Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-09-01 / 9. szám
m^úzEUMi Hírlevél m In memoriam... Dr. Törőcsik Zoltán (1942-2005) „Non omnis moriar. Multaque pars mei vitabit Libitinam.” - írja egy helyütt az ókori római költőóriás, Ovidius: Soha nem fogok meghalni egészen. Énem jobbik fele elkerüli a találkozást Libitinával. Búcsúzni gyűltünk ma egybe dr. Törőcsik Zoltántól a pedagógustól, a múzeumalapító régésztörténésztől, kivel ebben a földi életben nem lesz több viszontlátás. Törőcsik Zoltán 1942. november 8-án született a Szolnok megyei Tiszavárkony községben. Édesapja a Magyar Királyi Honvédség hivatásos tiszthelyettese, édesanyja háztartásbeli volt. Általános iskolai tanulmányait Tiszaföldváron végezte, amit a kunszentmártoni gimnáziumi évek követtek. Az érettségi után a hivatás-és életpálya keresés, a felkészülés négy éve várt rá, mely idő alatt a budapesti Danuvius Szerszámgépgyár munkatársaként dolgozott különféle beosztásokban. 1964-ben felvételt nyert a szegedi József Attila Tudományegyetem történelem-orosz szakpárjára, ahol 1969-ben diplomázott mint középiskolai tanár. Ezt követően vette kezdetét egy új, meghatározó életkorszaka itt az észak Balaton-parti pannon tájon, melyet második szülőföldjeként szeretett. Tizenegy szép évet tanított a tapolcai Batsányi János Gimnázium tanáraként majd mint igazgatóhelyettes,végül mint intézményvezető. A tanítva-tanulás jegyében posztgraduális képzéseken vett részt: 1974-ben elvégezte a filozófia kiegészítő szakot, majd egyetemi doktori fokozatot szerzett. A helytörténet, a hon-és népismeret fontosságát hangoztatva, lelkes tanítványai közreműködésével egy helytörténeti-néprajzi gyűjteményt hozott létre a gimnázium keretén belül, amely később az akkor még a jövőben rejtőző Tapolcai Városi Múzeum gyűjteményét gyarapította jelentős mértékben. 1980-1987. között a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság igazgatója volt, mely idő alatt 1986-ban régészetből diplomázott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Elvitathatatlan érdemeket szerzett a Tapolcai Városi Múzeum létrehozása körül végzett fáradhatatlan munkavégzésével. Megtalálta Tapolca elveszettnek hitt ókori és középkori történelmét, részint a templomdombi ásatások során felszínre hozott épületmaradványok formájában, és lankadatlan buzgalommal végzett levéltári kutatásai során fellelt írásos emlékek révén. Elsőként írt tudományos igényű tanulmányokat városunk középkori történetéről, iskolatörténetéről s az ő írásaiban lettek első ízben néven nevezve azok a hajdanvolt diákok akik eljutva Európa egyetemeire, Bécs, Padova universitásainak hallgatóiként hoztak hírnevet szülővárosukra, a XTV-XV. századi Tapolcára. Publikációi a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei című évkönyvekben, a Tapolcai Városi Múzeum Közleményei kiadványsorozatban és még számos szakmai kiadványban, szakfolyóiratban, havi- és hetilapban jelentek meg. 1992-ben távozott Tapolcáról, ahová négy nagy vargabetű után most, de immár csak haló poraiban tért vissza. E vargabetűk főbb állomásai először szűkebb pátriájában Jászalsószentgyörgy majd Nemesdéd, Pannonhalma és Bakonyszentkirály voltak. Első három helyen mint iskolaigazgatót találták ezek az évek. Négy esztendeje, miután nyugdíjba ment, gyűjtéseinek, kutatásainak eredményeit tervezte rendszerezni és sajtó alá rendezni a csendes bakonyszentkirályi otthonában, amiben azonban megakadályozta a türelemmel viselt, de mindjobban súlyosbodó betegsége, melynek következtében június elsején távozott az élők sorából. Gyászolják szerettei, hozzátartozói, volt barátai, tanítványai, munkatársai és ismerősei. A magam nevében egy idézettel búcsúzok a Tanár Úrtól, egy 1800 évvel ezelőtt e helytől alig pár kilométernyi távolságra, 20 éves korában sírbaszállt római kori leány, Julia Dubitata sírfeliratának egy sorával: „Sit tibi terra levis”. Legyen Neki könnyű a föld. Hangodi László történész-muzeológus, Városi Könyvtár és Múzeum Tapolca (Elhangzott 2005. június 10-én a tapolcai Új köztemetőben.) 282
