Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-04-01 / 4. szám
Fókusz ©Múzeumi Hírlevél j© Giacometti Budapesten ALBERTO GIACOMETTI (1901-1966) Szépművészeti Múzeum 2004. március 23. -június 15. Alberto Giacometti (1901-1966) svájci születésű, Párizsban élő és dolgozó szobrász a 20. század kiemelkedő alakja, azon kevesek egyike, akiknek munkássága alapvetően befolyásolta a művészet történetét, így nagy hatással volt számos magyar képzőművészre is. Elvékonyodott, magasba nyúló alakjai annak is ismerősnek tűnnek, aki nevét eddig még nem jegyezte meg. Szobrait, festményeit mindezidáig csak reprodukciókon láthatta a magyar közönség, épp ezért örvendetes, hogy most egy teljes életmű-kiállítás szerepel a Szépművészeti Múzeum 2004-es kiállítási programjában. A tárlat anyaga a zürichi ALBERTO GIACOMETTI STIFTUNG gyűjteményén alapszik, amely a legnagyobb és a művész életművét a legátfogóbban felölelő kollekcióval rendelkezik. Az Alberto Giacometti Stiftung gyűjteménye a zürichi Kunsthaus öt termében tekinthető meg állandó kiállításon, de ezt az állandó kiállítást az épület átalakítása miatt most lebontják. Innen adódott a rendkívüli alkalom, hogy ezeket a műtárgyakat az építkezés ideje alatt Budapesten bemutathassuk. A kiállítás igyekszik átfogó képet nyújtani a művész életútjáról, munkásságáról, különböző alkotói periódusairól. A mintegy hetven művet tartalmazó válogatásban olyan főművek szerepelnek, mint az 1928-ban készült Tété qui regarde („Fej, amely néz"), az 1933/34-ben készült Cube („Kubus"), az 1947-es La main („A kéz"), az 1950-es Le chariot („A kocsi"), az 50-es években készült „Velencei nők” sorozat darabjai, valamint a kései periódus portréi. A nem szállítható, gipszből készített műveket a Giacometti életét végigkísérő fotográfus, Emst Scheidegger fényképeinek segítségével mutatjuk be a közönségnek. A szobrok mellett szerepelnek festmények is, melyeket az újabb elemzések szobraival azonos helyen értékelnek, valamint bemutatunk rajzaiból is, hisz alkotói munkáján belül a művész maga a rajzolást tekintette legfontosabb tevékenységének. Mivel az Alberto Giacometti Stiftung gyűjteménye a művész első és utolsó alkotói korszakából viszonylag kevés, vagy nem kölcsönözhető művel rendelkezik, más gyűjteményekből is kerültek műalkotások a listára. Az évszak műtárgya Etruszk szeneid tál Szépművészeti Múzeum Gerjeszd a szenelőt... (Berzsenyi) Az etruszkok népe, amely Rómától északra, nagyjából Itáliának a Tiberis és az Arno folyó által határolt területén lakott, a görögökhöz hasonlóan soha nem szerveződött egységes államba. A Kr. e. 8. század második felétől lassan kialakuló nagy központjaik a körülöttük levő területtel a görög városállamokhoz hasonló politikai egységeket képeztek. Azonos - teljesen máig megfejtetlen - nyelvet beszéltek, és voltak közös intézményeik, de az egyes városállamok függetlenek voltak egymástól. Kultúrájuknak és azon belül művészetüknek is jól felismerhető egyedi vonásai voltak. A legkorábban közülük azok gazdagodtak meg és virágoztak fel, amelyek a különböző fémekben gazdag hegyek közelében éltek. Ezek a görög és föníciai kereskedőkkel folytatott élénk kereskedelem közvetítői és haszonélvezői voltak. Korán kiemelkedett közülük a dél-etruriai tengerparti városok egyike, Caere, az etruszk Cisra, görög nevén Agylla, a mai Cerveteri. Rómától északnyugatra mintegy 40 km távolságra, a tengertől hat kilométernyire a Tolfai hegyek mintegy 80 m magas nyúlványán feküdt (a mai város csak kis részét foglalja el az ókorinak). A települést széles árok választotta el az általános szokás szerint különálló temetőitől, amelyek csaknem teljesen körbevették. A legismertebb közülük a várostól északnyugatra fekvő, ma is látogatható ún. Banditaccia-nekropolis, amelynek kővel körülvett sírhalmai a leggazdagabb családok nyugvóhelyei voltak, és feltárásuk során rendkívül gazdag képet adtak a város lakóinak életéről és kultúrájáról annak 7-4. századi virágkorában. A nagy mennyiségben importált egyiptomi, közel-keleti és görög tárgyak sorozataitól jól elkülöníthetők a caerei helyi műhelyek készítményei. Ezeknek mesterei természetesen fogékonyak voltak mindarra, amit a tengeren túlról érkezett tárgyakból tanulhattak, de egész sor olyan tárgy-típust alakítottak ki, amely félreérthetetlenül etruszk, sőt ezen belli
