kalendáris szokásokhoz kötődően. A gyerekek az adott időszak ünnepeit dramatikus játék és tánc illetve az ezekhez kötődő, az egész család számára elfoglaltságot nyújtó kézműveskedés segítségével ismerik meg. Rajzpályázat Iskolákban is hirdetjük, de egyénileg is várjuk az alkotásokat. Évente egyszer általában kora tavasszal hirdetjük meg egy-egy kiállításunkhoz kötődő témában. Figyeljék a honlapunkat! Helyszínek, tarifák Két helyszínen várjuk az érdeklődőket. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) épületében: 1013 Bp. Krisztina krt. 57. és a Bajor Gizi Színészmúzeumban: 1126 Bp. Stromfeld Aurél u. 16. Iskolai csoportok: 300 Ft/ fő/ alkalom Családi hétvégék: 400 Ft/fő, nagycsaládosok: 1600 Ft/ legalább 3 gyerekkel Részletes információ: Szebényi Ágnes 375-1184/105. m. és 20/ 575-8065 A KINDER meglepetés bemutatja a Tengerek rejtélyeit! Interaktív kiállítás a Vajdahunyadvárban 2005. október 23.-ig Szobrok és képek a tengerek titokzatos élővilágáról, valamint a világ legnagyobb Kinder-játékgyűjteménye is megtekinthető. Játék és ajándék! Minden látogató játékkártyalapot kap belépéskor. A kiállításban ez az eszköz lesz segítségére, hogy megfejtse az érdekes fejtörőket. Érdemes játszani, mert a jó megoldás ajándékot is ér! Belépőjegyárak: Felnőtt: 550,- Ft Gyermek: 500.- Ft Csoportos: 350,- Ft (min. 10 fős óvodai és iskolai csoportok számára) МММ 304