Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-10-01 / 10. szám
m^úZEUMi Hírlevél,© DEBRECEN Munkácsy képek Amerikából - Válogatás Pákh Imre gyűjteményéből Déri Múzeum Látogatható 2005. december 11-ig A huszonhat Munkácsy alkotást és a festőről Hans Temple és Rippl-Rónai József iItal készített portrékat bemutató kiállítást a Zoltai Lajos Teremben 2005. december 11-ig hétfő kivételével minden nap 10.00-18.00 óráig kereshetik fel az érdeklődők. Elővételi jegypénztár, tárlatvezetés, információ: 417-560. CSONGRÁD „Római kori kenyér és lakoma képekben" Tari László Múzeum 2005. augusztus 3. - október 30. A korábban Baltás Zsuzsa, a komáromi Kenyér Múzeum megalapítójának ötlete alapján a Monostori erődben nyitották meg a Kenyér a római korban című kiállítást. Rendezte Számadó Emese régész, megnyitotta Magyar Myrtili régész. A két kis csongrádi kiállító teremben a képek 2/3 részét tudtuk elhelyezni, ebben a változatban Szűcs Judit és Csák László rendezésében. Apropóját egy 1998-200 között Brigetióban, a római kori Komárom/ Szőny Vásárterén feltárt római kori pékműhely adta. Régészeti leletek alapján tudjuk, hogy a különböző lepény- és kenyérfélék az őskortól kezdődően alapélelmiszerként szolgáltak, és elkészítésük módja az évezredek során nem sokat változott. A római korból már ismeretesek a kenyér elkészítésére vonatkozó ábrázolások - falfestmények, mozaikok, domborművek ezeken mindenki könnyűszerrel felismerheti a mai kenyerekhez nagyon hasonló kerek vagy ovális kenyérfajtákat. M. Gavius Apicius szakácskönyvéből pedig bárki készíthet otthon is egzotikus, fűszeres római ételeket - akár kenyeret is. Hogyan készült a kenyér és hogyan került az asztalra a római korban? A szántás, vetés és aratás emberi és állati erővel, kéziszerszámokkal történt, de a gallok már ismerték és használták az aratógépet is. Vidéken, a kisebb falvakban illetve a villagazdaságokban önellátásra rendezkedtek be. Akiknek nem volt földjük - főként a városi polgárok - azok a piacon szerezhették be a gabonát, majd otthon megőrölték és megsütötték a kenyeret. A búza lisztté őrléséről így ír Vergilius: „Kétszer öt óra haladt immár el a télszaki éjből, És vigyázó szárnyas előre jelezte a hajnalt. Ekkor Symilus, egy kicsi föld gazdája, szorongva, Hogy sanyarú böjtöt hoz majd számára az új nap: Lassacskán fólkecmereg a silány heverőről, s nyugtalan tapogat keze széjjel a lusta homályban [...] Majd emyős tenyerével a széltől védi a lángot S az ajtó reteszét elhúzva kinyitja a kamrát: Hűs földjére leöntve maroknyi halom gabonája. Ebből mer valamennyit, a mennyit a mérce mutat, mely Kétszer nyolc font súllyal van terhelve előre. Aztán megy s odaáll a malom mellé s a parányi Deszkácskára, mit ily célból ékeltek a falba, Ráteszi hű mécsét. Akkor karját a ruhától Megszabadítja, bozontos bőrt kanyarít derekára, A köveket, garatot csücskével rendre lesöpri. Majd kezeit szólítja dologra, megosztva a munkát: Jobbja feszül neki, balja segíti csupán; amaz egyre Kergeti körbe a nagy kereket s gyorsítja futását (sűrűn csapja a kő, megzúzva csorog le a gabona). Közben fáradt nővérét felváltja a balkéz, s így kölcsönösen.. .S rágyújt a paraszti dalokra, S a nyers énekszótól könnyű fáradozása. [■■■]" A sütéshez nem volt feltétlenül kemencére szükség, tudjuk meg M. Porcius Cato egyik könyvéből, aki így utasít: „Mosd meg jól a kezedet és a dörzstálat. Tégy lisztet a dörzstálba és apránként vizet adva hozzá dagaszd jól meg. Miután jól kidagasztottad, formázd meg és süsd ki a hozzávaló edényben. Fedd bejól az edényt, tedd forró hamuba, a tetejére is tégy forró hamut." A nagyobb városokban voltak pékműhelyek is, ahol nagy kőmalmokban őrölték lisztté a gabo296
